Jelenlegi hely

TV-Rádió programajánló

Eurovíziós Dalfesztivál - A harmadik elődöntővel folytatódik szombaton A Dal

A Dal

A szombati harmadik elődöntőben újabb tíz dal mutatkozik be A Dal 2016-ban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
A színpadra lépő előadók közül öten - Agárdi Szilvia, Gájer Bálint, Ív, Nika és a B the First tagjaként zenélő Pély Barna - visszatérő énekesek, A Dal valamelyik korábbi szériájában már bemutatkoztak.
Agárdi Szilvia dalának címe It Is Love, Berkes Olivér és Tóth Andi a Seven Seast énekli, a B the First a You Told Me You Loved Me-t adja elő, Gájer Bálint a Speed Bumpot, Horányi Juli a Come Along című számot, Ív a Love Kills Me-t, Nika az Emlékképpel versenyez, a Parno Graszt a Már nem szédülök című szerzeménnyel, Petruska a Trouble in My Minddal, Singh Viki pedig a Katonákkal. Ezúttal is hatan jutnak tovább a középdöntőbe - közölte a műsor kommunikációjával megbízott cég hétfőn az MTI-vel.

Talpalávaló külhonból - Népzenei válogatások a Bartók Rádióban

A Bartók Rádió délutáni népzenei válogatásaiban - február második hetében - a határon túli felvételek dominálnak. A felvidéki Varjos Zenekar első önálló lemezét február 10-én hallhatják az érdeklődők, az erdélyi táncházmozgalom előtt két hétvégi adás is tiszteleg.

A Bartók Rádió minden délután népzenei válogatással jelentkezik, február második hetében a válogatások java külhonból érkezik.

Eurovíziós Dalfesztivál - Ma van A Dal második elődöntője

Budapest, 2016. január 30., szombat (MTI) - Ma este rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének második elődöntőjét: a Duna és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című showból hatan jutnak tovább a középdöntőbe. A mai extra produkció az Ocho Macho lesz.

A 61. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a szombati második elődöntőben tíz lesz látható-hallható, közülük hat jut a középdöntőbe.
A műsorban C.E.T. előadásában a Free, Gáspár Lacitól a Love And Bass; a Group'N'Swingtől a Szeretni fáj; a Karmapolistól és Szécsi Böbétől a Hold On To; a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are; a Maszkura és a Tücsökrajtól, valamint Siska Finuccsitól a Kinek sírjam; Oláh Gergőtől a Győz a jó; a Passedtől a Driftin'; Patai Annától a Colors; Vásáry Andrétól pedig a Why című dal hangzik el.

Forrás: 
MTI

A matematikus muzsikus - Rózsa Ferenc karmester az Arcvonásokban

Rózsa Ferenc

A csütörtöki Arcvonások vendége Rózsa Ferenc, szombathelyi művész, zenetudós, aki matematikai tanulmányait hasznosítja a zenekutatásban. Nevét a külhoni zenekedvelők két különleges mű bemutatása nyomán ismerhették meg.

Különleges zenei csemegét ígér a csütörtöki Arcvonások. Vágner Mária mikrofonja előtt Rózsa Ferenc, szombathelyi karmester mesél életéről, munkájáról. Érettségi után, családi okok miatt – dédelgetett álma - a Zeneakadémia elvégzése csak vágyálom maradt, így a matematika szakra iratkozhatott be. A számokhoz fűződő tudását később már, a zenei végzettsége birtokában, elfeledett művek rekonstrukciójánál hasznosíthatta.

Kész cirkusz - Érdekességek az Alpok-Duna-Adria adásában

11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Csütörtökön jelentkezik az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora. A nézők a félórában ipartörténeti, művészeti, kulturális természetvédelmi témákból kaphatnak ízelítőt.

A 34. évében járó Alpok-Duna-Adria televíziós együttműködésben a magazint minden ország azonos tartalommal, a saját nyelvén készíti el. A harmincperces adásokat a résztvevők kéthetenként sugározzák. A műsor január 28-án, csütörtökön változatos témákkal ülteti a televízió elé a közép-európai élet iránt érdeklődőket.

Kereszt-Tények - Új katolikus hírműsor a közmédiában

Fotó: Szatmárnémeti - A Romániai Máltai Segélyszolgálat helyi szervezete délutáni iskolát működtet a városban élő roma gyermekeknek

Január közepétől vasárnaponként a Dunán jelentkezik a Kárpát-medencei katolikusok életéről beszámoló új hírműsor. A Kereszt-Tények január 17-ei adása többek között Szatmárnémetibe is ellátogat.

Napjaink hír-centrikus médiavilágában új színfoltot jelent a hétvégén jelentkező Kereszt-Tények című katolikus műsor. Szerkesztői a hét aktuális eseményei mellett a kereszténység egyetemes információit is megosztják a nézőkkel; a szellemi és épített kulturális örökség mellett a magyar történelem évfordulóira is felhívják a figyelmet. Külhoni tudósítások szintén fontos helyet kapnak a riportok között.

’56-os műsor indul a Kossuth Rádióban a forradalom 60. évfordulója alkalmából

Fotó: Rötzer Henrik

Január 7-én indul a Szabadság népe című műsor az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából a Kossuth Rádióban. A 25 perces adás heti egy alkalommal, csütörtökönként 15 óra után jelentkezik, felidézve az ’56-os forradalom és szabadságharcot. A Szabadság népe feldolgozza a forradalom előzményeit, az ahhoz vezető utat, valamint az utána következő időszakot is.
Az új történelmi műsor történészekkel, szakértőkkel készült riportokra, valamint a közmédia nagy múltú archívumára támaszkodva mutatja be az 1956-os eseményeket a szovjet megszállásról, a forradalomról, valamint a kommunista megtorlásról.

Újévi gálahangverseny a Zeneakadémián és a Dunán

illusztracio_ a_MR_szimfonikus_zenekar_probaja

Jóllehet a Virtuózok Produkció újévi gálahangversenyére minden jegy elfogyott, senki nem marad le a hagyományteremtő koncertről, hiszen a Duna élőben közvetíti a programot a Zeneakadémia Nagyterméből január 1-jén este 20:25 órától. A szervezők célja a gála megvalósításával az, hogy a bécsi „Das Neujahrskonzert” eseményhez hasonlóan az újév első napján Budapestnek is legyen egy sikeres, magas színvonalú komolyzenei koncertje.
Az eseményen az ifjú virtuózok közül fellép Gyöngyösi Ivett, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Lugosi Dániel Ali, de színpadra lép Miklósa Erika és Molnár Levente is. A karmester a nemrég Prima Primissima-díjban részesülő Kovács János lesz, aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát fogja irányítani, a program kreatív igazgatója Batta András zenetörténész. A koncert fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki személyes jelenlétével megtiszteli a hangversenyt, ahogyan korábban a tehetségkutató döntőjét is figyelemmel kísérte.

„S most új, vígabb élet kezdendő!”*

 Gyalog galopp
Válogatás a közszolgálati csatornák szilveszteri műsoraiból

Vidám zenével, szórakoztató műsorokkal, a szokásos visszatekintésekkel és szellemes filmekkel zárja 2015-öt a közmédia. A forgatagban az összeállítás a kicsiknek és a nagyoknak is üde szórakozást kínál.
A szilveszteri ráhangolódás már délelőtt elkezdődik a rádióban: a Napközben munkatársai alapozzák meg a jeles nap atmoszféráját. Játék, bakiparádé, különleges helyszínek teszik érdekessé a két órát (Kossuth Rádió 9.00-11.00).

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep