Jelenlegi hely

Új szabályok vonatkoznak a migránsokra Horvátországban is

Forrás: 
MTI

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb/Ljubljana, 2016. január 20., szerda (MTI) -
Új szabályok vonatkoznak a migránsokra Horvátországban is, a regisztrációnál azt is megkérdezik majd tőlük, hogy Németországban vagy Ausztriában kérnek-e menedékjogot - közölte Ranko Ostojic ügyvezető belügyminiszter szerdán.

Ostojic a Hina horvát hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: Zágráb úgy fog eljárni, mint a többi ország, amelyeket Ausztria értesített az általa bevezetett szigorításokról, és ugyanezt teszi majd Szerbia is, ahonnét a migránsok Horvátországba érkeznek. Így Horvátország szerdától csak az Ausztriában és Németországban menedéket kérő migránsokat engedi tovább Szlovéniába.

A belügyminiszter csütörtök délután tart sajtótájékoztatót, ahol bővebb tájékoztatást is ad a részletekről - írta a Hina.
Karl Erjavec szlovén külügyminiszter újságíróknak szerdán azt mondta, hogy az osztrák korlátozás miatt Szlovéniának is korlátoznia kell a migránsok fogadását.
"A kormány erről csütörtöki ülésén dönt majd, az egyik lehetőség pedig, hogy Szlovénia felső határt vezet be a naponta Horvátországból fogadott migránsok számára" - mondta.
Ausztria szerdától csak azokat a menekülteket engedi be területére, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedékjogot kérni, továbbá akiknek meg lehet állapítani a személyazonosságát, nincs bűnözői múltjuk, és nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep