Jelenlegi hely

Koszovói és osztrák embercsempészek ellen emeltek vádat

Forrás: 
MTI

Szeged, 2016. április 21., csütörtök (MTI) - A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal az osztrák és koszovói állampolgárral szemben, aki március elején akart nyolc migránst Mórahalom közeléből Bécsbe szállítani - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a két férfit az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a koszovói férfi még Ausztriában megkérte társát, hogy március 5-én, Szabadkáról szállítson migránsokat Bécsbe. Mivel időközben a nyolc embert más csempészek már átjuttatták a határon, az osztrák férfinak vissza kellett jönnie Magyarországra. Mórahalom külterületén koszovói társával együtt gépkocsijaikba négy-négy migránst vettek fel, akikkel elindultak az autópálya irányába, a rendőrök azonban nem sokkal ezután elfogták őket.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep