Jelenlegi hely

Újra éleződő szerb-bosnyák ellentétek mellett emlékeztek meg a srebrenicai mészárlásról

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád/Srebrenica, 2016. július 11., hétfő (MTI) - Ismét kiéleződni látszanak a szerb-bosnyák ellentétek, miután a srebrenicai mészárlás 21. évfordulója alkalmából tartandó hétfői megemlékezésre nem hívták meg a szerb politikusokat, sőt Srebrenica polgármestere egyenesen nem kívánatosnak minősítette a szerbiai államvezetést.

A tavalyi megemlékezésen részt vett Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, főhajtása azonban botrányba fulladt, amikor a gyászoló tömeg palackokkal és kövekkel dobálta meg. Ezúttal nem hívták meg a szerbiai politikusokat, mert a szerb hivatalos álláspont szerint nem népirtás történt Srebrenicában, hanem "csak" szörnyűséges bűncselekmény.
Több ezren gyűltek össze hétfőn a kelet-boszniai Srebrenicában, hogy a 21 évvel ezelőtti mészárlás több mint nyolcezer áldozatára emlékezzenek, valamint hogy fejet hajtsanak az újonnan azonosított 127 áldozat előtt, akiket szintén hétfőn temettek el a potocari emlékhelyen. Az újonnan azonosított áldozatok nyughelyével együtt már 6504 sír található Potocariban.

A többségében muzulmánok lakta Srebrenica a boszniai háború idején (1992-95) az Egyesült Nemzetek Szervezetének védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók szeme láttára mindegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) népirtásnak minősített, a II. világháború óta elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják Európában.
Ez az első megemlékezés azt követően, hogy az NT bűnösnek találta és negyvenéves börtönbüntetésre ítélte Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt az 1992-1995 közötti, közel százezer halálos áldozatot követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A testület azt is kimondta, hogy Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök felelős a srebrenicai népirtásért.
Kutatócsoportok még mindig dolgoznak az áldozatok holttesteinek felkutatásán, munkájukat azonban nehezíti, hogy az elkövetők a háborút követően sok esetben kiásták, és más helyre szállították a hullákat, hogy elrejtsék tetteik bizonyítékait. A maradványok többször roncsolódtak és összekeveredtek, ezért a legtöbb esetben csak DNS-vizsgálattal azonosítható egy-egy áldozat. Minden évben azonosítanak azonban néhány áldozatot, őket a potocari emlékhelyen temetik el.
A gyászszertartáson a családtagok és barátok mellett az ország vezetői, valamint a külföldi diplomáciai képviseletek megbízottai is részt vettek.
Camil Durakovic, Srebrenica polgármestere beszédében kiemelte, hogy a srebrenicai mészárlás "sötét folt az egész világ lelkiismeretén". Hozzátette, a Radovan Karadzic elleni ítélet bizonyítja, hogy a világ nem tud és nem is akar átlépni a népirtási bűnökön, az igazságszolgáltatásra pedig a srebrenicai szerbeknek és bosnyákoknak is egyaránt szükségük van.
Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség soros, bosnyák elnöke szerint az igazságra a múlt és a jelen szempontjából is szükség van, de a leginkább a jövő szempontjából van rá szükség. Az igazság az első lépés a megbékélés felé, mert csak az igazságra fognak emlékezni - fogalmazott.
Ha Bosznia-Hercegovina nem nyugodt, akkor Törökország sem nyugodt, Ankara osztozik Szarajevó minden fájdalmában - hangsúlyozta beszédében Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. Kiemelte, hogy a Balkán békéje és stabilitása az egész világ érdeke.
Az idei srebrenicai megemlékezés - a tavalyival ellentétben - rendbontás nélkül ért véget.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep