Jelenlegi hely

Nyomozás indult a szlovén bankrendszer szanálásakor elkövetett szabálytalanságok miatt

Forrás: 
MTI

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Ljubljana, 2016. július 7., csütörtök (MTI) - Nyomozást indított a szlovén rendőrség az ottani bankrendszer 2013-as szanálása során elkövetett szabálytalanságok és az ebből keletkező több mint 300 millió euró veszteség miatt - közölte a helyi sajtó csütörtökön.

Szlovénia bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az Európai Bizottság, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - a 60 százalékban még mindig állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt.
A rendőrség szerdán több helyszínen folytatott nyomozást, és hivatali visszaélés gyanújával négy személyt is kihallgatott. Megalapozott a gyanú, hogy a feltőkésített bankok a szanálás előtt meghamisították mérlegüket, és ezzel több tízezer kisrészvényest rövidítettek meg összesen csaknem félmilliárd euróval. A feljelentést még 2014-ben tette a kisrészvényesek egyik egyesülete.
A sajtó azt is tudni véli, hogy a nyomozás a legnagyobb szlovén bankra, a Nova Ljubljanska Bankra (NLB) összpontosul, amely a szanálás keretében 257 millió euró értékben törölte kötelezettségeit a kisrészvényesek felé.

A szlovén lapok úgy értesültek, hogy a rendőrség nyomozást folytat a szlovén nemzeti banknál, két nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatnál, az Ernst & Youngnál, valamint a Deloitte-nél, továbbá hivatali visszaéléssel gyanúsítja Bostjan Jazbec jegybankelnököt és Stanislava Zadravec Caprirolo volt elnököt is. A média szerint feltehetően ők a felelősek azért, hogy a feltőkésített bankok eszközeinek és kötelezettségeinek felmérésekor olyan vitatott módszertant választottak, amely a bankok pénzügyi helyzetét sokkal kritikusabban mutatta be, mint az valójában volt, és ennek nyomán törölték a kisrészvényesek tulajdonjogát is.
Csütörtökön arról is beszámoltak a lapok, hogy szerdán késő este a rendőrség az Európai Központi Bank (EKB) ljubljanai fiókjában is dokumentumokat foglalt le, amiért az EKB jogi lépésekkel fenyegette meg Szlovéniát.
Mario Draghi, az EKB elnöke levélben tiltakozott a nyomozás miatt Jean-Claude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél és a szlovén fűügyésznél.
Draghi szerint a szlovén hatóságok megsértik az Európai Unió mentelmi jogáról szóló szabályzatot azzal, hogy elkoboznak olyan dokumentumokat, amelyek az EKB tulajdonában vagy birtokában vannak, függetlenül attól, hogy mely helyszínről kobozzák el ezeket, és hogy azok titkosak-e vagy sem.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep