Jelenlegi hely

Pszichológus: a nőknek ma is több területen kell helytállniuk

  • képforrás: pixabay
    képforrás: pixabay
Forrás: 
MTI

Budapest, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Bár az elmúlt több mint száz évben jelentősen átalakultak a női szerepek, a nőknek ma is több fronton, így a gyermeknevelés, a háztartási munka és a karrier területén is helyt kell állniuk - jelentette ki Földi Rita klinikai szakpszichológus az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A szakember a nemzetközi nőnap apropóján emlékeztetett arra, hogy a nőnap a 19. század végi feminista és munkásmozgalmi törekvések nyomán jött létre, amelyek során választójogot és a férfiakkal egyenlő munkabért követeltek maguknak a nők.
Azóta már a férfiakkal azonos jogok illetik meg a nőket, ám ma is jelentős többletfeladatok hárulnak rájuk. Ugyanakkor időközben megváltozott a két nem egymáshoz való viszonya is, így sok férfi kiveszi a részét a hagyományosan női feladatok ellátásából is.
A karrier és a család összeegyeztetését segíti, hogy mára részmunkaidős munkavállalásra is lehetőségük nyílt az anyáknak - mondta Földi Rita.

Cimkék: 
Társadalom

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep