Jelenlegi hely

Szerbia

Több mint háromezer migráns van Szerbiában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. július 12., kedd (MTI) - Szerbiában jelenleg több mint háromezer migráns tartózkodik, most már naponta mintegy ötszázan érkeznek illegális útvonalakon keresztül Macedóniából és Bulgáriából, viszont szinte senki nem hagyja el az országot - jelentette ki kedden Ivan Miskovic, a szerbiai menekültügyi főbiztosság munkatársa a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

Ivan Miskovic arra is figyelmeztetett, hogy Szerbia körülbelül 6 ezer migránst tud elszállásolni, a helyzet ezért egyelőre még tartható és átlátható.
A szerb-magyar határnál körülbelül 700 migráns van, a többieket az ország befogadóközponjaiban szállásolták el.
Az RTS horgosi tudósítása szerint a migránsok elegendő élelmiszert kapnak a segélyszervezetektől, ugyanakkor problémát jelent nekik a nagy meleg, és az, hogy csak egyetlen vízcsap van a rögtönzött sátortáborban.

Forrás: 
MTI

700 menekült várakozik a szerb-magyar határon

Horgos, Belgrád - A horgosi és a kelebiai határátkelőnél mintegy 700 migráns tartózkodik – közölte a Menekültügyi Biztosság. Az ENSZ illetékesei szerint nem fenyeget annak a veszélye, hogy megismétlődik a tavalyi helyzet, amikor egyes napokon a 10 ezret is meghaladta a Szerbia területére belépő menekültek száma.

Ivan Georgijev, a köztársasági menekültügyi biztos helyettese a Pink televíziónak elmondta, hogy az állandó befogadóközpontokban jelenleg 860-an tartózkodnak, az ideiglenes befogadóközpontokban 450-en, a két határátkelőnél 700, valamint a belgrádi parkokban még 150-200 személy várakozik.

Georgijev szerint nehéz eltántorítani a migránsokat a magyar határ közeléből, mivel naponta 15 személyt átengednek, és az ott tartózkodók abban reménykednek, hogy ők is sorra kerülnek.

Elmondta azt is, hogy csak az idén több mint 100 ezer ember vonult át Szerbián, és közülük 4.600-an kértek menedékjogot.

Újra éleződő szerb-bosnyák ellentétek mellett emlékeztek meg a srebrenicai mészárlásról

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád/Srebrenica, 2016. július 11., hétfő (MTI) - Ismét kiéleződni látszanak a szerb-bosnyák ellentétek, miután a srebrenicai mészárlás 21. évfordulója alkalmából tartandó hétfői megemlékezésre nem hívták meg a szerb politikusokat, sőt Srebrenica polgármestere egyenesen nem kívánatosnak minősítette a szerbiai államvezetést.

A tavalyi megemlékezésen részt vett Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, főhajtása azonban botrányba fulladt, amikor a gyászoló tömeg palackokkal és kövekkel dobálta meg. Ezúttal nem hívták meg a szerbiai politikusokat, mert a szerb hivatalos álláspont szerint nem népirtás történt Srebrenicában, hanem "csak" szörnyűséges bűncselekmény.
Több ezren gyűltek össze hétfőn a kelet-boszniai Srebrenicában, hogy a 21 évvel ezelőtti mészárlás több mint nyolcezer áldozatára emlékezzenek, valamint hogy fejet hajtsanak az újonnan azonosított 127 áldozat előtt, akiket szintén hétfőn temettek el a potocari emlékhelyen. Az újonnan azonosított áldozatok nyughelyével együtt már 6504 sír található Potocariban.

Forrás: 
MTI

Négy százalékra csökkentette az alapkamatot a szerb központi bank

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. július 7., csütörtök (MTI) - Huszonöt bázisponttal 4 százalékra csökkentette az alapkamatot a szerbiai nemzeti bank (NBS) - közölte az intézmény csütörtökön.

A központi bank február óta először csökkentette az alapkamatot, akkor 4,5-ről 4,25 százalékra.
Az NBS közleménye szerint a döntéshozatalkor figyelembe vették az alacsony inflációs nyomást, valamint a viszonylag stabil dinárárfolyamot. A döntést az is befolyásolta, hogy folytatódnak a szerb kormány gazdasági reformjai és pénzügyi konszolidációt célzó intézkedései - írták. Emellett csökkent a kivitel és a behozatal mértéke közötti aránytalanság is, és várhatóan ez a trend a jövőben is folytatódik.
A szerb gazdaság helyes irányára mutatott rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint a Fitch Ratings hitelminősítő. Az IMF június végén javított idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzésén, és 1,8-ról 2,5 százalékra növelte a várt szerb GDP-növekedést. A Fitch pedig javított Szerbia adósbesorolásán, és B+-ról BB--ra minősítette fel a nyugat-balkáni országot - emlékeztetett a központi bank.

Forrás: 
MTI

Kezdődik az iratkozás első köre

Íratkozás

Belgrád - Ma és holnap bonyolítják le a középiskolába iratkozás első körét – közölte az illetékes tárca.
Az Oktatási Minisztérium közzétette a végleges listákat, valamint az üres helyek számát is, amelyekre a második körben iratkozhatnak majd.

Az általános iskolás tanulók a kisérettségin legtöbb 100 pontot szerezhettek. 70-et az átlag alapján, 30-at pedig a záróvizsgán. Az idén vezették be a 4 éves szakokra vonatkozó küszöböt, amely 50 pontot tesz ki.

A második iratkozási kör listáit július 8-án teszik közzé.

Szakértő: Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma

Budapest, 2016. július 5., kedd (MTI) - Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél - köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "hagyomány a fegyvertartás" - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.
Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni.

Forrás: 
MTI

Nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója Párizsban

Fotó: Berlin / Vlada Republike Srbije

Párizs - Párizsban ma tartják a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozóját, amelyen több európai vezető is részt vesz. Ez a berlini folyamatként ismert kezdeményezés harmadik állomása.
A szerb kormány sajtóirodájának közleménye szerint a francia fővárosban Aleksandar Vučić miniszterelnök kétoldalú megbeszélést folytat Johannes Hahn uniós bővítési biztossal, valamint Federica Mogherini külpolitikai főképviselővel. Találkozik még az albán elnökkel és a szlovén miniszterelnökkel, valamint a Világbank alelnökével is.
A szerbiai küldöttség tagja Dušan Vujović pénzügyminiszter is, aki Belgrád gazdasági terveit mutatja be. A csúcstalálkozó keretében találkoznak a térség gazdasági kamaráinak képviselői is.

Cimkék: 
EUSzerbia

Illegális bevándorlás - Ismét embercsempészeket fogott el a szerb rendőrség

Belgrád, 2016. július 4., hétfő (MTI) - Nyolc szerbiai embercsempészt, egy csempészhálózat tagjait fogta el a szerb rendőrség hétfőn, akik Magyarországra és Ausztriába csempésztek át migránsokat február és június között - közölte a szerb belügyminisztérium.

A tájékoztatás szerint a szerb rendőröket magyar kollégáik segítették az információk és a bizonyítékok összegyűjtésében.
A belügyminisztérium közleménye szerint a férfiak több tucat migránst csempésztek át Magyarországra, majd onnan tovább Ausztriába, szolgáltatásaikért pedig fejenként 1100-1200 eurót kértek.
A rendőrség adatai szerint az embercsempészek a magyar határhoz közeli Szabadkán és Palicson kerestek olyan migránsokat, akik át akartak jutni Magyarországra, majd a Bajmok-Bácsalmás határátkelő környékén szervezték meg illegális átjutásukat a határon. Ott a banda más tagjai várták őket, hogy továbbszállítsák őket Ausztria irányába.

Forrás: 
MTI

A szerb miniszter szerint valamivel több mint 700 migráns van Szerbiában

Belgrád, 2016. július 1., péntek (MTI) - Nincsenek már migránstömegek Szerbiában, a befogadóközpontokban 538-an, a magyar határ mentén pedig körülbelül kétszázan tartózkodnak - jelentette ki pénteken Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter, majd hozzátette: nincs szükség arra, hogy kerítéssel vagy kapuval fékezze meg Horvátország a bevándorlókat.

A horvát hatóságok csütörtökön a kiskőszeg-bácsbezdáni Duna-híd horvátországi oldalán műszaki akadályként kaput emeltek, amelyről korábban nem tájékoztatták szerbiai kollégáikat. Vlaho Orepic horvát ügyvezető belügyminiszter kijelentette, hogy a migránsok miatt hoztak megelőző intézkedéseket Kiskőszegen.
"Észrevettük, hogy egyre több migráns próbál meg Szerbiából Magyarországra jutni, ezért pusztán elővigyázatosságból végeztük el a technikai munkálatokat, hogy senkinek ne jusson eszébe Horvátország felé venni az irányt" - hangsúlyozta. Később azonban a hatóságok lebontották az akadályt, és azt mondták, csupán gyakorlatról volt szó, meg akartak bizonyosodni arról, hogy milyen gyorsan tudnak intézkedni, ha újabb migránshullám érné el Horvátországot.

Forrás: 
MTI

Elégedetlenek a szerbek, mert Brüsszel ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási fejezetek megnyitását

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. június 30., csütörtök (MTI) - Több szerb politikus is hangot adott elégedetlenségének csütörtökön, hogy az Európai Unió újabb tárgyalási fejezeteket nyitott meg Törökországgal és Montenegróval, a Szerbia csatlakozására vonatkozó fejezetek megnyitását azonban elhalasztotta.

Május végén Horvátország jelentette be, nem engedélyezi, hogy Brüsszel és Belgrád között megnyíljon az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es tárgyalási fejezet. Később ezt Zágráb visszavonta, csütörtökön viszont brüsszeli forrásokból a szerb sajtó úgy értesült, hogy Horvátország és Nagy-Britannia ellenezte a szerb fejezetek megnyitását.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter a döntést "szégyenletesnek, érthetetlennek és Szerbiára nézve megalázónak" nevezte, ami szerinte azt a célt szolgálja, hogy Szerbia uniós közeledését megfékezzék vagy lelassítsák. "A döntés nyílt politikai nyomásgyakorlás Szerbiára annak érdekében, hogy az ország elálljon az egyértelműen állami érdekeket védő politikájától" - fogalmazott a külügyi tárca vezetője. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy országa minden feltételnek eleget tett, Szerbia a térség stabilitásának kulcsa, és mindent megtesz, hogy reformok segítségével modern, európai országgá váljon.
A külügyminiszter véleményével egyetért Jadranka Joksimovic, a szerb kormány európai integrációért felelős tárca nélküli minisztere is, aki úgy vélte, a csütörtöki döntés politikai üzenetnek számít, és azt jelenti, hogy fékezik Szerbiát az EU felé vezető úton. Leszögezte: az új fejlemény nem téríti le Szerbiát az EU-integráció útjáról.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
SzerbiaEU

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep