Jelenlegi hely

június 2016

Könyvhét - Változatos programok Szegeden

Szeged, 2016. június 2., csütörtök (MTI) - Több tucat rendezvénnyel könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják a 87. Ünnepi könyvhéten és 15. Gyermekkönyvnapokon az érdeklődőket Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Tisza-parti városban a rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, ott állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is. A belvárosi téren rendezik június 9-én délután a fesztivál megnyitóját, melyen Spiró György szól majd az olvasókhoz, a Kossuth-díjas író, irodalomtörténész a rendezvényre írt köszöntőjében úgy fogalmazott: "jó könyvet olvasni mindig ünnep. Mindegy, mi a műfaja, mindegy, ki a szerzője, ha jó könyv, akkor a normalitást erősíti bennünk".
A Dugonics téren kívül idén is számos helyszínen találkozhatnak az olvasás szerelemesei kedvelt szerzőikkel és a kiadók kínálatával. A könyvtárak, művelődési- és kávéházak, az egyetem és a városháza, a Reök-palota, a Belvárosi mozi és az akadémiai székház mellett, a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége is csatlakozott a rendezők sorához.
A fesztivál megnyitójának napján Spiró Györggyel Válogatott esszék 1979-2016 című könyvéről Ilia Mihály irodalomtörténész beszélget a Somogyi-könyvtárban. Dragomán György Oroszlánkórus című könyvét Szilasi László mutatja be, ugyancsak a szerző társaságában, a Dugonics tér színpadán. Gárdos Péter filmrendező Hajnali láz című regényéről is itt beszélget június 11-én a szerzővel Balog József újságíró. A kötet filmváltozatát szabadtéri vetítésen láthatják a téren a nézők, a Belvárosi mozi jóvoltából.

Forrás: 
MTI

Magyar díjazottak a szerbiai Sterija Játékokon

Jelenet a Hazafiak című előadásból

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Összesen tíz díjat szereztek magyar vagy magyar vonatkozású előadások a 61. alkalommal megrendezett Sterija Játékok elnevezésű szerbiai színházi fesztiválon Újvidéken.

A zsűri szerda késő esti döntése értelmében a legjobb rendezésnek és a legjobb díszletnek járó díjat Urbán András kapta a nemzeti identitásról szóló, Hazafiak című előadásért, amelyet a belgrádi Szerb Nemzeti Színházban rendezett. Ugyanez az előadás nyerte el a legjobb zenének járó elismerést, valamint a kritikusok díját is.
Urbán András az előadásról az MTI-nek korábban azt mondta, az előadás még ma is aktuális, a hatalom körüli bonyodalmakról szól, nem utolsó sorban arról, ahogyan az ember folyamatosan áruba bocsátja az identitását.
A színészeknek járó egyik Sterija-díjat G. Erdélyi Hermina kapta a címszereplő megformálásáért a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Édes Anna című előadásában, amelyet Czajlik József rendezett. Szintén a legjobb színészeknek járó díj egyikét nyerte el Balázs Áron az Újvidéki Színház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház koprodukciójában létrehozott Hegedűs a háztetőn című előadásban Tevje, a tejesember szerepéért. A színész emellett az újvidéki Dnevnik napilap díját is kiérdemelte. A Béres Attila rendezte Hegedűs a háztetőn ezen felül magáénak tudhatja a legjobb jelmezért és a legjobb koreográfiáért járó elismerést, valamint a fesztivál közönségdíját is.

Forrás: 
MTI

Vétkes asszon - Kóka Rozália sorozata a közmédiában

Csángó gyermekek

A Kossuth Rádió az esti Rádiószínházban bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi, szerelmes történeteket mutat be Kóka Rozália előadásában.

Az Egy asszon két vétkecskéje és az Egy asszon, két asszon című kötetek alapján készített felolvasást a Kossuth Rádió Rádiószínháza 2016.június 6-10. között sugározza. Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő kötete először 1989-ben jelent meg. A könyv mindmáig töretlen sikernek örvend. A népművész az összeállításban saját, többéves gyűjtőmunkájának eredményeire támaszkodott. Az archaikus beszédet magnóval rögzítette az ősi állapot utolsó bástyáiként megmaradt nyelvi szigeteken. Felmenőinek emlékezetéhez visszanyúlva, értő szemmel válogatta a kötetben szereplő, főként szerelmes történeteket. Az első oldalakon a teremtést, később Ádám és Éva kiűzetését a Paradicsomkertből találjuk. Az általános emberi sorstól eljutunk az egyén életének legfontosabb állomásaihoz: az udvarláshoz, az első együttháláshoz. Az egykori elbeszélők a csángó emberek mindennapjai mellett az egész nép hányattatásait is megőrizték emlékezetükben.

Ön dönti el, ki lesz 2016 Virtuóza!

Virtuózok sajtótájékoztató / Fotó: Zih Zsolt

Az élő fináléban már csak a nézők szavazati számítanak

Utolsó adásához érkezik június 3-án pénteken a Duna közszolgálati csatorna klasszikus zenei tehetségkutatója, a Virtuózok. Az élő fináléban a három korcsoport győztese versenyez a 2016-os év Virtuóza címért és a 12 millió forintos fődíjért. A kicsik korcsoportjából Holozsai Eszter fuvolista, a tinik korcsoportjából Kökény Tamás nagybőgős, a nagyok közül pedig Váradi Gyula hegedűs mutathatja meg tehetségét a műsor fináléjában. A zsűrinek az utolsó adásban már nincs döntési jogköre, csupán véleményezik a produkciókat. A választás a nézők kezében van, akik több módon is szavazhatnak kedvencükre.

A nézők az ingyenes applikáción keresztül és SMS-ben is szavazhatnak a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámon. Az MTVA számára rendkívül fontos a tehetségek felkarolása, így több, fináléba be nem jutott versenyzőt is különdíjban részesítünk. Közülük pénteken valaki elnyeri a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a Eurovision Young Musicians versenyen Kölnben, szeptember 3-án, az ifjú klasszikus zenészek versenyében. A díjat Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója adja majd át” – mondta Medvegy Anikó, a Virtuózok főszerkesztője.

2016. június 2., csütörtök

Fotó:  Nagy Andrea / https://www.facebook.com/andrea.nagy.9041?fref=ts

Fotó: Nagy Andrea
Június / Nyárelő hava / Szent Iván hava / Rák hava / Napisten hava
Az év 22. hete, 153 napja, az évből még 213 nap van hátra (szökőév).
Névnap: Anita, Kármen

Napkelte: 03.50 / Napnyugta: 19.34
Holdkelte: 02.18 / Holdnyugta: 16:07

Forrás: 
vajdasag.eu

Lavrov: Európa instabilitást sugároz

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2016. június 1., szerda (MTI) - Európa olyan térséggé vált, amely nem jólétet, hanem instabilitást sugározi - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter helyi nem kormányzati szervezetekkel való moszkvai találkozóján.

"Jelentős változásoknak vagyunk tanúi a nemzetközi színtéren. Oroszország része a globális világnak, amely szó szerint a szemünk láttára változik" - mondta.
Lavrov szerint a növekedés és a befolyás új központjai vannak felemelkedőben, különösen az ázsiai-csendes-óceáni régióban.
"Rendkívüli jelenségnek vagyunk tanúi, annak, hogy Európa már nem a hagyományos jólétet, hanem az instabilitást sugározza ki" - tett hozzá.
Mint mondta, a civil szervezetek szintjén EU és Oroszország közötti párbeszéd stagnál, Moszkva pedig ezen nem hivatalos párbeszéd felélénkítését szorgalmazza. Szavai szerint Moszkva érdekelt abban, hogy az emberi jogok oroszországi állapotáról és az orosz parlamenti választásokról "objektív" híradások lássanak napvilágot.

Forrás: 
MTI

Észt kormányfő: az állandó menekültelosztási mechanizmus alááshatja az Európai Unió egységét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Varsó, 2016. június 1., szerda (MTI) - Észtország szolidárist tanúsít az európai migrációs válság során, de a téma megosztja az Európai Uniót, az állandó menekültelosztási mechanizmus pedig alááshatja az Európai Unió egységét - mondta szerdán Varsóban Taavi Roivas észt miniszterelnök.

Roivas a lengyel kormányfő meghívására érkezett Varsóba, Beata Szydlóval a kétoldalú kapcsolatokon kívül többek között a júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó előkészületeit, valamint az energiabiztonsági kérdéseket vitatta meg.
A közös sajtóértekezleten az észt kormányfő elmondta: az egyeztetés során a migrációs válság témájára is kitértek. Hangsúlyozta: Észtország szolidaritást mutat a többi uniós tagállammal, ugyanakkor ezen a téren polarizációt észlel az Európai Unión belül.
"Jövőre nézve meg kell találni a megoldást" - sürgette, s aggodalmát fejezte ki, hogy az Európai Bizottság áprilisi, az automatikus menekültelosztási mechanizmus bevezetésére irányuló javaslata aláássa az EU egységét. "Arra kell összpontosítani, hogy a Törökországgal kötött szerződés, és más, már meglévő megállapodások érvényesüljenek" - mondta.
Az uniós tagságról szóló brit szavazást illetően mindkét kormányfő kiemelte annak fontosságát, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióban maradjon.

Forrás: 
MTI

Hatályba lépett Ausztriában a szigorított menekültügyi törvény

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2016. június 1., szerda (MTI) - Hatályba lépett Ausztriában szerdán az április végén elfogadott szigorított menekültügyi törvény, amely szerint szükségállapotot is hirdethetnek az országban, ha a menekültek nagy száma miatt veszélybe kerülne a közrend és a belbiztonság.

Amennyiben kihirdetnék a "vészhelyzetet", még a menekültstátusért folyamodókat sem fogadnák az országban, csak a családegyesítésben érintettek, a kíséret nélkül utazó kiskorúak, valamint a kisgyermekes anyák léphetnék át az osztrák határt. A vészhelyzetet hat hónapra lehet elrendelni, ugyanakkor két évre meghosszabbítható.
A törvénymódosítás tartalmazza a határozott idejű menekültstátus bevezetését is, amely szerint három év után felülvizsgálnák, hogy fennáll-e még a menekültstátusra jogosító körülmény. A családegyesítés feltételeit is szigorították, a menekülteknek anyagi előfeltételeket kell bizonyítani hozzá, és az eljárás csak három év elteltével lesz megindítható.
Korábban, még a Werner Faymann által vezetett osztrák kormány 37 500 főben határozta meg a befogadás felső korlátját. A döntés szerint amennyiben idén többen érkeznek, Ausztria lezárhatja a határait.
Eközben számháború alakult ki az érkező menekültek pontos létszámáról. A korábbi hivatalos közlések szerint 22 ezer menekült érkezett idén Ausztriába, így várhatóan már szeptemberben elérik a kitűzött felső értéket. Christian Kern új osztrák kancellár azonban kedden 11 ezer emberről beszélt. Ebben az esetben nem számolták a családegyesítéssel érkezőket, és azokat sem, akiket a dublini egyezmény értelmében visszaküldtek más országokba.
Hans Peter Doskozil védelmi miniszter első nyilatkozatai alapján "meglepődött" az új számokon, később azonban arról beszélt, hogy a számolás metódusa helyes. A szociáldemokrata tárcavezető mindazonáltal figyelmeztetett, hogy a kormány hitelessége múlhat azon, milyen számokat közöl a lakossággal. Doskozil javaslata szerint havonta nyilvánosságra kell hozni az adatokat.
Thomas Drozda új kancelláriaminiszter szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy rendszeresen közzé kell tenni a számokat.

Forrás: 
MTI

Moszkva szerint Ankara bocsánatkéréssel tartozik az orosz bombázó lelövése miatt

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2016. június 1., szerda (MTI) - Oroszország elvárja, hogy a török vezetés bocsánatot kérjen a Szu-24-es bombázó tavaly novemberi lelövése és pilótájának meggyilkolása miatt, valamint azt is, hogy Törökország a történtek miatt fizessen kártérítést - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

A Kreml így reagált Recep Tayyip Erdogan azon kijelentésére, miszerint a török elnök nem érti, milyen első lépést vár Moszkva Ankarától annak érdekében, hogy normalizálják a kapcsolatokat Törökország és Oroszország között.
Peszkov szerint Moszkva magyarázatot is vár a történtek miatt. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az incidenst követően kijelentette, egy ilyen "agresszív és áruló" lépés után Oroszország bocsánatkérést és magyarázatot, valamint kártérítést vár el mind a lelőtt repülőgép miatt, mind pedig az életét vesztett pilóta családja számára. A szóvivő rámutatott, hogy török részről eddig nem tették meg ezeket a lépéseket.
A két ország közötti viszony erősen megromlott azt követően, hogy a török légierő - légtérsértésre hivatkozva, Moszkva szerint viszont Szíria fölött - 2015. november 24-én lelőtt egy orosz bombázót, annak ejtőernyővel leereszkedő pilótáját, Oleg Peszkovot pedig törökbarát fegyveresek megölték. Putyin ennek nyomán "komoly következményeket" helyezett kilátásba, és november 28-án gazdasági büntetőintézkedéseket rendelt el Törökország ellen.

Forrás: 
MTI

Brüsszel megindítja Varsóval szemben a jogállamisági mechanizmus második szakaszát

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2016. június 1., szerda (MTI) - Az Európai Bizottság megindította szerdán Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmus második szakaszát, és megküldte a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróságra vonatkozó törvénymódosításokkal kapcsolatos álláspontját.

Erről Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke számolt be a biztosok kollégiumának szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján.
Elmondta, hogy a lengyel féllel folytatott intenzív párbeszéd ellenére egyelőre nem sikerült megoldást találni a főbb vitás kérdésekre, ezért világos értékelést küldtek a megoldandó problémákról, és remélik, hogy ennek alapján folytathatják a vitát.
Timmermans leszögezte, hogy a bizottság nem kíván belefolyni a lengyelországi politikai vitákba, az eljárásnak az a célja, hogy gyors és hatékony megoldást találjanak a problémákra, és biztosítsák a jogállamiság működését.
Mint mondta, a bizottság által megküldött dokumentum egy eszköz a párbeszéd fókuszálására, amely segíthet Varsónak abban, hogy valóban a megoldandó problémákra koncentráljon.
Bár az Európai Bizottság nem tette közzé a jogállamiság lengyelországi helyzetével kapcsolatos állásfoglalásának szövegét, korábban kifogásolta az alkotmánybírák kinevezésének folyamatát, valamint az alkotmánybíróság munkájára vonatkozó, vitatott törvénymódosításokat, amelyek gátolják az újonnan elfogadott törvények hatékony normakontrollját.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep