Jelenlegi hely

NATO-csúcs - Merkel: az elrettentés mellett a párbeszédre is törekedni kell a NATO és Oroszország kapcsolatában

Forrás: 
MTI

Berlin, 2016. július 7., csütörtök (MTI) - Az elrettentés és a párbeszéd stratégiáját kell követni a NATO Oroszországgal folytatott kapcsolatában - emelte ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön a varsói NATO-csúcsról a szövetségi parlamentben (Bundestag) elmondott beszédében.

A kancellár a pénteken kezdődő találkozón képviselendő német álláspontot ismertető beszédében hangsúlyozta, hogy az ukrajnai Krím félsziget elcsatolása Oroszországhoz és a kelet-ukrajnai konfliktus erősen nyugtalanítja az észak-atlanti szövetség kelet-európai tagállamait, ezért meg kell erősíteni a NATO jelenlétét a balti államokban és Lengyelországban.
Németország jelentős részt vállal ebben a védekező jellegű és a NATO-Oroszország Alapokmány előírásainak megfelelő intézkedésben, de továbbra is fontosnak tartja a párbeszéd folytatását, mert Európa biztonságát nem Oroszországgal szemben, hanem csak Oroszországgal együttműködve lehet biztosítani - mondta Angela Merkel.
A NATO Oroszország-startégiájában az elrettentés és a párbeszéd nem áll ellentétben egymással, hanem "szétválaszthatatlanul összetartozik" - mondta a német kancellár.
A szövetségnek a "turbulens világ" számos további konfliktusában is helyt kell állnia - emelte ki Angela Merkel. A menekültválságról szólva hasznosnak nevezte az Égei-tengeren elindított műveletet, az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemmel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az AWACS légtérellenőrző repülőgépek bevetése jól kiegészíti majd a német Tornado repülőgépekkel végzett felderítő munkát.

Hangsúlyozta, hogy Németország a 2017-es költségvetéssel és a 2020-ig kitekintő középtávú pénzügyi tervvel fordulatot hajt végre a védelempolitikában, jelentősen növeli védelmi kiadásait, de további lépésekre lesz majd szükség, hogy elérje a szövetség tagjaitól elvárt szintet, vagyis azt, hogy a kiadások elérjék a hazai össztermék (GDP) 2 százalékát.
A kancellár beszédéről folytatott vitában a Bundestag ellenzéki pártjai - a Baloldal és a Zöldek - élesen bírálták a kormány törekvéseit, úgy vélték, hogy a NATO német támogatással fegyverkezési versenybe kezdett, ami veszélyezteti Európa biztonságát.
A kétnapos NATO-csúcson várhatóan döntenek négy újabb zászlóalj telepítéséről a szövetség keleti határvidékén. A csapatok rotációs rendszerben állomásoznak majd. Németország a Litvániába telepítendő zászlóalj vezetését vállalja. A varsói tanácskozáson a többi között jóváhagyják a védelmi miniszterek februári döntését is, melynek alapján a szövetség AWACS-gépek bevetésével közvetlenül részt vesz az IÁ ellen szervezett amerikai vezetésű koalíció műveleteiben. Ez egyben a német szerepvállalás kiterjesztését is jelenti, mert a NATO kötelékében szolgáló AWACS-ok személyzetének egyharmadát a német légierő biztosítja.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep