Jelenlegi hely

"Nemzeti VERSeny"

  • "Nemzeti VERSeny"
    "Nemzeti VERSeny"
Forrás: 
vajdasag.eu

„Nemzeti VERSeny” néven a Kárpát-medencét felölelő, rendhagyó versmondó versenyt hirdet nem hivatásos versmondóknak a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete.

A "Nemzeti VERSeny" célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny védnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész;Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; Nagy-Kálózy Eszter színművész; és Szabó László kommunikációs szakértő.

A felmenő rendszerű, minden korosztály részére meghirdetett versenyt három fordulóban rendezik meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő már megjelent versével jelentkezhet, amik közül egyet kell az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozzák fel, immár videoklip formájában. Az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban lépnek fel 2016. november 13-án, a magyar nyelv napján.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek. A nevezési határidő: 2016. április 11., a költészet napja. A verseny támogatója: az NKA.

További információ: www.vers.hu/nemzeti-verseny

Kiss László
Magyar Versmondók Egyesülete
elnök

elnok@vers.hu
baciya@gmail.com
Honlapok: www.vers.hu www.versmondo.hu www.versradio.hu www.versfesztival.hu

Cimkék: 
Kultúra

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep