Jelenlegi hely

Márton Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság

Márton Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten, a programot meghirdető sajtótájékoztatón elmondta: Márton Áron erdélyi püspök személye nemcsak az erdélyi katolikusokhoz, hanem minden magyarhoz köthető, és bármely felekezethez tartozó ember példaképe lehet. Az emlékév azért indul december 24-én, mert akkor nevezték ki 1938-ban Márton Áront Erdély püspökévé.
A programok közül kiemelte: szeretnék, ha augusztus 28-án, a püspök születésének 120. évfordulóján a világ összes magyar templomában megemlékeznének Márton Áronról és a déli harangszó neki is szólna.

Az emlékév világi fővédnökének Áder János köztársasági elnököt, egyházi fővédnökének Jakubinyi György gyulafehérvári érseket kérték fel. Az emlékév finanszírozására 80 millió forintot különítettek el - tette hozzá.
Az államtitkár jelezte: a rendezvények koordinálására létrejött egy programbizottság, amelynek elnöke Gaal Gergely, tagja Illésy Mátyás százhalombattai plébános és Gondi Mátyás, a Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért Egyesület vezetője, az államtitkárság részéről pedig Tóth László főreferens.
Gaal Gergely kiemelte: Márton Áron olyan személyiség, aki az egész keresztény gyökerű európai civilizáció elé példaképként állítható.
Kiemelte: az erdélyi püspök minden lehetséges alkalommal felemelte szavát a 20. századi diktatúrák ellen, a fiatalok számára is ikon volt, és a közösségépítést is fontosnak tartotta. Szeretnék életútját, alakját minél több emberhez és kiemelten a fiatalokhoz eljuttatni - jelezte.
Kifejtette: az emlékév keretében a konferenciákon, emlékhangversenyeken túl a legmodernebb informatikai és kommunikációs eszközöket is szeretnék használni, például fiataloknak okostelefonokon követhető vetélkedőket szerveznének.
A programokat ismertetve kitért arra, hogy augusztus 28-án Csíkszentdomokoson az ottani egyesülettel együttműködve emlékkonferenciát tartanak, és szeptember 29-én - Márton Áron halálának évfordulóján - Gyulafehérváron szintén lesz egy tanácskozás. Szeretnék a Kárpát-medencei ifjúsági fesztiválokon is megjeleníteni az emlékévet, így jelen lesznek a tervek szerint Tusnádfürdőn is.
Jövőre a krakkói ifjúsági világtalálkozóra az emlékév keretében fiatalokat utaztatnak ki, és az eseményekkel összefüggésben számítanak a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaira.

" data-layout="standard" data-action="like" data-show-faces="true" data-share="true">

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep