Jelenlegi hely

schiscom

33 ezren érdeklődtek továbbtanulásról a hétvégén

Educatio Kiállítás
Óriási figyelem övezte az idei Educatio Kiállítást

Minden eddiginél többen, 33.000-ren látogattak el a továbbtanulási lehetőségek legnagyobb seregszemléjére, a múlt héten. Az oktatási intézmények standjai és segítői mellett előadások és olyan interaktív programok várták az érdeklődőket, mint a súgógépről való olvasás, vagy próbanyelvvizsgázás, de kézműves foglalatosságokat ugyanúgy ki lehetett próbálni, mint az újraélesztés tudományát elsajátítani. A pénteki nap folyamán szinte megrohamozták a standokat.

Forrás: 
schiscom

Educatio Kiállítás: itt minden a továbbtanulásról szól

Educatio Kiállítás

Több mint száz oktatási intézmény mutatja be kínálatát továbbtanulás témakörben Budapesten, az Educatio Kiállításon, ahová idén 40 000 főt várnak. Szó lesz a legújabb duális képzésekről, ösztöndíj lehetőségekről és az Apolló életpálya modellről éppúgy, mint felvételi követelményekről vagy a hallgatói életről. A bizonytalanoknak pályaorientációs tanácsadással, a pedagógusok számára szakmai újdonságokkal készülnek a szervezők. A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje idén január 21-23. között lesz a Symában, szinte az összes felsőoktatási intézmény részvételével. A belépés ingyenes.

Forrás: 
schiscom

A Snowden-ügy kedvezett a terroristáknak?

Joseph Gordon Levitt Edward Snowden főszerepében

Terror Európában, Iszlám Állam, újabb párizsi merénylet, menekültválság – bő két hete ez a téma vezeti a híreket. John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint azok az új adatvédelmi rendelkezések, amelyeket Edward Snowden kormányzati megfigyeléssel kapcsolatos kiszivárogtatásai nyomán vezettek be, megnehezítették a hírszerzés munkáját a terrorizmus feltérképezésében. Snowden sztoriját filmvászonra is vitték, ám arra tavaszig már biztosan várni kell.

Napjainkban a korszerű információtechnológia elképesztő mértékben fejlődik, és felhasználásával hatalmas mennyiségű adathalmazhoz férhetünk hozzá. Már a terrorista szervezetek is felismerték, hogy a modern technológiai eszközök és az internet adta lehetőségek határtalanok, és egyik alapvető eszközként használják is, elsősorban pszichológiai hadviselésre, propagandára, toborzásra, információgyűjtésre, hálózatépítésre. Az internet adta szabadság, az információhoz való hozzáférés és azok felhasználása alapvető fontosságú, sőt hozzájárul a társadalom működéséhez, azonban ezzel párhuzamosan elkerülhetetlenné vált a kontrolálás, megfigyelés is. A tavasszal bemutatásra kerülő Snowden mozifilm ezt a sokakat foglalkoztató témát boncolgatja.

Forrás: 
schiscom
Cimkék: 
FilmVideó

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep