Jelenlegi hely

Vallás

„Nem utasítom vissza a szenvedést”* - Szentmise közvetítés Márton Áron szülőfalujából

Csíkszentdomokos

Márton Áron születésének 120. évfordulóján a Duna Televízió római katolikus szentmisét közvetít Csíkszentdomokosról. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

A Duna Televízió augusztus 28-án, 10.30-tól római katolikus szentmisét közvetít Csíkszentdomokosról. A közmédia a szentmiseáldozat felvételével Márton Áron püspök - Erdély szentéletű főpásztorának - emléke előtt tiszteleg. A karizmatikus egyházi vezető a XX. század derekán, vérzivataros időkben állt az erdélyi egyház élén. A vallásszabadság, az emberi jogok, az erdélyi magyar közösség érdekei mellett való bátor kiállása, rendíthetetlen helytállása példaként szolgál nemcsak a katolikus hívek, hanem minden jóakaratú ember számára.

Nagyboldogasszony ünnepe van ma

Budapest, 2016. augusztus 15., hétfő (MTI) - Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus "röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe" édesanyja, Mária holttestét.
Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariae-nek, azaz "a Szentséges Szűz elszenderülésének" neveztek. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, és a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nek, azaz a Boldogságos Szűz mennybevételének nevezték.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
ÜnnepVallás

Ferenc pápa: az irgalmasok szíve megnyílik a menekültek előtt

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Krakkó, 2016. július 28., csütörtök (MTI) - Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat - hangsúlyozta csütörtök délután Ferenc pápa azon a szertartáson, amelyet a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) keretében mutatott be.

A szertartásra a pápa villamossal érkezett mozgássérült fiatalok kíséretében.
A krakkói Blonia-mezőn megtartott ünnepség az IVT első olyan nagyszabású rendezvénye volt, amelyet a pápa részvételével tartottak meg, a fiatalok itt üdvözölték először az egyházfőt. Szerda este Ferenc pápa a krakkói érseki palotából, a II. János Pál lengyelországi zarándoklatai idején legendássá vált úgynevezett pápai ablakból már folytatott rövid párbeszédet az ott népesen összegyűlt fiatalokkal.
A csütörtöki szertartáson lengyel és óegyházi szláv nyelven olvastak fel evangéliumot, az ezt követő homíliában a pápa a Jézus "eleven jelenlétéből" fakadó életöröm és az irgalmasság fogalmát járta körül. "Az egyház (...) tanulni akar tőletek, hogy megújítsa az Atya irgalmasságába vetett bizalmát" - szólította fel az egyházfő a fiatalokat, hozzátéve: az Istennek "mindig fiatalos az arca, és szüntelenül hív bennünket, hogy az ő királyságához tartozzunk.

Forrás: 
vajdasag.eu

„Futva jöttem elibéd”* - Sportos keresztények a Térképben

Térkép / Mária Maraton

Ultramaraton-futók futják végig a Mariazell-től Csíksomlyóig tartó 1300 kilométert. Az eseményhez túrakerékpárosok is csatlakoznak. A rendhagyó rendezvényről a Térkép július 16-án számol be.

Frank Tibor
és Veress Béla ultramaratonisták nagy fába vágták fejszéjüket: Mariazelltől Csíksomlyóig futnak. Hozzájuk különböző útszakaszokon kerékpárosok is csatlakoznak. A futók és kerékpárosok június 18-án indultak a híres zarándokhelyről, Mariazellből és július 10-én érkeznek a magyarság legnagyobb búcsújáró helyére, Csíksomlyóra. A rendezvény példás összefogással valósulhatott meg, védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Székely János római katolikus püspök. A Mária Maraton első napján Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita indította útnak a jelentkezőket, majd néhány kilométeren keresztül kerékpározott velük. A résztvevőket a három hét során Szabó István görögkatolikus lelkész kísérte kerékpáron. A lelket- és a testet próbáló sportteljesítményről a közmédia Térkép című műsora is hírt ad.

Több figyelmet az üldözött keresztényeknek!

EPP-HungarianPress

Hölvényi György sajtóközleménye
"Az uniós külpolitika egyik legfontosabb feladata a szabadságjogok védelme, különösen a számos esetben korlátozott szabad vallásgyakorlás terén" - jelentette ki Hölvényi György (Fidesz-KDNP), a néppárti frakció vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnöke az Európai Parlament tegnap esti vitájában. A plenáris ülésen Federica Mogherini uniós külügyi főképviselő mutatta be az EU 2015. évi jelentését az emberi jogok és a demokrácia érvényesüléséről.
Mindennapjaink részévé váltak a kisebbségeket ért tömeges bántalmazások, az elvándorlás és a vallási alapú terror - szögezi le az uniós jelentés. A megállapításokra reagálva Hölvényi György hangsúlyozta: az európai külpolitikának kiemelt feladatként kell kezelnie a szabad vallásgyakorlást. A tavalyi év során drámaian felerősödött vallásüldözés olyan méreteket öltött, hogy Európának eltökélt lépéseket kell tennie.
A magyar képviselő szerint az Európai Bizottságnak határozott választ kell adnia az olyan összetett diplomáciai kihívásokra, mint az Iszlám Állam terrorszervezet keresztényeken elkövetett népirtása Szíriában és Irakban. Emlékeztetett: az Európai Parlament példaértékű határozatot fogadott el, amikor kimondta, hogy a dzsihádisták által elkövetett erőszakos cselekedetek népirtásnak minősülnek. A képviselő az európai külpolitika fontos geostratégiai feladatának nevezte a keresztények és más vallási kisebbségek megmaradásának biztosítását a terror és polgárháborúk sújtotta országokban. „A keresztények védelme fontos stabilitási és biztonsági prioritás a Közel-Keleten” - zárta felszólalását Hölvényi György.

Cimkék: 
EUVallás

Dalai láma: Németország nem válhat arab országgá

Berlin, 2016. június 1., szerda (MTI) - A menekülteket csak átmenetileg kellene befogadni, és ügyelni kell arra, hogy Németország ne váljék arab országgá - mondta a dalai láma egy szerdai német lapinterjúban.

Tibet száműzetésben élő vallási vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban megjelent interjúban az európai menekültválságról szólva hangsúlyozta: "fájdalmat érzünk, amikor tekintetünket a menekültek, különösen a gyerekek és a nők felé fordítjuk", és mindenki köteles segíteni, akinek jobb sors jutott.
Azonban "időközben túl sokan lettek", és "Európa, például Németország nem válhat arab országgá", hiszen "Németország Németország" - tette hozzá, a FAZ szerint nevetve.
A menekültek már olyan sokan vannak, hogy nehéz a segítség gyakorlati kivitelezése, és "erkölcsi értelemben is úgy gondolom, hogy ezeket a menekülteket csak átmenetileg kellene befogadni". Azt a célt kell kitűzni, hogy térjenek vissza, és segítsenek hazájuk újjáépítésében - mondta a dalai láma.

Forrás: 
MTI

Csíksomlyói búcsú - A szülőföld betöltésének a szükségességéről beszélt az ünnepi szónok

Zarándokok a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a csíksomlyói búcsú szentmiséjének helyszínén 2016. május 14-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Csíksomlyó, 2016. május 14., szombat (MTI) - A szülőföld által biztosított élettér betöltésének a szükségességéről beszélt a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános.

A csíksomlyói hegynyeregben százezrek által hallgatott prédikációban a mózesi áldást idézve kijelentette: Isten akarata, hogy éljünk és jobban éljünk a szülőföldünkön. Úgy vélte, hogy a csíksomlyói zarándoklatból kell erőt meríteni ahhoz, hogy a családdal, az egyházközösséggel és a néppel összekapaszkodva kérjük Isten áldását az életterünk betöltéséért.
"Ne maradjon beszegezett ház, gyerek nélküli iskola, megfogyatkozó falu és város, megfogyatkozott ország és szülőföld. Be kell töltenünk életterünket" - hangsúlyozta a búcsú szónoka.
A Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére utalva kijelentette, irgalmasság van a teremtésben, a megváltásban és a megszentelésben is. A gyönyörű csíki tájat a teremtés csodájaként említette meg.
Az ünnepi szónok a megbocsátás szükségességére is kitért prédikációjában. Megemlítette: a szűzanya nem gyalázta szent fia kivégzőit, a megbocsátás ott volt a lelkében. "Amikor az ő közbenjárását kérjük, (.) mindig legyen ott előttünk, hogy a megbocsátás, az Istennel való kapcsolatunk rendbetétele, és az embertársainkkal való kapcsolatunknak is a rendbetétele" - fogalmazott a szónok, aki szerint ki kell engesztelődnünk Istennel, és embertársainkkal.
Prédikációja végén a magyar és a székely himnusz szavait összekapcsolva jelentette ki: "kérünk Istenünk, álld meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt". A mise főcelebránsa, Bíró László tábori püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy akik elzarándokoltak a csíksomlyói szűzanyához, akik ragaszkodnak hozzá, azok nem árvák. "Ne engedjük, hogy az egyház árvaházzá legyen, ne engedjük el a szűzanyát. Ne engedjük, hogy nemzetünk árvaházzá legyen" - hangoztatta a püspök.

Forrás: 
MTI

Csíksomlyói búcsú - Megtelt zarándokokkal a csíksomlyói hegynyereg

Zarándokok a csíksomlyói búcsún tartott szentmisén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben 2016. május 14-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Csíksomlyó, 2016. május 14., szombat (MTI) - Idén is megtelt zarándokokkal szombat délelőtt a csíksomlyói hegynyereg.

A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, ahonnan felkapaszkodtak a hegynyeregbe. A hagyomány szerint keresztaljáknak nevezett (kereszt alatt vonuló) csoportok élén tábla jelzi a település nevét, ahonnan érkeztek. Az egyházi zászlók mellett megannyi magyar és székely zászló is tarkította a képet.
A hegytetőn a búcsú előtti órákban a szervezők folyamatosan jelentették be az érkező csoportok lélekszámát, és a csoportvezetők nevét. A gyalogos zarándokcsoportok bejelentését olykor megtapsolta az összegyűlt tömeg.
Csíksomlyón 449 éve gyülekeznek pünkösd szombatján a zarándokok annak emlékére, hogy a csíki székelyek a Tolvajos tetői csatában legyőzték János Zsigmond csapatait, amikor a fejedelem protestáns hitre próbálta kényszeríteni a székelyeket.
Székelyruhás fiatalok vitték a hegyre azt a kötélkordont, amelynek oltalmában az egyházi vezetők érkeztek a Hármashalom oltárhoz. A kordonban zarándokolt Áder János köztársasági elnök, és felesége Herczegh Anita. A zarándokok között van Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is.
Az idei búcsú ünnepi szónoka Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános.

Forrás: 
MTI

Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba

A csíksomlyói búcsúba induló Székely Gyors és Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok búcsúztatása a budapesti Keleti pályaudvaron 2016. május 13-án. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indult Erdélybe, ahol különválva érik el Csíksomlyót. A csaknem fél kilométer hosszú vonatot Szent Mártont ábrázoló mozdony húzza, és mintegy 1200 zarándok utazik rajta. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Budapest, 2016. május 13., péntek (MTI) - Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors pénteken kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba.

A Csíksomlyó Expressz éjfélkor kelt útra Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indult Erdélybe. A csaknem fél kilométer hosszú vonatot Szent Mártont ábrázoló mozdony húzza, és mintegy 1200 zarándok utazik rajta.
A Kárpáteurópa Utazási Iroda kilencedik alkalommal megszervezett négynapos programjának
legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához. Idén a programot Madéfalván a Csík zenekar szabadtéri koncertje zárja.
A zarándoklat fővédnöke és lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes, akivel Madéfalván találkozhatnak majd a programon résztvevők.
A csíksomlyói búcsúba közlekedő másik, Boldogasszony zarándokvonat már csütörtök reggel elindult Erdélybe.

Forrás: 
MTI

Az iskolaépítő - Berszán atya aranymiséjéről a közmédiában

Berszán Lajos atya

Április utolsó napján tartotta aranymiséjét Berszán Lajos atya, aki Gyimesfelsőloki iskolájában sok száz csángó gyereket nevelt hitre, tudásra. Az ünnepről az Isten kezében adása pünkösdvasárnap számol be.

A Kárpát-medence keleti peremén, a kőből rakott gyimesi hegyek egyik völgyében ünnepre gyűltek április utolsó napján: Berszán Lajos atya, az iskolaépítő tartotta aranymiséjét. Isten szolgája, Márton Áron püspök Gyulafehérváron ötven évvel ezelőtt szentelte pappá, és azóta, bárhol is teljesített szolgálatot, mindig a hívekért, a rábízottakért élt. Jó pásztorként, 25 évvel ezelőtt teremtette a semmiből a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumot, lehetőséget nyújtva a gyimesi és moldvai csángó gyerekeknek a középiskola elvégzésére. A magyarság megőrzéséért tette; bizton állíthatjuk, ha lesz még ötven év múlva magyarul beszélő ember Moldvában, az jórészt az ünnepeltnek, illetve az általa alapított iskolának köszönhető. A líceum összefogással épült fel: 1992-94 között a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége gyűjtötte össze az anyagi eszközöket egy lelkigyakorlatos házra, ami aztán a tanév folyamán iskolaként „kezdett működni”.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep