Jelenlegi hely

Nagy-Britannia

Évente 34 ezer tonna marhahúst dobnak a szemétbe a brit háztartások

London, 2016. február 25., csütörtök (MTI) - Évente 34 ezer tonna marhahúst dobnak a szemétbe a brit háztartások, ez mintegy 260 millió fontba (101,8 milliárd forint) kerül és nagyjából 300 millió hamburgert lehetne belőle készíteni - idézett egy friss kutatást a The Guardian brit napilap.

A kutatást a Love Food Hate Waste című kampány rendelte meg. Szakértőik szerint a hatalmas pazarlás egyszerű változtatásokkal elkerülhető lenne: ha a háztartások megterveznék, mit fognak fogyasztani, észszerűbben tárolnák az élelmet, elolvasnák a címkékre írt lejárati dátumot, megfelelő adagokat szolgálnák fel és jobban hasznosítanák a maradékot.
A pazarlás a környezetre is súlyos terheket ró, hiszen amikor az élelmet kidobják, vele együtt az előállítására fordított összes értékes erőforrás is veszendőbe megy.
A vörös hús nemrég kimutatott egészségi kockázatai miatt ugyan valamelyest visszaesett a fogyasztás, a kampány közvélemény-kutatása azt mutatta, hogy számos marhahúsételt továbbra is kedvelnek a britek.

Forrás: 
MTI

Sobotka: Nagy-Britannia kilépése az EU-ból Csehországban is következményekkel járna

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 2016. február 23., kedd (MTI) -
Amennyiben Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, számítani lehet arra, hogy a téma Csehországban is napirendre kerül - vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában.

Nagy-Britanniában június 23-án tartanak népszavazást az uniós tagságról. Sobotka szerint annak eredménye nagy hatással lesz a többi uniós tagállamra is.
"Nagy-Britannia kilépésének következményei hatalmasak lehetnek" - vélekedett a cseh miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva. Újfent felhívta a figyelmet arra, hogy Nagy-Britannia esetleges kilépése után nacionalista és szeparatista hullámra kell számítani Európában. "Az Európai Unióból való kilépésről szóló vita néhány év múlva nálunk (Csehországban) is várható, ha a britek elhagyják az uniót" - állítja Bohuslav Sobotka.
Csehország számára azonban az EU-ból történő esetleges távozásnak nagyon súlyos következményei lennének, s az ország visszatérhetne az orosz hatalmi szférába, amit ő személy szerint mindenképpen szeretne elkerülni.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Több száz üzleti vezető nyílt levele a Brexit ellen

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016. február 23., kedd (MTI) -
Több száz nagyvállalat vezetői támogatták kedden megjelent közös nyílt levelükben Nagy-Britannia EU-tagságának fenntartását, vagyis a Brexit ellen léptek fel.

A felhívás, amely eddig a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés a brit üzleti szektor részéről, a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában jelent meg, és kétszáznál több brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő nagyvállalat vezetői írták alá. A Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 36-nak a vezérigazgatója csatlakozott az aláírókhoz.
A levél szerzői között van Vittorio Colao, a legnagyobb brit mobiltelefon-szolgáltató, a Vodafone vezérigazgatója, Michael O'Leary, a Ryanair légitársaság vezetője, Bob Dudley, a BP olajipari óriás igazgatótanácsának elnöke, Sir Roger Carr, a BAE Systems - a legnagyobb európai hadiipari vállalatcsoport - elnöke, Paul Kahn, az Airbus repülőgépgyártó konglomerátum nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója, valamint a legnagyobb brit távközlési vállalat, a BT, és a két legnagyobb londoni repülőtér, a Heathrow és a Gatwick vezérigazgatója.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Cameron: a kilépés "ugrás lenne a sötétbe"

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016. február 21., vasárnap (MTI) -
A brit miniszterelnök szerint ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, az "ugrás lenne a sötétbe", és további kockázatok felesleges vállalását jelentené az egyébként is bizonytalan jelenlegi időszakban.

David Cameront a BBC televízió vasárnapi magazinműsorában a brüsszeli EU-csúcson pénteken elért reformegyezségről, illetve a brit EU-tagság sorsáról szombaton hivatalosan is meghirdetett, június 23-ára kiírt népszavazásról kérdezték.
Arra a felvetésre, hogy a brit kormány szándékaival ellentétben nem sikerült elérni a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók külföldön élő gyermekei után felvett családi pótlék teljes megszüntetését, Cameron kijelentette: a "nagy vívmány" ebben a kérdésben az, hogy a külföldi EU-munkavállalók nem a briteknek járó összeget kapják a jövőben, hanem annyit, amennyi jobban tükrözi a hazájukban honos megélhetési költségeket.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Június 23-án lesz a referendum

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016. február 20., szombat (MTI) -
Június 23-án tartják Nagy-Britanniában a népszavazást a brit EU-tagság jövőjéről - jelentette be a szombati kabinetülés után David Cameron brit miniszterelnök.

Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt tett rövid nyilatkozatában közölte: a kabinetülésen született döntés alapján a kormány a referendum kampányában azt a hivatalos álláspontot képviseli, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált Európai Unió tagja. Hangsúlyozta ugyanakkor: az egyes kabinettagok meggyőződésük szerint, szabadon dönthetnek arról, hogy a kampányidőszakban személyesen milyen ajánlást fogalmaznak meg.
Erről a kompromisszumos megoldásról már korábban, a kabinet EU-szkeptikus tagjainak nyomására született döntés.
Eddig Michael Gove igazságügyi miniszterről, Iain Duncan Smith munkaügyi miniszterről, a Konzervatív Párt korábbi vezetőjéről és miniszterelnök-jelöltjéről, John Whittingdale kulturális miniszterről, Chris Graylingről, a londoni alsóház vezetőjéről - a kormányzati törvényalkotási program végrehajtásának operatív előkészítéséért, szervezéséért és felügyeletéért felelős kabinettagról - és Theresa Villiers északír-ügyi miniszterről lehet tudni, hogy a kampányban a kilépés mellett fog érvelni.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Orbán Viktor: a kitűzött célokat elértük

Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója végén 2016. február 19-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Brüsszel, 2016. február 20., szombat (MTI) - Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. A brit követelésekkel kapcsolatban elért eredményeket a visegrádi országok közösen készítették elő, közösen képviselték és közösen érték el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli, kétnapos csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján.

A londoni kormány reformköveteléseiről folytatott tárgyalásokról Orbán Viktor elmondta, hogy a britek nem kértek kevesebbet, mint hogy az unió számos ponton változtassa meg eddigi politikáját.
"A britek azt akarták, hogy az Európai Uniót erősítsük meg" - mondta a kormányfő. A megerősítés a versenyképesség növelését jelenti. A britek elérték, hogy az unió kezdeményezőbb legyen a világgazdaság színterén, ami az Egyesült Királyság nélkül is fontos Európa jövője szempontjából - tette hozzá.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Cameron: elmarad a péntekre tervezett londoni kabinetülés

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2016. február 19., péntek (MTI) -
Elmarad a péntekre tervezett londoni kabinetülés, amelyen a brüsszeli EU-csúcs eredményeit vitatták volna meg, mivel a tárgyalások több órát csúsznak. Ezt személyesen David Cameron miniszterelnök jelentette be péntek este.

Cameron még az EU-csúcs előtt rendkívüli kabinetülést hívott össze a Downing Streetre, ahol beszámolt volna az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács brüsszeli értekezletén történtekről.
Egybehangzó londoni sajtóértesülések szerint a péntek esti londoni kabinetülés napirendjén akár a brit EU-tagságról tervezett népszavazás időpontjának kitűzése is szerepelhetett volna, ha Brüsszelben csúcsszinten sikerült volna időben megállapodásra jutni a brit reformigényekről.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Elemző: Cameron belpolitikai szálakat mozgat az uniós tárgyalásokon

Budapest, 2016. február 19., péntek (MTI) - David Cameron brit miniszterelnök elsősorban belpolitikai okokból veti fel Nagy Britannia kilépését az EU-ból, miközben ő maga nem unióellenes - vélekedett a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Nagy Sándor Gyula kifejtette: egy, a brit szuverenitást féltő belső ellenzék működik saját pártjában, a Konzervatív Pártban, miközben a kormányfő tudja, hogy a gazdasági érdekek az unióhoz kötik Nagy Britanniát.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Az EU megváltozhat, ha London reformkövetelései teljesülnek

Budapest/Brüsszel, 2016. február 17., szerda (MTI) - Az egész Európai Uniót megváltoztathatja, ha elfogadják London reformjavaslatait - fejti ki Mark Leonard, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű elemzőközpont a Politico.eu brüsszeli hetilap internetes felületén szerdán megjelent cikkében.

A csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcsnak a brit reformelvárásokkal kapcsolatos kompromisszumkeresés lesz a fő témája. David Cameron brit miniszterelnök már elérte azt, hogy az unió hajlandóságot mutasson arra, hogy kedvezményeket tegyen. A brüsszeli csúcson már csak három témában, az EU-s munkavállalók szociális juttatásainak korlátozásában, az eurózónán belüli és kívül EU-tagok közti kapcsolatban, és "az egyre szorosabb egység" kérdésében kell megegyezniük az uniós vezetőknek ahhoz, hogy egy kompromisszumos megoldást találjanak London reformigényeinek kielégítésére. A kérdés csak az, hogy, ha Nagy- Britannia különleges bánásmódban részesül, az nem teremt-e precedenst más EU-tagok számára - teszi fel a kérdést Leonard.

Forrás: 
MTI

EU-csúcs - Politico: migrációs ügyekben Orbán Viktor lesz a találkozó egyik legmeghatározóbb szereplője

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2016. február 17., szerda (MTI) -
A migrációs válság kérdéskörét illetően Angela Merkel német kancellár, Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő lesz a legmeghatározóbb szereplője az uniós országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójának - olvasható a Politico című amerikai magazin európai kiadásának szerdai cikkében.

A kétnapos brüsszeli találkozó középpontjában előreláthatólag két téma áll: a menekültválság, valamint Nagy-Britannia uniós reformigényei. A Policito.eu ennek megfelelően aszerint rangsorolta az uniós vezetőket, hogy az ülésen mekkora befolyással lehetnek ezekre témákra.
A londoni kormány reformköveteléseinek ügyében nyilvánvalóan David Cameron brit miniszterelnök számít a legmeghatározóbb szereplőnek, hiszen nélküle nem is lenne a kérdés terítéken, de nélküle a megállapodás is elképzelhetetlen.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep