Jelenlegi hely

terrorizmus

Öngyilkos merénylő robbanthatott Isztambulban

fotó: 123rf.com

ISZTAMBUL - Legkevesebb 10 ember meghalt és 15 megsebesült az Isztambul központi terén történt robbanásban – közölte a város polgármesteri hivatala.

A robbanás oka egyelőre tisztázatlan. Több török híroldal szerint öngyilkos merénylet történt. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a sérültek között német és norvég turisták is vannak, a detonáció ugyanis Isztambul egyik legfontosabb idegenforgalmi központjában, a Sultanahmet téren történt.

Szerbiai állampolgár nincs az áldozatok között – mondta Zoran Marković, az ország isztambuli főkonzulja a Szerbiai RTV-nek.

Iszlám Állam - A Balkánon keresztül hódítaná meg Európát a terrorszervezet

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Szarajevó, 2016. január 8., péntek (MTI) -
A Balkánról kiindulva igázná le Európát az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, legalább is ez derül ki abból a videóból, amelyet hivatalos videocsatornáján osztott meg a szervezet, és amelyet a Nezavisne Novine című boszniai újság internetes oldala is elemzett pénteken.

"Leigázzuk a keresztény országokat, gyilkolni és mérgezni fogunk, és felszabadítjuk testvéreinket Allah nevében" - üzente az IÁ. A Balkánt olyan helynek írják le, ahol évszázadokig heves harcok dúltak, és amely most a muszlimok új frontja, a "keresztes Európa" elleni védőpajzs lehet.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
terrorizmus

Újabb terrortámadásoktól tartanak Belgiumban

Brüsszel, 2015. január 8., péntek (MTI) - Újabb terrortámadásokra számítanak január 15-én egy belga szövetségi ügyész szerint, aki a dátumok szimbolikus jelentésére hívta fel a figyelmet egy flamand tévéműsorban - írta a Le Soir című francia nyelvű belga napilap internetes kiadásában pénteken.

Frédéric Van Leeuw szerint a terroristák dátumhoz köthető jelképeket keresnek ezért elképzelhető, hogy jövő pénteken, január 15-én újabb terrortámadásra számíthat Belgium. Egy évvel ezelőtt ugyanis egy terrorista sejtet számoltak fel a hatóságok a belga Verviers városában. A rendőrségi akció keretében két feltételezett terrorista vesztette életét, valamint nyolc embert vettek őrizetbe terrorista csoporthoz tartozás vádjával, akik közül négyen azóta is vizsgálati fogságban vannak.

Forrás: 
MTI

Iszlám Állam - Két feltételezett terroristát fogtak el Pristinában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Pristina, 2016. január 5., kedd (MTI) - Őrizetbe vett két férfit a koszovói rendőrség a pristinai repülőtéren, mert a gyanú szerint a szíriai háborúból tértek haza, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak.

A Zeri című pristinai lap internetes oldalán közölt értesülés szerint a férfiakat hétfőn fogták el. A gyanú szerint a 19 és 24 éves férfiak tavaly januárban utaztak el Szíriába.

Forrás: 
MTI

Évértékelő - Iszlám Állam: a szervezet félelmetesebbé vált, de meg is gyengült 2015-ben

Damaszkusz, 2015. december 31., csütörtök (MTI) - Az elmúlt év világpolitikai eseményeire visszatekintve 2015 egyik legfontosabb történése az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenysége volt: a szervezet tagjai, vagy a hozzá kötődő szimpatizánsok áldozatok sokaságát követelő terrorakciókat hajtottak végre világszerte. Ugyanakkor ezzel segítették egy példa nélkül álló, az Egyesült Államokból, számos nyugat-európai országból, több tucat muzulmán államból és Oroszországból álló koalíció létrejöttét a szélsőséges iszlamisták elleni harcra. Ennek következtében az elmúlt év paradox módon nem csupán az Iszlám Állam "félelmetesebbé válását" hozta, de meggyengülését is: az iraki-szíriai hadszíntéren utolsó igazán nagy sikere 2015 májusában Ramádi városának elfoglalása volt, s az ellene indított hadjárat nyomán az esztendő végére az általa uralt területek nagysága 14 százalékkal csökkent: már "csak" 78 ezer négyzetkilométert ellenőriz Irak nyugati, illetve Szíria északi és keleti részén.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
terrorizmus

Merényletekre készülő feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2015. december 29., kedd (MTI) - Merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el Belgiumban, a gyanúsítottak az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén - közölte kedden a belga szövetségi ügyészség.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap arról számolt be keddi számában, hogy a rendőrség terrorizmussal kapcsolatos ügyekben december 27-én és 28-án több házkutatást tartott a brüsszeli régióban, illetve a flamand Brabant és a vallon Liége tartományban.

Forrás: 
MTI

Iszlám Állam - Feltételezett terroristákat fogtak el Szarajevóban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Szarajevó, 2015. december 22., kedd (MTI) -
Feltételezett terroristákat fogtak el Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban kedden - jelentette internetes oldalán a Nezavisne Novine című napilap.

A rendőrség 15 ember után kutat, akik a bizonyítékok és a rendelkezésre álló információk szerint kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők. Eddig tizenegy férfit fogtak el az összehangolt akció keretében. A házkutatásokat abban a szarajevói városrészben kezdték, ahol egy hónappal ezelőtt egy támadás során két katonát gyilkolt meg az elkövető, aki később magával is végzett.

Forrás: 
MTI

Dzsihadista propagandáért állítottak elő egy középiskolás fiatalt a román hatóságok

Bukarest, 2015. december 8., kedd (MTI) - Dzsihadista propaganda gyanújával állított elő egy 17 éves fiatalembert Craiován a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) - jelentették kedden a román hírügynökségek.

A fiatalt azzal gyanúsítják, hogy dzsihadista szervezeteket támogató nyilatkozatokat, az Iszlám Állam által elkövetett lefejezéseket bemutató filmeket és életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó üzeneteket terjesztett az interneten. Az ügyészek és a szervezett bűnözés elleni rendőrség nyomozói házkutatást tartottak kedd reggel a középiskolás fiú lakhelyén, ahonnan "dzsihadista propagandaanyagokat, dokumentumokat és számítástechnikai berendezéseket" foglaltak le, majd a fiatalembert kihallgatásra vitték.

Forrás: 
MTI

Terrorista incidensnek nyilvánított a Scotland Yard egy londoni késeléses támadást

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2015. december 6., vasárnap (MTI) -
Terrorista indíttatású incidensnek nyilvánított a Scotland Yard egy késeléses támadást, amely szombat este történt a londoni metróban.

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a rendőrség azt vizsgálja, hogy a tettesnek voltak-e kapcsolatai terrorszervezetekkel. A brit sajtó olyan értesüléseket is közölt, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amelynek szíriai állásai ellen a brit királyi légierő néhány napja hadműveleteket kezdett, a párizsihoz hasonló merénylettel fenyegette meg Nagy-Britanniát.

Forrás: 
MTI

Terrorizmus - Szakértő: Szerbia és Ukrajna felől érkezhet a legtöbb fegyver

Budapest, 2015. december 5., szombat (MTI) - Varga Zoltán, a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója szerint Szerbia és Ukrajna felől érkezhet a legtöbb fegyver az országba, és ezeket az eszközöket könnyen át tudják csempészni a határon.

A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, gépjárművekben szétszerelve és egyben, valamint gyalogosan is át lehet hozni a határon akár sorozatlövő fegyvereket. Ebből a szempontból Szerbia és Ukrajna a gócpont, előbbi helyen a balkáni háború utáni fegyverlopások, utóbbi országban a folyamatban lévő háború miatt könnyű illegálisan fegyverhez jutni.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
terrorizmus

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep