Jelenlegi hely

Zene

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: ingyenesen lehet szavazni

Budapest, 2016. január 21., csütörtök (MTI) - Szombaton az első elődöntővel, tíz versenyző bemutatkozásával megkezdődik A Dal 2016. Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők ingyenesen szavazhatnak A Dal applikációval és az adások alatt a verseny honlapján, de sms-ben is voksolhatnak kedvenceikre.

Azoknak, akik a korábbi években letöltötték A Dal alkalmazást, csak frissíteniük kell azt. Az idei applikáció IOS, Android és Windows Phone rendszerű készülékeken is használható, letölthető az App Store, a Google Play és a WP áruházból. Az alkalmazás első használata előtt regisztrálni kell, ezt érdemes már jóval az adás előtt megtenni - szerepel a műsor kommunikációjával megbízott cég közleményében.

Forrás: 
MTI

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: megújult látvány és technika

Harsányi Levente és Tatár Csilla, műsorvezetők, valamint Nyitrai Kata, az MTVA Gyermek, Ifjúsági és Szórakoztató Főszerkesztőség vezetője (b-j) a Dal 2016 sajtótájékoztatóján az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisán, Budapesten 2016. január 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Budapest, 2016. január 18., hétfő (MTI) - Átalakított nézőtérrel, megújult látvánnyal, különleges díszlettel, egyedi technikai megoldásokkal indul A Dal 2016, az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenye szombaton - jelentették be a közmédia produkciójának hétfői sajtótájékoztatóján.

A két műsorvezető, Tatár Csilla és Harsányi Levente ismertette a 30 elődöntős közül azok neveit, akik a január 23-i első etapban mutatják be produkciójukat a Duna és a Duna World csatorna élő adásában. Közöttük lesz Benji (dalának címe: Kötéltánc), a ByTheWay (Free to Fly), az Egy Másik Zenekar (Kéne közös kép), Freddie - Fehérvári Gábor Alfréd (Pioneer), Mohamed Fatima (Ott leszek), a Mushu (Uncle Tom), Odett (Stardust), Tolvai Reni (Fire), Török Jázmin (Power of Love) és Veres-Kovács Petra (Singing Peace). Mohamed Fatima (2013), Odett (2013) és Tolvai Reni (2012) visszatérő szereplője A Dalnak.

Forrás: 
MTI

Őseink zenéje Szenttamáson

SZENTTAMÁS - Szombaton este Szenttamásra látogatott a vajdasági népzenekedvelők színe-java. A tizennegyedszer megtartott Őseink Zenéje népzenei rendezvény alkalmával színültig megtelt a helyi sportcsarnok, a színpadon pedig 14 ismert vajdasági népzenész – egyrészt a Fokos, a Juhász és a Csalóka zenekarból, valamint Szabó Árpád hegedűs – együtt kísérte Brasnyó Antalt, a szenttamási származású brácsást.

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: idén is lesz akusztikus verseny

A Dal

Budapest, 2016. január 14., csütörtök (MTI) - Idén is megrendezik az akusztikus változatok versenyét A Dal, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója 30-as elődöntőjébe jutott számok között. A szavazás a január 23-i szombati első elődöntő dalainak elhangzása után indul.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Petőfi Rádióval közösen 2014-ben indította az akusztikus dalok versenyét. Ennek lényege, hogy A Dalban versenyző előadók és számok nemcsak a hivatalos kiírásban, a köztévén látható showműsorban versenyeznek egymással, hanem ettől függetlenül is, az akusztikus változatokkal. A tavalyi akusztikus versenyt a Leander Rising nyerte a Lőjetek fel című dallal.

Forrás: 
MTI

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: jövő szombaton indul a válogató

Csoportkép a résztvevőkről a Dal 2016 30 elődöntősének bemutatásán a budapesti A38 hajón 2015. december 15-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Budapest, 2016. január 13., szerda (MTI) - Január 23-án az első elődöntővel elindul az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenye, A Dal, amelynek nyertese képviseli majd Magyarországot a májusi stockholmi nemzetközi megmérettetésen.

A Duna és a Duna World csatornán szombat esténként élő show keretében látható műsorban az előző évekhez hasonlóan három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben hat héten át mérettetik meg magukat az indulók. A döntőt február 27-én tartják - olvasható a verseny kommunikációjával megbízott cég szerdai közleményében.

Forrás: 
MTI

Meghalt David Bowie brit rockzenész

David Bowie / By Photographer: Photobra|Adam Bielawski Derivative work: Y2kcrazyjoker4 [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0) or GFDL (http://www.gnu.org/copyleft/fdl.html)], via Wikimedia Commons

London, 2016. január 11., hétfő (MTI) - Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész, az énekes-dalszerző és producer, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát, január 10-én, vasárnap halt meg rákbetegségben.

"David Bowie békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után. Sokan közületek osztoznak a veszteségben, mégis arra kérünk mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét a gyász idején" - olvasható a művész hivatalos közösségi profiljaira feltett közleményben.

Forrás: 
MTI

Újévi gálahangverseny a Zeneakadémián és a Dunán

illusztracio_ a_MR_szimfonikus_zenekar_probaja

Jóllehet a Virtuózok Produkció újévi gálahangversenyére minden jegy elfogyott, senki nem marad le a hagyományteremtő koncertről, hiszen a Duna élőben közvetíti a programot a Zeneakadémia Nagyterméből január 1-jén este 20:25 órától. A szervezők célja a gála megvalósításával az, hogy a bécsi „Das Neujahrskonzert” eseményhez hasonlóan az újév első napján Budapestnek is legyen egy sikeres, magas színvonalú komolyzenei koncertje.
Az eseményen az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, de színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjban részesülő Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani, a program kreatív igazgatója Batta András zenetörténész. A koncert fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki személyes jelenlétével megtiszteli a hangversenyt, ahogyan korábban a tehetségkutató döntőjét is figyelemmel kísérte.

Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit

Kihirdették a Fölszállott a páva gyerekkiadásának győzteseit

Budapest, 2015. december 18., péntek (MTI) - A péntek esti döntőben megszületett a Fölszállott a páva gyerekkiadásának végeredménye: énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a szóló és páros táncosok mezőnyében az erdélyi Csíkmadarasból érkezett Antal Adorján, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartian Gyermekcsoport nyert.

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal: bemutatták a 30 elődöntőst

Csoportkép a résztvevőkről a Dal 2016 30 elődöntősének bemutatásán a budapesti A38 hajón 2015. december 15-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Budapest, 2015. december 15., kedd (MTI) - Bemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden a budapesti A38 hajón. Az idei válogatóversenyben három új zsűritag kapott helyet, a műsor újdonsága pedig az lesz, hogy díjazzák a legjobb dalszöveget és kiválasztják a műsor felfedezettjét.

Az immár ötödik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek.
Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: nemcsak énekeseket keresnek A Dalban, hanem a showműsorral jelentős könnyűzenei produkciók létrejöttét is indukálják.

Forrás: 
MTI

Közzétették a legrangosabb vajdasági művészeti díjak kitüntetettjeinek nevét

fotó: Lajkó Félix official / https://www.facebook.com/lajkofelix/

ÚJVIDÉK - A Vajdasági Magyar Művészeti Díjat Lajkó Félixnek ítélték oda, aki a bírálóbizottság szerint olyan tiszta zenét játszik, melyet önmagán keresztül szűr át. Legyen az népzenéből, bluesból vagy jazzből merítkező zene, ha tőle halljuk, azt mondjuk rá, hogy ez a „Félixé”, és általa a miénk is.

A Híd Irodalmi Díjat Utasi Csilla kapta Argumentum, fabula, história Heltai Gáspár műveiben című tanulmánykötetéért. Az indoklás szerint a szerző szövegértelmezői szenzibilitása mellett az életmű és az azt körülvevő tágabb irodalmi kontextus interpretációja során széleskörű kortárs irodalomtudományi jártasságról tesz tanúbizonyságot.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep