Jelenlegi hely

június 2016

Az EU-tagországok 900 ezer bevándorlónak adtak állampolgárságot 2014-ben

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2016. június 13., hétfő (MTI) - Az Európai Unió tagországai mintegy 890 ezer bevándorlónak adtak állampolgárságot 2014-ben, kilenc százalékkal kevesebbnek, mint egy évvel korábban - tudatta hétfőn közzétett jelentésében az unió statisztikai hivatala (Eurostat).

A vizsgált időszakban az újonnan állampolgárrá vált személyek több mint 89 százaléka nem uniós tagországból érkezett. A honosítottak többségét mindössze három tagországban adták a más tagállamból érkezettek: Luxemburgban (82 százalék), Magyarországon (77 százalék) és Máltán (52 százalék).
A honosítottak legnagyobb csoportját 2014-ban is a marokkóiak (92 700) alkották. Őket az albánok (41 000), a törökök (37 500), az indiaiak (35 300), az ecuadoriak (34 800), a kolumbiaiak (27 800) és a pakisztániak követték (25 100).
Az EU-állampolgársággal rendelkezők közül a legtöbben románok (24 300) és lengyelek (16 100) szereztek állampolgárságot egy másik uniós országban.
Az újonnan honosított állampolgárok 28,7 százaléka Afrikából, 28,3 százaléka Európából, 21,2 százaléka Észak- és Dél-Amerikából, 19,8 százaléka pedig Ázsiából érkezett.
Az Európai Unió tagállamai közül 2014-ben Spanyolország adta meg a legtöbb állampolgárságot, 206 ezret, főként ecuadoriaknak és kolumbiaiaknak. Olaszország is nagyvonalúnak számított: 130 ezren tehették le az állampolgársági esküt a dél-európai országban, ez a marokkóiak, albánok és románok körében volt a legnépszerűbb. Őt követte Nagy-Britannia (126 ezer), Németország (111 ezer) és Franciaország (106 ezer).

Forrás: 
MTI

Női tenisz-világranglista - Változatlan élcsoport

Tenisz

Budapest, 2016. június 13., hétfő (MTI) - Babos Tímea, megőrizve korábbi helyezését, a 45. a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján, amelyet továbbra is az amerikai Serena Williams vezet.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Sport

A szerb miniszterelnök-jelölt lemondta külföldi útjait

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. június 13., hétfő (MTI) - A belgrádi sajtó nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vucic leendő szerb miniszterelnök lemondta brüsszeli és egyesült államokbeli látogatásait és találkozóit, amelyeket csak a kormány megalakulását követően lehet majd "pótolni".

A Politika című szerb napilap információi szerint Aleksandar Vucic június 21-én Brüsszelbe utazott volna, ám miután a hétvégén több uniós vezetővel is tárgyalt telefonon, elhalasztotta a látogatást.
A jelenlegi és leendő miniszterelnök az Air Serbia légitársaság első közvetlen Belgrád-New York járatával utazott volna az Egyesült Államokba június 23-án, hogy ott több magas rangú politikussal is tárgyaljon, ám a találkozókat lemondta, kizárólag az oda és vissza tartó repülőúton vesz részt. Ezt a hírt a szerb kormány sajtószolgálata is megerősítette a szerbiai közszolgálati televízió számára.
Vucic hétfőn találkozik Michael Davenporttal, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetőjével, valamint Kyle Scott amerikai nagykövettel, ám a megbeszélés témáját nem közölték előre, feltehetőleg a lemondott utazásokról, illetve arról a híresztelésről lesz szó, amely szerint a két diplomatának köze lehet néhány szerbiai tüntetés kirobbantásához, illetve radikalizálódási kísérletéhez.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Szerbia

Kilencvennégy eljárást kezdeményezett az ügyészség határzár tiltott átlépése miatt

Szeged, 2016. június 13., hétfő (MTI) - Kilencvennégy migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt az elmúlt egy hónapban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a vádiratok szerint az elkövetők többsége a más által korábban már megrongált határzáron keresztül lépett be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére Ásotthalomnál, Röszkénél, illetve Mórahalomnál.
Az elkövetők többsége afgán, pakisztáni és szíriai volt, de többen iráninak, irakinak, töröknek, kameruninak vagy kubainak vallották magukat.

Forrás: 
MTI

441 határsértőt fogtak el a hétvégén

Szeged, 2016. június 13., hétfő (MTI) - Péntektől vasárnapig 441 határsértőt fogtak el az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 101, szombaton 189, vasárnap 151 embert fogtak el.

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban, márciusban és áprilisban is előfordult több olyan nap, hogy kétszáznál is többet tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt. Hétfőtől vasárnapig 853 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, az azt megelőző héten - május 30-tól június 5-ig - ez a szám 904 volt.

Forrás: 
MTI

Fociláz életre-halálra - Irodalomba illő focitippek a közmédiában

Gazdag József Egy futballfüggő naplójából

Gazdag József Egy futballfüggő naplójából címmel nagy sikerű könyvet írt. A kötetből a szerző június 13-17. között - az EB ideje alatt - a Kossuth Rádió Rádiószínház műsorában olvas fel részleteket.

A Kossuth Rádió a Labdarúgó Európa-bajnokság idején igazi csemegével kedveskedik hallgatóinak. Gazdag József, Talamon Alfonz-díjjal frissen kitüntetett sportújságíró Egy futballfüggő naplójából című kötetbe válogatott tárcáit olvassa fel Láng Annamáriával öt egymást követő napon. A sorozat nagy érdeklődésre számíthat a nem kifejezetten futballrajongó rádióhallgatók körében is.
Már a műfaj meghatározása is zavarba ejtő, jobb híján új, önálló műfajnak tekintendő: „átmenet a rövidpróza az egyperces novella, a filozófiai kisesszé, a lírai önvallomás és a napló között.” - határozza meg Németh Zoltán költő, irodalomtörténész a kötet fülszövegében.

Orlandói lövöldözés - A tömegmészárlás elkövetője a világ legnagyobb biztonsági cégénél dolgozott

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2016. június 13., hétfő (MTI) - 2007 óta a világ legnagyobb biztonsági cégének számító G4S-nél állt alkalmazásban Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözés elkövetője, és a férfi hivatalból hordott magánál fegyvert - közölte helyi idő szerint vasárnap a vállalat szóvivője.

A 29 éves Mateen biztonsági őrként dolgozott, és múlt héten két fegyvert is vásárolt magának legálisan. Ezt a fegyvervásárlásokat ellenőrző országos hivatal is megerősítette. Floridában az Egyesült Államok egyik legmegengedőbb törvénye van életben: a fegyvervásárláshoz nem kell engedély, csak regisztráltatni kell az adott fegyvert.
Rendőrségi források szerint a merénylőnél a mészárlás helyszínén, Orlando egyik melegbárjában egy félautomata géppisztolyt és egy kézifegyert is találtak, miután a különleges egységek tagjai agyonlőtték.
Omar Mateen afgán szülők gyermekeként New York-ban született. Apja egy korábbi afgán tisztségviselő állítása szerint többször is szerepelt egy erősen Amerika-ellenes, a tálibokkal szimpatizáló televízió beszélgetős műsorában.

Forrás: 
MTI

2016. június 13., hétfő

Fotó: vajdasag.eu

Június / Nyárelő hava / Szent Iván hava / Rák hava / Napisten hava
Az év 24. hete, 164 napja, az évből még 212 nap van hátra (szökőév).
Névnap: Anett, Antal

Napkelte: 03.46 / Napnyugta: 19.42
Holdkelte: 12.40 / Holdnyugta: 00:21

Forrás: 
vajdasag.eu

2016. június 12., vasárnap

Fotó: vajdasag.eu

Június / Nyárelő hava / Szent Iván hava / Rák hava / Napisten hava
Az év 23. hete, 163 napja, az évből még 213 nap van hátra (szökőév).
Névnap: Villő

Napkelte: 03.46 / Napnyugta: 19.41
Holdkelte: 11.39 / Holdnyugta: -:-

Forrás: 
vajdasag.eu

2016. június 11., szombat

Fotó: vajdasag.eu

Június / Nyárelő hava / Szent Iván hava / Rák hava / Napisten hava
Az év 23. hete, 162 napja, az évből még 214 nap van hátra (szökőév).
Névnap: Barnabás

Napkelte: 03.46 / Napnyugta: 19.41
Holdkelte: 10.38 / Holdnyugta: 23:55

Forrás: 
vajdasag.eu

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep