Jelenlegi hely

Vucic: az új szerb kormány célja, hogy jobb életszínvonalat és életkörülményeket teremtsen

Forrás: 
MTI

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Belgrád, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) - Az új szerb kormány célja az, hogy jobb életszínvonalat és életkörülményeket teremtsen - jelentette ki Aleksandar Vucic kijelölt szerb miniszterelnök kedden, az új kormány programját ismertető parlamenti felszólalásában. Hozzátette: az előző kormány stabilitást teremtett, a leendő pedig a növekedés és haladás érdekében tevékenykedik majd.

Kiemelte: Szerbia továbbra is szilárdan elkötelezett a béke, az együttműködés megerősítése és a jószomszédi viszonyok kialakítása mellett.
"Szerbia előrehaladása alapvető feladata az új kormánynak" - fogalmazott. Beszéde közben az ellenzék elhagyta a termet.
A kabinet, mint mondta, intenzív tárgyalásokat folytat majd az Európai Unióval a 35 csatlakozási fejezet mindegyikének mielőbbi megnyitása és lezárása céljából.
Úgy ítélte meg, hogy a kormány a mandátuma végéig, 2020-ig lezárhatja az összes fejezetet, ugyanakkor hozzátette, hogy ez nem csak Szerbiától függ.
"Ha nem állítunk magunk elé becsvágyó célokat, a kisebbeket sem tudjuk majd teljesíteni" - szögezte le.
Vucic jelezte, hogy az uniós tagság elérése a kormány legfontosabb stratégiai céljai közé tartozik.
"Szerbiát a demokratikus és a legfejlettebb államok között szeretnénk látni a világon" - jelentette ki.

A miniszterelnök-jelölt beszédében elmondta: Szerbia, az előző periódushoz hasonlóan arra összpontosít majd, hogy megerősítse nemzetközi helyzetét és hírnevét. Koszovóval kapcsolatban megemlítette, a kormány aktivitásának középpontjában az is szerepel, hogy "megőrizze az ország szuverenitását és területi egységét".
A koszovói helyzet továbbra is nagy kihívás Szerbia számára, amely nem ismeri el a dél-szerbiai tartomány egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, de a regionális stabilitás érdekében javít a szerb-albán viszonyon, és továbbra is párbeszédet folytat Pristinával - hangoztatta.
Vucic gazdasági kérdésekről is beszélt. Kifejtette, hogy a balkáni ország GDP-arányos államadósságát 2020-ra a jelenlegi 72 százalékról 60 százalékra csökkenti.
Ígéretet tett arra is, hogy szűkítik az államháztartási hiányt, az idei évre tervezett 2,5 százalékos deficitet középtávon egy százalékra mérséklik.
A kijelölt szerb miniszterelnök utalt arra, hogy nagyon sokan elhagyják az országot a jobb megélhetés reményében. Mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a migráció sokkal kisebb méreteket ölt Szerbiában, mint a szomszédos országokban, név szerint említve Horvátországot és Romániát.
"Aláírunk egy nemzetközi nyugdíjmegállapodást, amely lehetővé teszi majd, hogy azok, akik külföldön dolgoztak, nyugdíjas éveiket Szerbiában tölthessék" - jelezte.
Szerbiában április 24-én tartottak előre hozott parlamenti választásokat, amelyeket a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) nyert meg Aleksandar Vuciccsal az élén.
Eddig nem lehetett tudni, hogy az SNS mely pártokkal kíván koalícióra lépni, Vucic ugyanis csak a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) nevezte meg biztos partnerként a választások után. Pásztor István, a VMSZ elnöke Vuciccsal június elején folytatott megbeszélése után elmondta, hogy pártja az elmúlt két évhez hasonlóan nem miniszteri, hanem államtitkári szinten szeretne részt venni a kormányban.
Belgrádi lapok szerint az új kormány beiktatása - amelyet várhatóan csütörtökön szavaz meg a parlament - puszta formalitás, ugyanis az SNS vezette győztes koalíció kényelmes többséggel rendelkezik a parlamentben, és valószínűleg bővül is az előző összetételhez képest.

Cimkék: 
Szerbiakormány

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep