Jelenlegi hely

Dél-Korea

Peking határozottan tiltakozik a THAAD rendszer Dél-Koreába telepítése ellen

Peking, 2016. július 8., péntek (MTI) - Peking pénteken határozott ellenzését fejezte ki amiatt, hogy az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszert Dél-Koreába telepítik, amiről pénteki szöuli bejelentés szerint Washington és Szöul megállapodást kötött.

A külügyminisztérium közleménye szerint "a kínai fél rendkívül elégedetlen, és határozottan ellenzi a lépést".
Kína legutóbb a múlt hónap végén - amikor Hszi Csin-ping elnök fogadta Hvang Kjo Ahn dél-koreai miniszterelnököt - adott aggodalmának hangot a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen védelmet nyújtó, mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszer (THAAD) telepítéséről szóló, akkor még csak várható döntés miatt.
Hszi óvatosságra intette Szöult, és felszólította, hogy vegye figyelembe Peking jogos biztonsági aggályait.
A THAAD telepítése ellen Peking és Moszkva már korábban diplomáciai és katonai csatornákon is többször szót emelt, de az elnököt először ekkor idézték e kérdésben.

Forrás: 
MTI

Washingtoni atomcsúcs - Japán és Dél-Korea visszautasítja Trump állásfoglalását térségükről

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2016. április 1., péntek (MTI) -
Japán és Dél-Korea visszautasította csütörtökön a nukleáris biztonságról szóló washingtoni konferencián azt, amit Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiráns hangoztat a két ország és az Egyesült Államok viszonyáról. Trump szerint ugyanis az amerikai erőknek ki kellene vonulniuk Japánból és Dél-Koreából, és a két ázsiai hatalomnak - önmaga védelmére - atomfegyvereket kellene kifejlesztenie.

Ezt a véleményét a jelenleg legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns a napokban többször is elmondta. Japánban 54 ezer, Dél-Koreában pedig 28 ezer 500 amerikai katona állomásozik.
Abe Sindzó japán kormányfő a washingtoni csúcskonferencián újságíróknak azt mondta: "Bárki lesz is az Egyesült Államok következő elnöke, a japán-amerikai szövetség a japán diplomácia sarokköve marad". Külügyminisztere, Kisida Fumio pedig hozzátette: "Képtelenség, hogy Japán atomfegyverekkel fegyverezze fel magát".

Forrás: 
MTI

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep