Jelenlegi hely

Ausztria

Kevesebb menekültkérelmet nyújtottak be az év elején Ausztriában

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. február 2., kedd (MTI) -
Januárban hétezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, kétezerrel kevesebbet, mint decemberben - közölte az osztrák belügyminisztérium kedden előzetes számokra hivatkozva.

A januári adatok azonban még így is nagyobbak, mint amelyeket a korábbi évek hasonló időszakában mértek: 2015 januárjában 4100, egy évvel korábban 1500, 2010-ben pedig 800 kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz.
Tavaly a legtöbb kérelmet, több mint 12 ezret októberben, a legkevesebbet, csaknem háromezret márciusban nyújtották be Ausztriában. 2015-ben összesen kilencvenezer menekültkérelmet adtak be, leginkább szíriaiak, afganisztániak és irakiak.

Forrás: 
MTI

Osztrák külügyminiszter: a menekültek meghívásának politikája téves út volt

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. február 1., hétfő (MTI) -
Az osztrák külügyminiszter egy hétfői lapinterjúban téves útnak nevezte a menekültek meghívásának politikáját és azt az elképzelést is, hogy be lehet fogadni minden migránst. A miniszter közvetve Angela Merkel német kancellár politikájára utalt.

Sebastian Kurz tárcavezető szerint "reális" a kormány által a hét végén meghatározott 50 ezer fő 2019-ig történő kitoloncolásáról szóló intézkedés. Sok Ausztriába érkező menekült az országban marad, ezért meg kell szüntetni az emberek áradatát - mondta Kurz az Österreich című osztrák napilap hétfő számában. Úgy fogalmazott, hogy be kell tartani az Ausztriába érkező menekültek számának felső határát, hiszen minden más megoldás túlterhelné az országot. Emlékeztetett arra, hogy tavaly az Egyesült Államokban tízezer, Szlovéniában ezer, míg Ausztriában 90 ezer menekültkérelmet nyújtottak be. Ezt még egyszer egészen biztosan nem bírja el az ország - jelentette ki.
Az osztrák belügyminisztérium hét végi közlése szerint összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Múlt héten arról is döntött az osztrák kormány, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt engednek be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk.

Forrás: 
MTI

Ötvenezer menekültet toloncolnának ki Ausztriából 2019-ig

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. január 31., vasárnap (MTI) - Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint.

A tárca álláspontja alapján a fő szempont, hogy kevesebb menekült legyen Ausztriában, indoklása szerint ugyanis "ez jelenti a megoldást a problémákra".
A menekültekkel szemben gyorsított kitoloncolási eljárást alkalmaznak majd, szorgalmazzák az országok között érvényben lévő, további kiadatási szerződések létrejöttét és a visszaküldés miatt indított járatok sűrítését.
Az értesülések szerint mindez a tartományok és az állam között január 20-án született menekültügyi intézkedés egyik része. Múlt héten arról döntöttek, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk.
Bővíteni fogják a biztonságos országok körét, Marokkó, Algéria, Tunézia, Grúzia, Mongólia és Ghána is felkerül a listára. Ezen országokból érkezők kérelmét tíz napig tartó gyorseljárás keretein belül fogják vizsgálni.

Forrás: 
MTI

A menekülteknek folyósított szociális juttatások drasztikus csökkentését szorgalmazzák Ausztriában

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. január 28., csütörtök (MTI) - A menekülteknek folyósított szociális juttatások drasztikus csökkentését javasolja Felső-Ausztria tartomány vezetése, ugyanezt fontolgatja Burgenland tartomány, valamint ezt szorgalmazza a kisebbik kormánykoalíciós párt, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) is.

A tervezett intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy tovább csökkenjen az érkező menekültek száma. Az egész szociális rendszer megbillenhet, amennyiben egyre több ember csak a segélyekből él - hangzott el az osztrák közszolgálati televízió (ORF) műsorában.

Forrás: 
MTI

Osztrák belügyminiszter: Ausztria szigorúan betartja a befogadás felső korlátját

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. január 25., hétfő (MTI) -
Ausztria szigorúan betartja a befogadás felső korlátját, 37 500 menekültnél nem enged be többet az országba - jelentette ki Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter az Ö1 című osztrák közszolgálati rádió hétfői műsorában.

Mikl-Leitner figyelmeztetett: az osztrák szociális rendszer nem bírna el még egyszer a tavalyihoz hasonló menekülthullámot, ugyanilyen túlterheltség esetén az osztrák állam a jövőben akár már a humanitárius feladatait sem tudná ellátni.
Meggyőződése szerint a szálláshelyek, a képzési és az ellátórendszer miatt szükség van felső korlátra azon államokban, amelyek a menekülteket befogadni és integrálni akarják.

Forrás: 
MTI

Osztrák külügyminiszter: Ausztria intézkedései elősegíthetik az európai megoldást

Berlin, 2016. január 22., péntek (MTI) - Ausztria kényszerűségből elhatározott menekültügyi intézkedései elősegíthetik a válság közös európai megoldását - mondta az osztrák külügyminiszter egy pénteki német lapinterjúban.

Sebastian Kurz a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lapban megjelent interjúban elmondta, szerinte az utóbbi hónapokban az volt a közös megoldást hátráltató "probléma, hogy sok uniós tagországnak nagyon kényelmes volt a helyzet", mert a menekültek legfeljebb átutaztak területükön. Ha viszont az ilyen uniós tagállamokat "erősebben érinti a téma, mert ők is célországok lehetnek, akkor könnyen előfordulhat, hogy sokkal inkább érdekeltté válnak egy európai megoldásban".

Forrás: 
MTI

Szlovénia is korlátozza a menedékkérők számát

Vesna Györkös Znidar / By Vekoslav Rajh, MORS [CC BY 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by/3.0)], via Wikimedia Commons

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb/Ljubljana, 2016. január 21., csütörtök (MTI) -
A szlovén kormány csütörtökön úgy döntött, hogy ezentúl csak azokat az illegális bevándorlókat engedi be az országba, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni.

Vesna Györkös Znidar belügyminiszter sajtótájékoztatóján közölte, hogy az összes többi migránstól megtagadják a beutazást, és egyben megszigorítják a határellenőrzést is.
Az intézkedés csütörtöktől lép életbe. A Horvátországból 22 órakor érkező vonaton utazó migránsok beléptetésénél már az új szabály szerint járnak el a hatóságok. A szlovén belügyminiszter a döntésről értesítette horvát kollégáját.

Forrás: 
MTI

Horvát belügyminiszter: az osztrák szigorítás ellentétes a nemzetközi szerződésekkel

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb, 2016. január 21., csütörtök (MTI) -
Az osztrák szigorítás, miszerint csak azokat a migránsokat engedik be, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedékjogot kérni, ellentétes a nemzetközi szerződésekkel - jelentette ki Ranko Ostojic leköszönő horvát belügyminiszter csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján, Zágrábban.

Hozzátette: ennek ellenére Horvátország alkalmazkodik az osztrák intézkedéshez, és csak azokat a Közel-Keletről érkező bevándorlókat engedi be az országba, akik az említett országokban akarnak menedékjogot kérni.
A belügyminiszter kifejtette: azonkívül, hogy a migránsokat továbbra is nyilvántartásba veszik, és beírják a nevüket, nemzetiségüket az adatbázisba, egy nyilatkozatot is aláíratnak velük, amelyben közlik, hogy melyik országban akarnak menedékjogot kérni. Ostojic ugyanakkor úgy véli, hogy ezt a kérdést fel sem lehetne tenni migránsoknak a jogszabályok szerint.

Forrás: 
MTI

Belső vitákat gerjesztett az osztrák szociáldemokrata pártban a kormánydöntés

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2016. január 21., csütörtök (MTI) -
Komoly belső vitákat gerjesztett az Osztrák Szociáldemokrata Párton (SPÖ) belül a kormány szerdai döntése a menedékkérők befogadásának korlátozásáról - számolt be róla a Die Presse című osztrák lap csütörtökön.

A párt bécsi tagszervezetének néhány képviselője tiltakozik a döntés ellen. A város szociális tanácsosa, Sonja Wehsely az újságnak kifejtette: úgy véli, hogy látszatintézkedésről van szó, szerinte ugyanis a lakosság és a menekültek helyzetének javítását kellene figyelembe venni.
Az integrációért felelős városi tanácsos, Sandra Frauenberger szerint az emberi jogok nem ismernek felső határt. Frauenberger továbbá a döntés gyakorlati megvalósításának részleteit hiányolja.
A párt bécsi szárnya így a regnáló polgármestert, Michael Häuplt is bírálta. Häupl a döntést követően kijelentette: a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem lennének menekültek, mint ahogyan nem lenne háború sem.

Forrás: 
MTI

Bírálja és dicséri is az osztrák sajtó Faymann kancellárt

Bécs, 2016. január 21., csütörtök (MTI) - Werner Faymann osztrák kancellár kommunikációját bírálta, a menedékkérők létszámának korlátozásával kapcsolatos felső korlát bevezetését ugyanakkor általánosságban üdvözölte az osztrák sajtó csütörtökön.

Bécsben előző nap jelentették be, hogy Ausztria idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be. Az osztrák kormány és a tartományi vezetők tanácskozásán hozott döntés szerint az országba beengedendő menedékkérők száma 2019-ig összesen mintegy 130 ezer lehet

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep