Jelenlegi hely

Románia

Román kormányalakítás - Ciolos bemutatatta a kormánynévsort

Dacian Ciolos

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2015. november 15., vasárnap (MTI) -
Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolos kijelölt román miniszterelnök vasárnap: szakértői kabinetjében - amelyet jövő héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt és magyar név sem szerepel rajta.

Bár az előzetes tárgyalások alapján Ciolos inkább a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép Nemzeti Liberális Pártra (PNL) támaszkodhat a parlamentben, a PSD felé tett gesztusként értékelhető, hogy a szociáldemokrata párt elnökéhez közel álló Vasile Dancu szociológust jelölte az egyik kormányfő-helyettesi posztra, a regionális fejlesztési minisztérium élére. Dancu 2000 és 2003 között (a kisebbségekért is felelős) tájékoztatási miniszter volt a Nastase-kormányban, 2004-től 2008-ig pedig a PSD szenátora. Azóta nem vállalt politikai tisztséget, jelenleg az IRES közvéleménykutató cég elnöke, azonban médiaértesülések szerint Liviu Dragnea, a PSD elnöke rendszeresen konzultál vele aktuálpolitikai kérdésekben.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep