Jelenlegi hely

Törökország

Százezer szíriai menekült tart a török határra

Ankara, 2016. április 18., hétfő (MTI) - Több mint százezer menekült tart az észak-szíriai Azáz város környékéről a török határ irányába - közölte hétfőn az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet.

A török sajtó már múlt pénteken arról számolt be, hogy a Szíria északi részén fellángolt harcok újabb migránsáradatot indítottak el. A határ szíriai oldalán található 10 menekülttáborból többet támadás ért, ezért legalább 30 ezer személy kelt útra a török Kilis tartományban fekvő Öncüpinar határátkelőhöz. A helyzet azóta tovább romlott.
Az utóbbi hetekben Szíria-szerte és különösen északon fellángoltak a harcok a kormányt támogató erők, a lázadók és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet között, ami összeomlással fenyegeti az amerikai-orosz megállapodásnak köszönhetően február 27-én életbe lépett szíriai fegyvernyugvási egyezményt.
A megállapodás nem vonatkozik a jelenlegi harcok helyszínére, ahogy az IÁ-hoz hasonló szélsőséges szervezetekre sem.

Forrás: 
MTI

Török miniszter: napokon belül újabb nagyszámú menekültcsoport érkezhet vissza Görögországból Törökországba

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. április 14., csütörtök (MTI) -
Napokon belül újabb nagyszámú menekültcsoport érkezhet vissza Görögországból Törökországba - jelentette ki Volkan Bozkir európai ügyekért felelős török miniszter csütörtökön Bécsben, miután megbeszélést folytatott az osztrák külügyminiszterrel.

Visszafogadunk minden illegális bevándorlót, aki március 20-a után jutott a görögországi szigetek egyikére - jelentette ki a török politikus, hivatkozva az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodásra.
Elmondta: eddig 326 embert szállítottak vissza, a mostani hullám során nagyjából 250 ember fogadására készülnek fel. A miniszter számításai szerint a napokban érkező menekültek között több szíriai is lesz.
Tájékoztatása szerint eddig csak két szíriai migráns érkezett újra Törökországba, mivel a szíreknek attól kellet tartaniuk, hogy Törökországban nem kapnak jogi védelmet. Mivel a jogi helyzet azóta megváltozott, várhatóan a jövőben több szíriai érkezhet majd Görögországból - mondta a török politikus.
Az elmúlt héten hétfőn és csütörtökön szállítottak vissza először Törökországba menekülteket azóta, hogy az Európai Unió és Ankara
március 18-án megállapodást kötött, amely szerint az EU visszaküldi Törökországba azokat az illegális bevándorlókat, akik március 20-a után érkeznek valamelyik görög szigetre. Cserébe az EU-tagországok - egy egyelőre 72 ezres kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszavisznek Törökországba.
Hétfőn 202, csütörtökön 123 menedékkérőt küldtek vissza Leszbosz, illetve Híosz szigetéről. Több visszaküldés egyelőre nem volt, amit a hatóságok a rengeteg elbírálásra váró menedékkérelemmel indokoltak.

Forrás: 
MTI

Merkel: a menekültválság kezelése nem érinti a véleményszabadságot

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2016. április 12., kedd (MTI) -
A menekültválság Törökországgal együtt folytatott kezelése és a véleményszabadság ügye teljes mértékben független egymástól - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben azzal kapcsolatban, hogy Ankara egy német televíziós műsorvezető felelősségre vonását kéri a német kormánytól egy Recep Tayyip Erdogan államfőt sértegető vers miatt.

Angela Merkel a mexikói államfővel, Enrique Pena Nietoval folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a vélemény, a művészet és a tudomány szabadsága az alaptörvényben rögzített alapvető érték, és nem érintik őket a "politikai problémák, amelyeket egymással megbeszélünk".
E problémák közé tartozik a "menekültek témája is", a megoldás pedig az Európai Unió és Törökország közös érdeke, de mindez "semmilyen kapcsolatban nincsen" a Németországban garantált alapjogokkal.
A török államfőt durva szavakkal sértegető vers körüli botrány miatt egyre nagyobb a nyomás a német kancelláron, főleg azért, mert világosan állást foglalt az ügyben. Szóvivőjének tájékoztatása szerint az előző héten Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel egy más ügyben folytatott telefonbeszélgetésén kifejtette, hogy szerinte az alkotás szerzője szándékosan meg akarta sérteni a török államfőt.

Forrás: 
MTI

Ismét Szíriából kilőtt gránátok csapódtak be török területen, többen megsérültek

Ankara, 2016. április 12., kedd (MTI) - Legalább hat ember megsérült kedden a délkelet-törökországi Kilisben, miután kettő, szíriai területről indított gránát csapódott be a határ menti városban - jelentette a Dogan török hírügynökség.

Süleyman Tapsiz, Kilis tartomány kormányzója úgy nyilatkozott: a hat sebesültből három állapota súlyos.
Az NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy az egyik lövedék egy üres mezőre, a másik pedig egy panzióba csapódott be.
A hírcsatorna szerint az aknavetőből kilőtt gránátokat az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területről indították.
Kilisben legutóbb hétfő este csapódott be öt Szíriából kilőtt aknagránát, akkor tizenkét ember sérült meg.

Forrás: 
MTI

Visszaérkezett Görögországból Törökországba az újabb menekültcsoport

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti:
Ankara, 2016. április 8., péntek (MTI) -
Két hajóval összesen 123 menekült érkezett vissza pénteken a görög Leszbosz szigetéről a török Dikili kikötőjébe az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodás keretében.

A korábbi hírek szerint az első hajóban 45 pakisztáni férfi utazott, azonban a törökországi Izmir tartomány bevándorlásügyi igazgatóságának tisztviselői később 44-ben határozták meg a számukat.
A második hajóban 79 pakisztáni, iraki, palesztin és bangladesi menekültet szállítottak vissza, akiket előzőleg Számosz és Kósz szigetekről hozott el egy komphajó.
A görög hatóságok szerint az illegális bevándorlók egyike sem nyújtott be menedékkérelmet.
Mielőtt útnak indult volna az első hajó, a görög oldalon jogvédő szervezetek három tüntető aktivistája a vízbe vetette magát, és a horgonyba kapaszkodva próbálta megakadályozni a menekültek elszállítását. A tiltakozókat a görög parti őrség emelte ki őket a tengerből.

Forrás: 
MTI

Horvátország 476 szíriai menekültet vesz át Törökországtól

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb, 2016. április 5., kedd (MTI) -
Horvátország az Európai Bizottság (EB) terve szerint 476 szíriai menekültet vesz át Törökországtól, július 20-áig 150 migráns érkezik az országba - írta a Vecernji List című horvát napilap kedden.

Miro Kovac külügyminiszter Berlinben, egy a témához kapcsolódó konferencián hétfőn arról beszélt: Zágráb betartja ígéretét, és átveszi Törökországtól a szíriai menekülteket. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívás az lesz, hogy Horvátországban tartsák őket. Kovac szerint ugyanis a migránsok Németországba, Ausztriába, Svédországba és Hollandiába akarnak menni.
A Vecernji List értesülései szerint az átvett szíriai állampolgárokat Zágrábban és Kutinán helyezik el menekültotthonokban. Utóbbiba a veszélyeztetett csoportok kerülnek: a betegek, várandós nők vagy a kiskorúak. Az állam felkínálja a nyelvtanulás lehetőségét, és amennyiben nem tudják fedezni költségeiket, két évig teljes ellátást biztosít számukra.

Forrás: 
MTI

Megérkezett az első menekülteket szállító két hajó Törökországba

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti:
Ankara, 2016. április 4., hétfő (MTI) -
Megérkezett hétfőn az első visszatoloncolt menekülteket szállító két hajó a görög Leszbosz szigetéről a nyugat-törökországi Dikili városába - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) által bérelt török katamaránokon összesen 131 pakisztáni, bangladesi és szíriai migráns, valamint ugyanennyi rájuk felügyelő rendőr tartózkodott. A két szíriai saját döntése alapján önkéntesen tért vissza Törökországba, egyikük az apját veszítette el nemrégiben, másikuk a családját szeretné újra látni - írta a hírügynökség.
A kikötőben felállított sátrakhoz vezető rövid szakaszon a hatóságok fehér ponyvákkal korlátozzák a láthatóságot. A helyszínen először egészségügyi vizsgálat alá vetik a menekülteket, majd ujjlenyomatot vesznek tőlük, fényképet készítenek róluk, valamint rögzítik személyes adataikat.
Dikili felett helikopterek köröznek, a kikötőben nagy számban vannak jelen a készenléti rendőrség erői, páncélozott vízágyúk és mentőkocsik kíséretében. A migránsokat autóbuszokkal szállítják tovább.

Forrás: 
MTI

Ötezer menekült befogadására képes tábort épít Törökország az Égei-tengernél

Ankara, 2016. március 30., szerda (MTI) - Ötezer menekült befogadására képes tábort épít Törökország az Égei-tengerhez közeli Manisa tartományban a Görögországból visszafogadott migránsok számára - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség szerdán. A tervek szerint április 4-én kezdődik a Görögországba érkezett menekültek visszaküldése Törökországba.

A Török Vörös Félhold humanitárius szervezet elnökhelyettese, Kerem Kinik közölte, hogy olyan tábor kiépítésén dolgoznak, amely emberi körülményeket biztosít. Mint mondta: nem lesz kész azonnal, így átmenetileg szállodákban és tengerparti üdülőkben helyezik el a migránsokat. Kinik arra is kitért, hogy Törökország területén jelenleg 22 menekülttábor található, amelyben összesen 250 ezer szíriai él.
A Török Vörös Félhold a szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta részt vesz az országba érkező migránsok étkeztetésében, de higiéniai eszközökkel és takarókkal is segít.
A hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik elnökhelyettese, Selcuk Özdag, újságíróknak szerdán átmenetinek nevezte a manisai létesítményt. Úgy fogalmazott: a tábor ugyanakkor kifejezi, hogy Törökország tiszteletben tartja az Európai Unióval kötött szerződését.
A szintén nyugat-törökországi Izmir tartomány Dikili körzetének kormányzója, Mustafa Nazmi Sezgin, arról számolt be, hogy náluk hozzák létre azt a központot, amely a visszafogadott menekültek ügyeinek intézésére szolgál. Az első visszatérők várhatóan majd ide érkeznek török tisztségviselők közlése alapján.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Merkel: Törökországnak a vízummentességhez be kell tartania a nemzetközi jogi normákat

Brüsszel, 2016. március 18., péntek (MTI) - A vízummentesség bevezetéséhez Törökországnak el kell fogadnia és be kell tartania a szükséges nemzetközi jogi normákat - jelentette ki Angela Merkel német kancellár az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli csúcsértekezletének első tárgyalási napját követően, péntek hajnalban tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy Törökország már sokat tett a vízummentesség bevezetéséért, de további erőfeszítésekre van szükség a menekültek nemzetközi jogainak betartásáért, és hangsúlyt kell helyeznie az emberi jogi normák teljesítésére is.
A pénteki tárgyalás nem lesz könnyű - mondta a kancellár hozzátéve: általános készség volt tapasztalható a tárgyalópartnerek körében arra, hogy felgyorsítsák a korábban egyeztetett, a szíriai menekültek ellátásának költségeit támogató 3 milliárd euró kifizetését. A kívánt eredmény elérése és fenntartása végett az unió kész további 3 milliárd euró folyósítására 2018 végéig - tette hozzá.
Elmondta, hogy elvben minden tagállam részt vesz a szíriai menekültek Törökországból való áttelepítésében, amit azonnal el kell kezdeni, ha Törökország megkezdi az országból illegálisan Görögországba érkező migránsok visszafogadását. A megállapodás-tervezet szerint minden illegálisan Görögországba érkezett és Törökország által visszafogadott szíriai állampolgárért az unió egy szíriai menekültet fogad be Törökországból.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Sikerült megegyezni a készülő migrációs egyezmény kompromisszumos szövegéről

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2016. március 18., péntek (MTI) -
Sikerült megállapodni az Európai Unió és Törökország között készülő migrációs egyezmény kompromisszumos szövegéről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán - jelentette be Xavier Bettel luxemburgi kormányfő a Twitteren.

Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője szűkszavúan mindössze arról tájékozatott, hogy "véget ért a munkavacsora", és közölte, a várakozásokkal és a szokásokkal ellentétben ezúttal nem tartanak az ülés után sajtótájékoztatót az uniós intézmények vezetői.
Xavier Bettel tájékoztatása szerint Donald Tusk európai tanácsi elnök péntek délelőtt fogja ismertetni Ahmet Davutoglu török kormányfővel az uniós vezetők által elfogadott szöveget. Amennyiben a török miniszterelnök számára nem lesz elfogadható a tervezet, az uniós állam- és kormányfők ismét összeülnek tanácskozni.
Névtelenséget kérő uniós források szerint, bár nem sokat változtattak azon a szövegen, amelyet eredetileg vitára bocsátottak, sikerült eloszlatni a körvonalazódó megállapodás jogszerűségével kapcsolatos aggályokat és biztosítani, hogy a menedékkérők visszatoloncolása a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával történjen.
Az elfogadott megállapodás-tervezetben állítólag kiemelték, hogy a menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, valamint arra is kitértek, hogy az érintettek Törökországba történő visszaküldésében az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai is részt fognak venni.
A név nélkül nyilatkozó tisztségviselők közlése szerint a dokumentumban hangsúlyozták, a Törökországgal szembeni uniós vízumkényszer eltörlése akkor lehetséges, ha Ankara eleget tesz a vonatkozó előírások mindegyikének.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep