Jelenlegi hely

Felhívás a XXII. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen való részvételre

  • XXII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny
    XXII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny
Forrás: 
vajdasag.eu

Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója tiszteletére, valamint a száz éve született népmesekutató Penavin Olga emlékére a Zentai Önkormányzat és a zentai Városi Könyvtár huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt. Az elődöntőit április végéig hat körzetben: a Bánságban (Nagykikinda és Torontálvásárhely), Nyugat-Bácskában (Bácskertes), Közép-Bácskában (Bácsfeketehegy vagy Temerin), Észak-Bácskában (Szabadka vagy Hajdújárás) és a Tisza mentén (Zenta), döntőjét pedig 2016. május 28-án délelőtt 10 órai kezdettel a Zentai Alkotóházban szervezi meg. A jelentkezők korhatár nélkül a következő három kategóriában versenyezhetnek:

1. Előadóművészi kategória: egy népmese előadása. A versenyszám műsorideje legfeljebb 5 perc lehet. Korcsoportok:
a) óvodás korosztály,
b) 7–10 éves korosztály (kisiskolások),
c) 11–14 éves korosztály (felsős diákok),
d) 15–18 éves korosztály (középiskolások),
e) a felnőttek korosztálya.
2. Néprajzi (népmesegyűjtő) kategória: legalább két, napjainkban hallott novellamese
a) vagy hangszalagra való rögzítése és lejegyzése,
b) vagy versenyen való elmondása.
Ebben a kategóriában műsoridő-korlátozás nincs.
A novellamesék (ATU 850–999) az európai mesekincsben a reneszánsz idején terjedtek el. Legjobban a tündérmesékhez hasonlítanak, hőseik királyok, királyfik és királylányok, de tündérmesékben szereplő társaiktól eltérően nem a mesei csoda segítségével érik el céljukat, hanem okosságuk, szerencséjük, érzelmeik vagy a sors irányítja őket. Ebbe a csoportba tartoznak a Mátyás király személyéhez kapcsolódó mesék is.

3.  Képzőművészeti kategória: A virágos bolond, Az okos királylány, A király és az okos lány és A Csóré című mesék illusztrálása bármely képzőművészeti technika alkalmazásával. Az ajánlott mesék forrása:

1. A virágos bolond. Elmondta: Mokányiné Nagy Mári, Kishegyes. In: Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék. I. (ÚMNGY XVI.) Budapest-Újvidék, 1984. 399–400.

2. Az okos királylány. Elmondta: B. Varga Julanna, Magyarittabé. In: Penavin Olga: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény. II. Újvidék, 1996. 287–288.

3. A király és az okos lány. Elmondta: Csehák Vera, Csóka.
In: Penavin Olga – Jékely Zoltán: Szélördög. Akadémia Kiadó, Budapest–Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1971. 141–151.
In: Penavin Olga: Szélördög. Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék, 1983. 92–94.
In: Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék. I. (ÚMNGY XVI.) Budapest-Újvidék, 1984. 441–442.

4. A Csóré. Elmondta: Erős Teréz, Hertelendyfalva.
In: Penavin Olga – Jékely Zoltán: Szélördög. Akadémia Kiadó, Budapest–Forum Könyvkiadó, Újvidék. 1971. 81–86.
In: Penavin Olga: Szélördög. Tankönyvkiadó Intézet, Újvidék, 1983. 67–72.
In: Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék. I. (ÚMNGY XVI.) Budapest-Újvidék, 1984. 532–535.

A mesék letölthetők a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapjáról is:
http://vmmi.org/index.php?ShowObject=felhivas&id=449

A verseny tehát két részből: körzeti elődöntőkből és döntőből áll. Az előadóművészi kategóriában a versenyzők a magyar népmesekincsből választhatnak tetszés szerint egy népmesét. A néprajzi kategória versenyzői a nagyszüleiktől, szüleiktől vagy más ismerősüktől hallott novellamesét: a) vagy hangszalagon rögzítve és lejegyezve a gyűjtésre vonatkozó adatok feltüntetésével elküldik a lenti címre, és ezzel a gyűjtéssel pályáznak a versenyen, b) vagy előadják gyűjtésüket a versenyen.
Jelentkezni az alábbi címre lehet: Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, 24400 Zenta, Posta utca 18. Bővebb felvilágosítás a (024) 811-266-os telefonszámon kapható. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni:
1. a versenyző teljes nevét,
2. születési évét és korcsoportját,
3. levélcímét és telefonszámát,
4. a versenykategóriát,
5. az elmondásra kerülő népmesék címét és
6. a felkészítő személy nevét és telefonszámát.
A képzőművészeti pályázatra érkező munkákkal együtt ugyancsak kérjük a versenyző teljes nevét, születési évét, levélcímét, telefonszámát és felkészítőjének nevét is mellékelni.
Jelentkezési határidő: 2016. április 15.

Melléklet
Mesegyűjtemények a Vajdaság területéről gyűjtött szövegekkel
01. Banó István – Fülöp Lajos: Régi magyar népmesék Berze Nagy János hagyatékából. Pécs, 1961.
02. Beszédes Valéria: Jávorfácska. Félszáz szajáni népmese. Szabadka, 1978.
03. Beszédes Valéria: Szőcs Boldizsár meséi. Budapest, 2004. /Népmesetár/
04. Beszédes Valéria: Sërëgék szárnyán. Szőcs Boldizsár meséi. Szabadka, 2005.
05. Burány Béla: Szomjas a vakló. 66 vajdasági magyar erotikus népmese. Újvidék, 1984.
06. Burány Béla: Piros a tromf. 77 vajdasági magyar erotikus mese. Zala, 1988.
07. Burány Béla: A legkisebb királylány kívánsága. 88 vajdasági erotikus obszcén népmese. Budapest, 1990.
08. Burány Béla: A menyecske meg a feketerigó. 107 vajdasági magyar erotikus és obszcén népmese. Szeged, 1997.
09. Jung Károly: Szépen zengő pelikánmadár. Jugoszláviai magyar népmesék. Újvidék, 1986.
10. Katona Imre – Bori Imre – Beszédes Valéria: Pingált szobák. Borbély Mihály meséi. Kálmány Lajos gyűjtése. Újvidék, 1976. [A kötet végén Borbély Mihály gyermekeinek meséi.]
11. Kálmány Lajos: Szeged népe. I–III. Szeged–Arad, 1881, 1882, 1891.
12. Kálmány Lajos: Hagyományok. Mesék és rokonneműek. I–II. Vác–Szeged, 1914.
13. Kovács Ágnes: Ungarische Volksmärchen. München, 1966.
14. Ortutay Gyula – Katona Imre: Magyar parasztmesék. I. Budapest, 1951.
15. Ortutay Gyula: Magyar népköltészet. III. Budapest, 1955.
16. Ortutay Gyula – Katona Imre: Magyar parasztmesék. II. Budapest, 1956.
17. Ortutay Gyula – Dégh Linda – Kovács Ágnes: Magyar népmesék. I–III. Budapest, 1960.
18. Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék. I–II. Budapest–Újvidék, 1984. /ÚMNGY XVI., XIX./
19. Penavin Olga: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény. I–II. Újvidék, 1993, 1996.
20. Raffai Judit: A Rézmonyos. Ludasi népmesék. Szabadka, 2000.
21. Raffai Judit: A mesélő ember. Szűcs László bácskai parasztember meséi. Budapest, 2001.
22. Révész Hugó: Bácskai dalok, mesék. Szabadka, 1892.
23. Solymossy Sándor: Contes et lègendes de Hongrie. Paris, 1936.
24. Tőke István: Mosolygó Tisza mente. Zentai, Zenta környéki élcek, népi anekdoták. Újvidék, 1983.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep