Jelenlegi hely

Szabadkán is irodát nyitott a Magyar Nemzeti Kereskedőház

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Szabadka, 2015. november 27., péntek (MTI) -
Szabadkán is megnyitotta regionális irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház, így már háromra nőtt a szerbiai képviseletek száma, amelyek célja az, hogy a szerb-magyar kapcsolatokat a gazdaság eszközeivel tegyék még jobbá - hangzott el a pénteki megnyitón.

A nemzeti kereskedőház azért jött létre, hogy a magyar vállalkozások számára megfelelő külpiaci lehetőségeket találjon, ugyanakkor amellett, hogy az anyaországi magyar vállalkozások számára befektetési lehetőségeket keresnek, nagyon fontos az is, hogy megtalálják a szerbiai magyar vállalkozásokat, és felmérjék azok lehetőségeit, illetve igényeit - emelték ki a megnyitón felszólalók.

A kétoldalú együttműködés fő területe a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, de más területet is érintenek majd a magyar és a szerb igények szerint - hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. A vajdasági származású vezérigazgató elmondta, hogy a magyar kormány 50 milliárd forintos támogatásával, amely terület- és gazdaságfejlesztésre fordítható, valamint a nemzeti kereskedőház megnyitásával a két ország olyan közös projekteket tud megvalósítani, amelyekkel más országok piacain lehet megjelenni, "erre kiváló alkalom a most induló program, hiszen forrás is, piac is rendelkezésre áll". A vajdasági kirendeltségek célja a magyar kis- és közepes vállalkozások, illetve a régió cégei közti exportcélú együttműködés elősegítése, amelynek érdekében a kereskedőház konkrét üzleti lehetőségeket és piaci információkat nyújt a partnerei számára.
Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kiemelte, hogy a magyar kormány 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési támogatása és a nemzeti kereskedőház közvetítése óriási lehetőséget biztosít a vajdasági magyar vállalkozások számára, és elősegíti a szülőföldön való megmaradást és boldogulást is. Hozzátette, hogy a magyar nemzetpolitika eddig a szimbolikus szférát, az identitásmegőrzés szféráját támogatta, és most először mozdult el a reálszféra irányába a támogatáspolitika.
"Ez számunkra nagyon nagy lehetőség és nagyon nagy kihívás" - fogalmazott Pásztor István, majd hozzáfűzte: "minden lehetőségünk adott arra, hogy bizakodók legyünk (.), mert olyan lehetőség áll előttünk, olyan intézményi rendszer körvonalazódik, olyan eszközrendszer áll rendelkezésre, amelynek segítségével pozitív értelemben tudunk változtatni a mindennapjainkon, meg tudjuk erősíteni a vállalkozóinkat, a piaci pozícióikat, vállalkozói köröket tudunk generálni, és ezzel meg tudjuk teremteni az alapját annak, hogy ebben a térségben emberhez méltó életet tudunk teremteni önmagunknak".
A magyar kormány 50 milliárd forintos támogatása egy 30 milliárdos hitelprogramból és egy 20 milliárdos vissza nem térítendő állami támogatásból áll. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, a turizmusra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik majd, a cél pedig az, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák a fiatalok külföldre vándorlását.
A magyar kormány kiemelt célja, hogy a környező országokban növelje jelenlétét, a nemzeti kereskedőház pedig hozzá tud járulni ahhoz, hogy a magyar-szerb kereskedelmi forgalom is felélénküljön.
Jelenleg több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a jövőben ez a szám tovább növekedhet. A magyar-szerb kereskedelmi forgalom a tavalyi esztendőben meghaladta az egymilliárd eurót, és már az idei év első nyolc hónapjában is több mint 700 millió euró volt, és folyamatosan növekszik.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház közép-európai kereskedelem-élénkítő programja keretében a jövő év elejéig 22 iroda kezdi meg működését a Kárpát-medencében, illetve Lengyelországban.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep