Jelenlegi hely

Magyarság

A Világ Magyarságáért díjat kap az Udvari Kamaraszínház

Udvari Kamaraszínház: Fehér Szarvas bemutató

"A Világ Magyarságáért" művészeti és közéleti elismerést ítélte oda az Udvari Kamaraszínháznak a VI. Magyar Világtalálkozó Szervezőbizottsága, a társrendező és együttműködő szervezetek, a Panoráma Világklub és Társklubjai, valamint a Magyarságszolgálati Alapítvány Kuratóriuma. Azok kapják meg ezt a díjat, akik az összmagyarság összefogásának és nemzettudatának erősítése érdekében kiemelkedő művészeti tevékenységet végeznek, megköszönve nekik a magyar kultúra határon túli népszerűsítését és az országok közötti civilkapcsolatok erősítését.

A díjat a színház művészeti vezetője, Andrási Attila veszi át a Világtalálkozó Díszünnepségén,  2016. május 17-én este, Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. 
Az elmúlt öt évben, többek között olyan személyek vették át a művészeti elismerést, mint: Kányádi Sándor, Sára Sándor, Jókai Anna, Mága Zoltán, Pitti Katalin, Józsa Judit, Varga Miklós, Tamás Gábor,Rúzsa Magdolna, az Omega Együttes, a Budapesti Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház közösségei. A közéleti kitüntetést többek között: Böjte Csaba, Buzánszky Jenő, Duray Miklós, Dr. Pap Lajos, Farkas Bertalan, Csapó Endre, Kozma Imre atya vehette át.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a kolozsvári román színház kapta idén a legrangosabb román színházi szakmai díjakat

Bukarest, 2016. május 10., kedd (MTI) - A nyugalom című előadást a marosvásárhelyi színházban színpadra állító Radu Afrim rendező, valamint a kolozsvári román színház által Bocsárdi László rendezésében bemutatott A mi osztályunk hódította el idén a Romániai Színházi Szövetség (Uniter) legrangosabb díjait.

Az Uniter az idén a nagyváradi színházban tartotta az éves gáláját hétfőn, amelyen a tavalyi legjobb előadásokat díjazták. A legjobb produkciónak járó elismerést a kolozsvári román színház kapta A mi osztályunk című produkcióért. Tadeusz Slobodzianek drámáját a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állította színpadra. Az előadás díszleteit Bartha József tervezte, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna jegyezte, az előadás dramaturgja Benedek Zsolt volt, a zenéjét Boros Csaba írta.
A legjobb előadás díjára Bartis Attila regénye, A nyugalom alapján készült produkciót is jelölték. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott előadást három kategóriában javasolták elismerésre. Végül a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg, amit Radu Afrimnak ítélt a zsűri.

Forrás: 
MTI

Felhívás Nyári egyetemre

Kisebbségi Jogvédő Intézet

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2016-ban is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, kezdő jogászokat vagy doktoranduszokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a határon túli magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni. Elsősorban ezekhez a kezdő szakemberekhez kívánunk eljutni programunkkal.

A nyári egyetem tematikájában az állampolgárság kérdéskörének nemzetközi és európajogi vetületeire, az egyes autonómia koncepciókra, a kisebbségi nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadóként olyan szakembereket – jogászokat, politikusokat, történészeket, szociológusokat – kértünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű szakmai tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztés és a jogtudatosság gyakorlati aspektusaira. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő konzultációra, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül lehetőséget kívánunk biztosítani egyéb csoportos foglalkozásokra, kerekasztal beszélgetésekre, amelyek során a résztvevőknek lehetőségük nyílik a tapasztalatcserére.

A nyári egyetem 2016. július 31 – augusztus 6. között kerül megrendezésre Gödöllőn és Budapesten. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzés, a szállás, a napi háromszori étkezés, valamint a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az oda- és hazautazást a résztvevő hallgatóknak minden esetben maguknak kell biztosítaniuk. A nyári egyetem résztvevőit a képzésen túl színes kulturális programokkal is várjuk.

Ki nyerte meg az év praxisát a Kárpát medencében?

Ki nyerte meg az év praxisát a Kárpát medencében?

Tisztelettel meghívjuk” Az Év praxisa a Kárpát medencében” pályázat hivatalos eredményhirdetésére!

Hatodik alkalommal indult útjára, ezúttal az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szervezésében „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat. Az elmúlt öt esztendő alatt majd 1000 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, közülük százan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében. Az ajánlók ezúttal is a hálás betegek, a polgármesterek, a nyugdíjas klubok, az idősotthonok, alapítványok, szerkesztőségek, akik 150 ajánlást küldtek be a pályázat portáljára itthonról, valamint Erdélyből, Ukrajnából és a Felvidékről. A TOP 20-at a zsűri választotta ki, a végleges sorrendet pedig az internetes közönségszavazás döntötte el.

Forrás: 
vajdasag.eu

Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2016. április 25., hétfő (MTI) - Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal - mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői.

Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. "Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" - jelentette ki Budai László.

Forrás: 
MTI

Semjén: minden jó, ami közelebb visz a külhoni magyarság autonómia törekvéseinek megvalósításához

  Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (j) beszél Szili Katalin miniszterelnöki megbízott (b) Joggal Európában című, autonómiatörekvéseket áttekintő könyvének bemutatóján a budapesti Magyarság Házában 2016. április 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Budapest, 2016. április 21., csütörtök (MTI) - A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint minden jó, ami közelebb visz a határon túli magyar nemzetrészek autonómiájának megteremtéséhez és minden rossz, ami ettől eltávolít.

Semjén Zsolt a Joggal Európában című, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott autonómiatörekvéseket áttekintő könyvének bemutatóján csütörtökön, Budapesten azt mondta: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. Ennek feltétele, hogy minden nemzetrésze megmaradjon, a nemzetrészek megmaradása pedig az autonómia megvalósulásától függ - fejtette ki. Ha van autonómia megmaradunk, ha nincs, akkor ez kérdéses - fogalmazott a kormányfő helyettese.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az autonómiatörekvések és -követelések nem függhetnek a környező országok, utódállamok politikai szituációjától és tetszésétől, ezek megvalósulásához ragaszkodni kell. Fontos ugyanakkor, hogy a külhoni nemzetrészek is akarják az autonómiát és ezért lépéseket is tegyenek.
Erről vitát kell kezdeményezni a többségi nemzetrészekkel, és meg kell értetni, hogy ezek a törekvések nem irányulnak a többségi nemzet ellen. A tapasztalatok azt mutatják, ahol megvalósult az autonómia, minden fél jól járt és ez lehet a garanciája a békés létnek.
Hozzátette: az autonómia koncepciókat nem Budapesten kell meghatározni, minden nemzetrésznek testre szabott módon magának kell kidolgoznia a saját koncepcióját, vagy koncepcióit, s azt a legitim magyar szervezeteknek kell képviselniük. Ehhez a magyar kormány minden segítséget meg fog adni - ígérte.

Forrás: 
MTI

Magyar autonómia a Kárpát-medencében

Kisebbségi Jogvédő Intézet

Miért kell, és miért jár az autonómia az elszakított magyar nemzetrészeknek?

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójának, elmondott beszéde a Brüsszelben, az Európai Parlamentben, 2016. április 19-én rendezett autonómia konferencián.

Az 1920-as trianoni békediktátum következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és 3,4 millió magyar került idegen fennhatóság alá az utódállamokban, közel a fele az új magyar határ mentén egy tömbben. Ezeken a területeken ma mindössze 2,5 millió magyar él. Ugyanakkor a többségi lakosság lélekszáma több mint kétszeresére nőtt. A magyarok részaránya az elcsatolt területen a helyi lakossághoz viszonyítva:
Szlovákiában 30 %-ról 10 %-ra,
Ukrajnához tartozó Kárpátalján 31 %-ról 12 %-ra,
Romániához csatolt Erdélyben 32 %-ról 20 %-ra,
Vajdaságban 28 %-ról 14 %-ra csökkent.
Mindez látszólag betudható a kényszerű elvándorlásnak, erőszakos asszimilációnak, kitelepítéseknek, tömeggyilkosságoknak, amelyek 1920 és 1990 között történtek. Azt hittük, a rendszerváltozások után, az euro-atlanti integráció kiteljesedését követően, mindez megszűnik. Nem így történt. Évtizedenként több százezerrel csökken az elcsatolt területeken élő magyarok száma.

Cimkék: 
Magyarság

Rengeteg irat gyűlt össze a tengerentúli magyaroktól a Mikes-programban

Budapest, 2016. április 20., szerda (MTI) - A Mikes Kelemen-program elindítása, 2013 óta 186 köbméternyi történeti értékű irat gyűlt össze a tengerentúli, diaszpórában élő magyarságtól - mondta az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Szilágyi Péter közölte: a program célja az, hogy feldolgozzák az iratokon, plakátokon, fényképeken keresztül az Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában élő magyarság történetét. Ennek érdekében nyolc ottani városban gyűjtőpontot jelöltek ki.
Azért volt sürgető a program elindítása, mert tartani lehetett attól, hogy elvesznek ezek az iratok, hiszen már a második, harmadik generációs magyarság él a tengerentúlon, amelynek tagjai sokszor már nem is beszélnek magyarul.
Száztíz köbméternyi iratot feldolgozásra már az Országos Széchenyi Könyvtárba szállítottak.
Idén ősszel hasonló programot szeretnének elindítani Európában is - mondta Szilágyi Péter.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Magyarság

Konferencia a Kárpát-medence élemiszertermeléséről

Élelmiszer

Budapest, 2016. április 18., hétfő (MTI) - Magyarország célja, hogy a gazdasági feltételek javítása révén is hozzájáruljon a külhoni magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez - jelentette ki Fazekas Sándor a kárpát-medencei élelmiszer-előállítók konferenciájának megnyitóján hétfőn, Budapesten.

A földművelésügyi miniszter szorgalmazta, hogy a térségen belül szorosabb kapcsolat épüljön ki az agrárvállalkozások, a termelők, a feldolgozók és az értékesítők között azért, hogy a kialakuló együttműködésben résztvevők egymás beszerzési és felvevő piacai lehessenek. Felhívta a konferencia résztvevőit, éljenek ezzel a lehetőséggel.
Az agrártárca vezetője emlékeztetett: Magyarország olyan szerencsés helyzetben van, hogy kiválóak az adottságok az egészséges élelmiszer megtermelésére. Az ország rendelkezik a két - nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű - stratégiai feltétellel, a termőfölddel és a vízzel, ami nélkül nics élet.
Az Európai Unió gazdasági teljesítményét tekintve jelenleg Közép-Európa a húzóerő. Adott a történelmi lehetőség, a térség esélyt kaphat arra, hogy egyszerre legyen a munkaalapon dinamikusan fejlődő ázsiai térség és az innováció-vezérelt északnyugat-európai fejlődési térség találkozási pontja - fejtette ki a miniszter.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a mostani rendezvény ismét lehetőséget kínál a magyar-magyar együtt gondolkodásra, a tapasztalatcserére, kapcsolatok szorosabbra fűzésére a külhoni és az anyaországi nemzettársak között, egy speciális, az élelmiszer-előállítás területén.

Forrás: 
MTI

Bonyhádi csapat nyerte az SZTE V. Jakucs László földrajzversenyét

Szegedi Tudományegyetem

Díjazottak a békéscsabai és az egri; a szegedi; a szabadkai diákok is

A legjobb határainkon túli magyar középiskola csapata:
Szabadkai Svetozar Marković Gimnázium

Az SZTE V. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny döntőjében bonyhádi, békéscsabai, egri, szegedi és szabadkai diákokat, pedagógusokat is díjaztak. Az SZTE TTIK a tehetséggondozás jegyében minden tudományágban szervez középiskolai tanulmányi versenyt.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) V. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyére 4 ország, 36 iskola 104 csapata jelentkezett.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep