Jelenlegi hely

Példakép Alapítvány

Határon túli fiatal vállalkozók jelentkezhetnek a Példakép Pályázatra

Határon túli fiatal vállalkozók jelentkezhetnek a Példakép Pályázatra

A Példakép Alapítvány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával együttműködésben, a „2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve” program részeként határon túli évet hirdet. Ezért az alapítvány június 1-től határon túli fiatal vállalkozók jelentkezését várja a Példakép Pályázatra. Az 5 millió forintos fődíjjal és szakmai különdíjakkal záruló pályázatra a gazdaság minden szektorából jelentkezhetnek a 40 év alatti határon túli fiatal vállalkozók augusztus 31-éig.

Az országos sikerre való tekintettel a Példakép Alapítvány 2016-ben is elindította a Példakép Pályázatot. Olyan 40 év alatti, határon túli, fiatal vállalkozók jelentkezését várják, akik vállalkozásukkal, életútjukkal, sikertörténetükkel pozitív példát mutatnak a társadalomnak és a fiatal generációnak.

A pályázat ingyenes, a jelentkezési határidő 2016. augusztus 31. A jelentkezők közül neves gazdasági szakemberekből és ismert vállalkozókból álló szakmai zsűri választja ki azt az 50 Példaképet, akiket exkluzív kiadványban ismerhetnek meg az olvasók.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep