Jelenlegi hely

„Délvidéki pávák”

Három vajdasági továbbjutó a szarvasi válogatón

Bognar OdettLezárult a Fölszállott a páva területi válogatósorozatának második felvonása. A szarvasi megmérettetésen újvidéki, adai és kupuszinai versenyzők is továbbjutottak.

Szeptember 4-étől sugározza a közmédia a Fölszállott a páva területi válogatóversenyeit. Szeptember 11-én a nézők a szarvasi rendezvény tehetséges gyermekeit ismerhették meg. A pénteki versenyből három délvidéki formáció is továbbjutott.
Ivánovics Viktor a szlovákok, szerbek és magyarok lakta Újvidékről érkezett. A többnemzetiségű családban született, s 11 éves kora ellenére 5 nyelven beszélő fiatalember a szarvasi selejtezőn két kategóriában is a zsűri elé állt: hangszeres szólistaként prímtamburán játszott, de végül szlavóniai dalcsokrával énekes szólistaként ért el nagyobb sikert.
Az adai Bognár Odett vonzódása a népdalokhoz a kereskedelmi médiához köthető: családi körben tévézett, amikor a tehetségkutató versenyen egy bátor fiatalember népdallal lépett a zsűri elé. A vajdasági ifjú hölgy ekkor szeretett bele a népi énekbe, 2012-ben pedig a Duna Televízió Pávája pecsételte meg további sorsát.
A Bukrok Énekegyüttes tagjai, Koleszár Judit és Csernai Panna a délvidéki Kupuszinából érkeztek a műsorba. Nagyon büszkék rá, hogy - a Pávának is köszönhetően -, egyre többen ismerik kis falujuk nevét, arra pedig még büszkébbek, hogy a találkozóra Csizmadia Anna készítette fel őket. Anna 2012-ben rajzolta fel a térképre a vajdasági kis települést, népdalkincsét pedig azóta már tanítja is.
Az MTVA és a Hagyományok Háza által - ezúttal 6 és 14 év közötti fiatalok számára - meghirdetett a népzene- és néptánc vetélkedőt nagy várakozás előzte meg. A versenyre 550 produkció nevezett be, a válogatókon 365 formáció, 1626 fő szerepelt.
Úgy tűnik, a nézők is szívükbe zárták az új sorozatot: első válogatón 585 ezer néző kapcsolódott be a műsorba.

Adás: 2015.szeptember 11., péntek (Duna 20.30)
Ismétlés: 2015. szeptember 12., szombat (Duna World 4.00)

A Fölszállott a páva szeptember 18-án a salgótarjáni válogatóval jelentkezik.


Forrás: Duna Médiaszolgáltató Zrt.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep