Jelenlegi hely

Szerbia

Lelőttek egy migránst Szerbiában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. augusztus 24., szerda (MTI) - Megöltek egy húszéves afganisztáni migránst az éjszaka Szerbiában, a férfit feltehetően egy vadász lőtte le - közölte a szerbiai belügyminisztérium szerdán.

A közlemény szerint a szerb katonaság és rendőrség járőrei az éjszaka folyamán a szerb-bolgár határszakaszon, a délkelet-szerbiai Pirothoz közel lövést hallottak, a helyszínre siettek, és hat migránst találtak ott, egyikük mellkasi lövést kapott. Ott volt négy vadász is, egyiküket a helyszínelést követően őrizetbe vették.
A szerb rendőrség és a hadsereg júliusban kezdett közös járőrözést a macedón és a bolgár határszakaszon, mert az úgynevezett balkáni migránsútvonalat márciusi lezárása után is érkeznek migránsok illegális útvonalakon Szerbiába, hogy rajta keresztül folytassák útjukat az Európai Unió országai felé. Tavaly több mint hétszázezren haladtak át Szerbián, és a hivatalos adatok szerint már az idén is körülbelül százezren, a nem hivatalos adatok szerint pedig kétszázezren jutottak el ezen az útvonalon Nyugat-Európába.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Szerbia

Szerb miniszterelnök: Belgrád többé nem reagál a zágrábi megjegyzésekre

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. augusztus 23., kedd (MTI) - Nem válaszol a horvátországi provokatív megjegyzésekre a továbbiakban Szerbia, és a jövőben is jószomszédi viszonyra törekszik a környező országokkal - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, aki állítása szerint megelégelte a politikai "pingpongozást".

Hétfő esti sajtótájékoztatóján a kormányfő úgy fogalmazott: a szerb kormánytagok ezentúl nem azért nem reagálnak a horvát provokációkra, mert megijedtek Zágrábtól, hanem azért, "mert azt szeretnénk, ha felhagynának a Szerbiát és Horvátországot gyerekes és éretlen, egymással pingpongozó országoknak beállító politikájukkal". Szerbia a béke és a stabilitás politikájában érdekelt - szögezte le a szerb kormányfő. Aleksandar Vucic szerint az ellenségeskedés rengeteg energiát és időt emészt fel, amit Szerbia ezentúl inkább a gazdaság fejlesztésére fordítana.
Miro Kovac horvát külügyminiszter a napokban többször is megjegyezte, hogy Szerbia a kilencvenes évek retorikáját használja a szerb-horvát kapcsolatok tekintetében, és a megjegyzések nem jószomszédi szándékra utalnak.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Szerbia

Szerb katonai szóvivő: egy hónap alatt több mint háromezer illegális határsértőt lepleztek le a hatóságok

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. augusztus 18., csütörtök (MTI) - Az utóbbi egy hónapban 3112 illegális határsértőt lepleztek le a szerb katonaság és a rendőrség közös járőrözése során a Bulgáriával és a Macedóniával közös határszakaszon, közülük 2529-en a járőrök láttán inkább visszafordultak, 583 migránst pedig elfogtak a hatóságok - közölte csütörtökön Jovan Krivokapic, a szerb védelmi minisztérium szóvivője a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

Kifejtette, hogy a migránsok és az embercsempészek megpróbálnak elrejtőzni a hatóságok elől, és újabbnál újabb módszereket eszelnek ki, ezért a katonáknak és a rendőröknek is gyakran kell taktikát váltaniuk. A közös járőrözést gyalogosan és gépjárművekkel is végzik, és nemcsak a szűk határsávot ellenőrzik, hanem a határtól az ország belseje felé vezető utakat is. Többen próbálkoznak az erdőkön és a folyómedreken át is. "Az embercsempészek az összes útvonalat használják, és ahogyan mi megfigyeljük és leleplezzük őket és a felderítő embereiket, akik új útvonalakat keresnek, úgy ők is követnek és figyelnek minket" - fogalmazott Jovan Krivokapic.
Hozzáfűzte, hogy az embercsempészet nagyon vonzó "munka" lett Szerbiában, hiszen fejenként 800-1500 eurót is lehet rajta nyerni. Ugyanakkor a migránsokat embertelen körülmények között szállítják át a határon. Példaként említette, hogy öt nappal ezelőtt egy átlagos személygépjárműben 15 migránst és két embercsempészt lepleztek le, később pedig kiderült, ez csak egy felderítő csapat volt, amely egy nagyobb csoport migráns átszállítását készítette volna elő.

Forrás: 
MTI

Ismertették a Vajdasági Magyar Szövetség államtitkárjelöltjeit

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2016. augusztus 17., szerda (MTI) - Négy államtitkára lesz a legnagyobb délvidéki magyar pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerb kormányban: a korábbi öt államtitkár közül három marad, és újdonságként az oktatási minisztériumban is lesz képviselője a VMSZ-nek.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője és magyar-albán kisebbségi frakciójának vezetője szerdán az Újvidéki Rádióban ismertette az államtitkárjelöltek neveit.
Vickó Ferenc onkológus az utóbbi két évben az egészségügyi minisztériumban volt államtitkár, és ismét őt jelölték erre a pozícióra. Az 57 éves szakpolitikus 2014-es kinevezése előtt a Vajdasági Onkológiai Intézet igazgatója volt, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán.
A 67 éves Kern Imre az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztérium államtitkára marad. Két évvel ezelőtti kinevezéséig a vajdasági fejlesztésekkel foglalkozott a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyetteseként.
A mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztériumban sem lesz államtitkárváltás. Továbbra is a 40 éves Juhász Attila, bánsági mezőgazdasági mérnök felel majd ezért a területért. Korábban vajdasági tartományi képviselő volt.

Forrás: 
MTI

Bizalmat szavazott a szerb parlament az új kormánynak

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Belgrád, 2016. augusztus 11., csütörtök (MTI) - Bizalmat szavazott a szerb parlament Aleksandar Vucic új kormányának csütörtökön. A miniszterelnök és a miniszterek ezt követően letették a hivatali esküt.

A kabinetet a 250 fős törvényhozásban a jelenlévők közül 163 képviselő támogatta, 62 ellenezte, nem volt tartózkodó.
A bizalmi szavazást követően a miniszterelnök és a miniszterek letették a hivatali esküt, amit hangos taps kísért.
Aleksandar Vucic miniszterelnök péntek reggel fél hétre már össze is hívta az első kormányülést, és bejelentették, hogy még aznap Ivica Dacic külügyminiszterrel együtt hivatalos látogatásra Bécsbe utazik.
Az áprilisi előre hozott parlamenti választásokon a Vucic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) 131 mandátumot nyert, így ismét a politikus kapott kormányalakítási megbízást.
Bár az SNS ily módon egyedül is képes lenne kormányozni, és hivatalos kormánykoalíciós szerződést egyetlen másik párttal sem írt alá, az új kabinetben az SNS-szel az előző ciklusban együtt kormányzó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) politikusai is miniszteri tisztségeket kaptak. A kulcstárcák élén nem történt személyi változás.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Szerbia

Ezüst és arany átoklemezekre bukkantak szerb régészek Kostolacon

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Kostolac, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) - Ezüst és arany lamellákba vésett varázsszövegeket tartalmazó, csaknem 2000 éves amulettekre bukkantak régészek Szerbia délkeleti részén, Kostolac mellett, a Duna jobb partján fekvő egykori római városban, Viminaciumban egy temetkezési helyen.

A varázsszövegek többsége ártó célzatú, megkötő átkokat tartalmaz, de bajelhárító vagy gyógyító szövegeket is írtak az amulettekre - közölte Ilija Dankovic, a szerb tudományos akadémia (SANU) régészeti intézetének kutatója.
A lemezkéket legtöbbször az idő előtt elhalálozott vagy erőszakos halált halt emberekkel együtt temették el, hogy az isteneknek üzenjenek velük. Dankovic szerint az arany és az ezüst lamellára írt szövegekkel nagy valószínűséggel a jóindulatú isteneknek akartak üzenni.
A tudósokat meglepte az egyedi felfedezés, amilyenre még nem volt példa az ókori Róma területén - jelezte a régész.

Forrás: 
MTI

Vucic: az új szerb kormány célja, hogy jobb életszínvonalat és életkörülményeket teremtsen

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Belgrád, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) - Az új szerb kormány célja az, hogy jobb életszínvonalat és életkörülményeket teremtsen - jelentette ki Aleksandar Vucic kijelölt szerb miniszterelnök kedden, az új kormány programját ismertető parlamenti felszólalásában. Hozzátette: az előző kormány stabilitást teremtett, a leendő pedig a növekedés és haladás érdekében tevékenykedik majd.

Kiemelte: Szerbia továbbra is szilárdan elkötelezett a béke, az együttműködés megerősítése és a jószomszédi viszonyok kialakítása mellett.
"Szerbia előrehaladása alapvető feladata az új kormánynak" - fogalmazott. Beszéde közben az ellenzék elhagyta a termet.
A kabinet, mint mondta, intenzív tárgyalásokat folytat majd az Európai Unióval a 35 csatlakozási fejezet mindegyikének mielőbbi megnyitása és lezárása céljából.
Úgy ítélte meg, hogy a kormány a mandátuma végéig, 2020-ig lezárhatja az összes fejezetet, ugyanakkor hozzátette, hogy ez nem csak Szerbiától függ.
"Ha nem állítunk magunk elé becsvágyó célokat, a kisebbeket sem tudjuk majd teljesíteni" - szögezte le.
Vucic jelezte, hogy az uniós tagság elérése a kormány legfontosabb stratégiai céljai közé tartozik.
"Szerbiát a demokratikus és a legfejlettebb államok között szeretnénk látni a világon" - jelentette ki.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Szerbiakormány

Horvát államfő: a Vihar politikailag igazolt és erkölcsileg tiszta hadművelet volt

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Knin, 2016. augusztus 5., péntek (MTI) - A Vihar politikailag igazolt, erkölcsileg tiszta és katonailag briliáns, horvát állami területet felszabadító hadművelet volt - jelentette ki Kolinda Grabar-Kitarovic államfő, a horvát hadsereg főparancsnoka pénteken Kninben, a Vihar hadművelet 21. évfordulóján rendezett központi állami ünnepségen.

A katonai akció - mint fogalmazott - "egy jó ügy érdekében aratott tisztességes győzelem volt".
Hangsúlyozta, hogy ezt az évfordulót elsősorban a szabadság és a béke napjaként ünnepelik, amelyért Horvátországnak meg kellett küzdenie a háborúban, "felszabadítva és védelmezve az országot az egységre törekvő jugoszláv és csetnik eszme bűnszövetségétől".
Horvátország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonásával, katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken a Vihar hadművelet évfordulóján rendezett ünnepség. A zászlófelvonást közös díszfelvonulás követte, és ünnepi szentmisét mutattak be az elhunyt és eltűnt áldozatok emlékére a Horvát Keresztény Fogadalom Nagyasszonya templomában.
A 21 évvel ezelőtti hadműveletben a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és annak fővárosát, Knint. A katonai akciót követően a Duna menti elfoglalt területeket (Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség) is egyesítették Horvátországgal. Ez már békés úton, az ENSZ felügyelete mellett történt, s 1998. január 15-ig tartott.
A hadműveletben több mint 200 ezer horvát katona vett részt, akik 84 óra alatt ellenőrzésük alá vontak 10 ezer 400 négyzetkilométernyi, a szerbek által korábban elfoglalt területet, Horvátország összterületének 18,4 százalékát.
Az akcióban saját adataik szerint a horvátok 174, a szerbek 742 katonát vesztettek, a polgári áldozatok számát ezernél többre becsülik. Ezenkívül mintegy 200-250 ezer, többségében szerb nemzetiségű ember hagyta el otthonát, nagy részük Szerbiába menekült. Emiatt Szerbiában hivatalosan is gyásznappá nyilvánították a Vihar hadművelet évfordulóját, így emlékezve a 21 évvel ezelőtti horvát területvisszafoglaló művelet szerb áldozataira.

Forrás: 
MTI

Nemzetközi jogász: a Vihar hadművelet máig feszültség forrása a szerbek és a horvátok között

Budapest, 2016. augusztus 4., csütörtök (MTI) - A délszláv háborúban 21 évvel ezelőtt indult Vihar hadművelet máig feszültség forrása a szerbek és a horvátok között. Erről Várady Tibor nemzetközi jogász beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A horvát hadsereg 1995. augusztus 4-én indította meg a Vihar fedőnevű hadműveletet, amelynek során négy nap alatt ellenőrzése alá vonta a horvátországi szakadár szerb területek java részét.
Miközben a horvátok honvédő háborúként emlegetik a hadműveletet, a szerbek azt emelik ki, hogy ez volt a délszláv konfliktus egyik legnagyobb etnikai tisztogatása - jelentette ki a nemzetközi jogász. Jelezte: a jogilag Horvátországhoz tartozó, ám szerb megszállás alatt álló területről 200 ezren menekültek el, jellemzően a Vajdaságba.

Forrás: 
MTI

Véget ért a migránsok éhségsztrájkja Horgosnál

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horgos, 2016. július 29., péntek (MTI) - Véget vetettek éhségsztrájkjuknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tiltakozó migránsok - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója pénteken az MTI-nek. A Belgrádból gyalog Horgosra vonult migránsok hat napja próbálták elérni, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.

A szerb-magyar határ melletti tisztásra vasárnap 130-an érkeztek meg Belgrádból, ahonnan eredetileg 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni migráns indult útnak még múlt pénteken. Közülük azóta sokan feladták az éhségsztrájkot, és a közeli tranzitzónába mentek, majd többen újra csatlakoztak a csoporthoz.
Péntek délelőtt még csaknem ötvenen voltak, akik kitartottak, sokan közülük kimerült állapotban vannak.
A migránsok hosszú tanácskozás után döntöttek úgy, hogy követeléseik nem találtak meghallgatásra, ezért nem látják értelmét a további éhségsztrájknak. A bevándorlók korábban azt mondták: azért jöttek, hogy a határzár és a menedékkérők beengedésére vonatkozó szigorú szabályok ellen tiltakozzanak és végkimerülésig kitartanak.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep