Jelenlegi hely

Olaszország

Szigorú biztonsági intézkedések léptek életbe az olasz kulturális és idegenforgalmi helyeken

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. március 30., szerda (MTI) -
Terrorveszélyre hivatkozva szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe szerdától a legjelentősebb olaszországi kulturális és idegenforgalmi helyszíneken.

A bejelentés szerint a kulturális tárca 300 millió eurót (mintegy 94 milliárd forint) költ a 4500 kijelölt műemlék és múzeum védelmére kidolgozott biztonsági intézkedések megvalósítására.
A kétfokozatú program részleteit nem közölték, annyit tudni csupán, hogy az esetleges terrortámadások célpontjai között szereplő műemlékeknél és múzeumokban fémdetektorral ellenőrzik majd a látogatókat, megkétszerezik a biztonsági őrök számát, megsokszorozzák a videokamerákat, amelyeknek a képeit nem csak a helyszíneken, hanem külső ellenőrzési központokban is figyelik majd. Emellett egyre több olaszországi múzeumban vezetik be az előzetes és névre szóló helyfoglalást, s az érkező látogatók személyazonosságának ellenőrzését.
A szigorú intézkedések egyelőre csak húsz helyszínen élnek, és biztonsági okokból ezek közül is csak néhányat hoztak nyilvánosságra: ilyen a római Colosseum, a firenzei Uffizi Képtár, a dél-olaszországi Casertában található királyi palota, a pompeji régészeti ásatások, a nápolyi Capodimonte Múzeum, a milánói Brera-képtár, valamint az Akadémiai Galéria Velencében.

Forrás: 
MTI

Kiemelt biztonsági készültség a turistákkal teli Rómában

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. március 23., szerda (MTI) -
Olaszországot nem fenyegeti kiemelt terrorveszély, de hatóságai minden szükséges biztonsági intézkedést megtettek a brüsszeli robbantásos merényletek után - mondta Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerdán. A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápának húsvéti programja nem módosul.

Matteo Renzi az olasz parlamenti pártok vezetőivel egyeztetett a brüsszeli robbantásokat követően más országokhoz hasonóan Olaszországban is megerősített nemzetbiztonsági intézkedésekről.
Az olasz miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az olasz hatóságok nem tudnak Olaszországot fenyegető konkrét terrorista veszélyről. Ennek ellenére megerősítették az olaszországi repülőterek, pályaudvarok, metróállomások védelmét, ahol az eddiginél is több fegyveres katonát és rendőrt látni. Matteo Renzi kijelentette, a biztonságra költött forrásokon túl a terrorizmus legyőzése érdekében "hatalmas kulturális befektetésre van szükség az európai városok peremkerületeinek társadalmi felzárkóztatására".

Forrás: 
MTI

Közös olasz-német javaslat érkezett az Európai Bizottsághoz a migráció kezeléséről

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. március 6., vasárnap (MTI) -
Erős és közösen kezelt európai menekültügyi és visszatoloncolási rendszert javasolt Angelino Alfano olasz belügyminiszter olasz sajtóértesülések szerint abban a levélben, amelyet német kollégájával, Thomas de Maiziere-rel az Európai Bizottságnak írt a migrációs válság megoldásáról.

Angelino Alfano és Thomas de Maiziere a levelet Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság alelnökének és Dimitrisz Avramopulosz migrációs és belügyi biztosnak címezte.
A közös olasz-német levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra, az olasz napilapok vasárnapi értesülései szerint azonban a belügyminiszteri kezdeményezés több javaslatot tartalmaz az EU-ba tartó migráció kezelésére. Alfano és de Maiziere a migránsok közös, európai szintű regisztrációját szorgalmazza egy európai menekültügyi hivatal felállításával, amely a már létező Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) megerősítését jelentheti munkatársakkal, irodákkal és főleg forrásokkal.

Forrás: 
MTI

Az olasz titkosszolgálat szerint a Balkán felől fenyegeti Olaszországot a terrorizmus veszélye

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. március 2., szerda (MTI) -
Olaszországot rendkívüli módon fenyegeti egy terrorista támadás veszélye, mindenekelőtt a migráció balkáni útvonalát kihasználó idegen harcosok miatt - szerepel az olasz titkosszolgálat szerdán közzétett nemzetbiztonsági jelentésében.

Az olasz parlamentben bemutatott titkosszolgálati dokumentum szerint Olaszországot egyre nagyobb mértékben fenyegeti a veszély, hogy terrorista támadás célpontja lehet.
A százharminc oldalas jelentés hangsúlyozza, hogy a kockázatot egyrészt Olaszországnak az észak-afrikai színtereken való politikai-katonai kötelezettségvállalása növeli, mint például a Líbiában tervezett nemzetközi katonai fellépésben való olasz részvétel, vagy az Egyiptommal az utóbbi hetekben megromlott diplomáciai viszony. Észak-Afrikából az Al Kaida helyi csoportjai fenyegetik Itáliát. Másrészt a kereszténység központjaként ismert Olaszország kiemelt célponttá válhat vallási szerepe miatt is, főleg a Ferenc pápa által meghirdetett szentévben.
Az olasz titkosszolgálati szervek a kockázatok között figyelmeztetnek a Balkáni-félszigeten zajló migrációt kihasználó külföldi harcosokra, akik a szíriai-iraki harcok elől "menekülők útvonalát követik". Az idegen harcosok azok az európai vagy Európában élő külföldiek, akik az Iszlám Államhoz (IÁ) csatlakoztak, a közel-keleti térségben fegyveres kiképzésben részesültek, majd visszatérnek Európába terrorista merényletet végrehajtani.

Forrás: 
MTI

Az Iszlám Államnak toborzott katonákat egy Olaszországban őrizetbe vett macedón állampolgár

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. február 26., péntek (MTI) -
Nemzetközi terrorizmus vádjával őrizetbe vettek egy Olaszországban élő macedón állampolgárt az északkelet-olasz Mestrében pénteken, aki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet számára toborzott fegyvereseket.

Az olasz csendőrség speciális egységeinek emberei vették őrizetbe a férfit. A nyomozást vezető velencei ügyészség szerint az évek óta Olaszországban tartózkodó férfi a balkáni országokból Itáliába, elsősorban Veneto tartományba áttelepült közösségben toborzott "katonákat" az Iszlám Államnak.
A hatóságok információi szerint az őrizetbe vett személyen keresztül az utóbbi években több, Venetóban élő macedón és boszniai férfi csatlakozott az IÁ "seregéhez". Ketten közülük 2013 és 2014 között Szíriában harcban veszítették életüket, egy harmadik továbbra is az IÁ soraiban harcol a közel-keleti térségben.

Forrás: 
MTI

Fiatalkorú embercsempészeket vettek őrizetbe Olaszországban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. február 25., csütörtök (MTI) -
Négy fiatalkorú embercsempészt vettek őrizetbe csütörtökön egy Szicíliába érkezett több száz fős migránscsoportból. Az olasz hatóságok szerint a bűnszövetkezetek egyre gyakrabbban tizennyolc év alatti fiatalokkal szállíttatják a migránsokat.

Az olasz parti őrség hat gumicsónaknak nyújtott segítséget az Észak-Afrika és az olasz partok között fekvő Szicíliai-szorosban. A hajókon utazó több mint háromszáz migránst a szicíliai Pozzallóban működő regisztrációs központba (hot spot) vitték azonosításra. Az olasz hatóságok gyakorlata szerint a migránsokat mindenekelőtt arról kérdezték, kik szállították őket, így sikerült a csoportban hat embercsempészt azonosítani, akik között négy fiatalkorút találtak.

Forrás: 
MTI

Saviano: az illegális tőke mozgatja a migrációt és a terrorizmust

Roberto Saviano / By International Journalism Festival from Perugia, Italia (Flickr) [CC BY-SA 2.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0)], via Wikimedia Commons

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. február 15., hétfő (MTI) -
Roberto Saviano, a nemzetközi bűnszervezetekkel foglalkozó olasz író szerint az illegális tőke mozgatja a migrációt és a terrorizmust.

A témával rendszeresen foglalkozó író - aki a nápolyi camorra bűnszervezetéről (Gomorra, 2006), valamint a nemzetközi kábítószer-kereskedelemről (Zérózérózéró, 2013) írt riportkönyvei miatt tíz éve védelem alatt él - indította el a La Repubblica című olasz napilapban a vezető európai napilapok szövetsége (Lena) által kezdeményezett cikksorozatot, amely ezentúl minden hétfőn egy európai témát dolgoz fel más és más újságban.
Az emberkereskedelmet és a terrorizmust mozgató pénzről szóló vezércikk címe Elég a falakból, a várak váltják ki az új ostromokat. Roberto Saviano egyebek közt azt kérdezi benne: "Európában tényleg van még valaki, aki azt hiszi, hogy a migránsok tömeges halálát és a dzsihád borzalmát egy újabb fallal tudja megállítani? Tényleg van, aki azt gondolja, hogy embereket Schengen halálának kikiáltásával lehet megállítani?"

Forrás: 
MTI

Az EB felszólította a tagállamokat a menedékkérők áttelepítésének felgyorsítására

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2016. február 10., szerda (MTI) -
A Görögországban és Olaszországban tartózkodó menedékkérők áttelepítésének felgyorsítására szólította fel szerdán az uniós tagállamokat az Európai Bizottság (EB) migrációs ügyekért felelős biztosa.

A biztosok kollégiumának szerdai ülését követő brüsszeli sajtótájékoztatóján Dimitrisz Avramopulosz elmondta, levélben fordult a tagállamok belügyminisztereihez, amelyben a folyamat felgyorsítását kérte. Az illetékes ebben arra emlékeztette a tárcavezetőket, hogy "köti őket a menekültek elosztásáról szóló döntés, és ezt a helyzet sürgőssége miatt azonnal alkalmazni kell".
Az EU-biztos arról számolt be, hogy a 160 ezer menekült áttelepítését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze 497 embert helyeztek át.
Az Európai Bizottság szerdán tette közzé friss helyzetértékelését a kontinenst érintő migrációs válság kezeléséről. A dokumentumban az adminisztrációs eljárások gyorsítására és a menedékkérők fogadása körüli feltételek javítására szólították fel Athént annak érdekében, hogy a dublini egyezmény keretében újra vissza lehessen küldeni más EU-tagállamokból a dél-európai országba azokat a migránsokat, akik Görögországban léptek először az unió területére.

Forrás: 
MTI

Megnyílt a harmadik regisztrációs központ Olaszországban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. január 21., csütörtök (MTI) -
A szicíliai Pozzallóban megnyílt Olaszország harmadik európai uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központja (hot spot) - jelentette csütörtökön az olasz sajtó.

A másik két olaszországi hot spot közül az első novemberben Lampedusa szigetén, a második decemberben a szintén szicíliai Trapaniban nyitotta meg kapuit. A délkelet-szicíliai nagyvároshoz, Ragusához közeli Pozzallóban kedd óta működik regisztrációs központ.
A hot spotokon az olasz partokra illegálisan érkező bevándorlókat azonosítják és nyilvántartásba veszik őket. A többségében dokumentumok nélkül érkező migránsokat lefényképezik és ujjlenyomatot vesznek tőlük. A menekültkérelmeket is a regisztrációs központokban lehet benyújtani.

Forrás: 
MTI

Olaszország kész visszaállítani az ellenőrzést a Szlovéniával közös határon


Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2016. január 5., kedd (MTI) -
A Szlovéniából érkező migránsok növekvő létszáma miatt az olasz kormány kész visszaállítani a határellenőrzést a szomszédos országgal közös összes határátkelőnél - írta a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.

Az újság úgy értesült, hogy a római belügyminisztériumban már kidolgozták az olasz-szlovén határellenőrzés újbóli bevezetésének tervét és átadták Angelino Alfano belügyminiszternek. A tervezetben "rendkívülinek" nevezett intézkedések akkor lépnek életbe, ha a Szlovénia felől érkező bevándorlók száma hirtelen jelentősen megugrik és a szlovén hatóságok "eddigi együttműködése megszűnik". Tavaly nyár óta az olasz és szlovén hatóságok szorosan együttműködnek a határellenőrzésben, az olaszok szerint azonban az utóbbi időszakban fokozatosan emelkedett a Szlovéniából Olaszországba belépő bevándorlók száma, akiket a szlovénok nem regisztrálnak: hetente 300-400 emberről van szó.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep