Jelenlegi hely

Magyarország

Magyarországon 247 határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig

Szeged, 2016. július 11., hétfő (MTI) - Az ország területén 247 határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 45, szombaton 53, vasárnap 128 migránst tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák. Az ukrán-magyar határnál 12 illegálisan érkezőt, az ország területén mélységi ellenőrzésnél - Fejér megyében, illetve Budapesten - kilenc migránst fogtak el a hétvégén.
A július 5-én hatályba lépett új szabályok szerint azokat a migránsokat, akiket a szerb vagy a horvát határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül feltartóztatnak, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás, a román és ukrán határszakaszon elfogottak esetében idegenrendészeti eljárás indul.

Forrás: 
MTI

A baloldal a kényszerbetelepítésre szavaz (reagálás a baloldali pártok nyilatkozataira)

EPP-HungarianPress

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye
A bevándorláspárti baloldal továbbra sem kíváncsi az emberek véleményére. A magyar baloldal felelőtlen politikát folytat: a korlátlan bevándorlás, a kényszerbetelepítés, a kvóták és az azt visszautasító tagállamok pénzbüntetése mellett teszi le a voksát. Ez a politika Európa-szerte látványosan megbukott, az európai polgárokat pedig az Unió ellen hangolja.
A baloldali pártok mai tiltakozásai hazugak, képviselőik szavazatait letagadják. EP-képviselőik egytől egyig támogatták a plenáris ülésen elfogadott jelentés azon cikkét, amely a migrációs válság kapcsán az újraelosztási mechanizmus kikényszerítéséről szól, illetve kéri az Európai Bizottságtól egy kiegészítő pénzügyi szankcionálási mechanizmus létrehozását.
Magyarországnak alapvető érdeke, hogy fennmaradjon a belső határok nélküli schengeni övezet és jól működjön a közös piac. Ezeket a vívmányokat a tömeges illegális bevándorlás kikezdte. A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának következetes álláspontja, hogy ebben a helyzetben egyetlen felelős válasz létezik: a tömeges bevándorlás megállítása, a schengeni külső határok védelme.

Az osztrák belügyminiszter szerint jogtalan határellenőrzést folytatnak a magyar hatóságok

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2016. július 6., szerda (MTI) - A magyar hatóságok jogtalan határellenőrzést folytatnak az osztrák-magyar határszakaszon - jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter az osztrák közszolgálati televízió (ORF) kedd késő esti műsorában. Szerdai bécsi értesülés szerint a két ország munkacsoportokat állít fel a a kialakult helyzet megoldására.

Az ORF beszámolója szerint kedden az osztrák és a magyar hatóságok egyaránt ellenőrizték az Ausztriába és a Magyarországra beutazókat, ezért délután hatalmas torlódás alakult ki egyes határátkelők mindkét oldalán.
A magyar-osztrák határszakaszon nincsen schengeni határ, Magyarország teljesen jogtalanul végez ellenőrzést - mondta a belügyminiszter, és arról is beszélt, hogy emiatt bekérette a bécsi magyar nagykövetet.
A Kurier című osztrák lap szerdai száma arról számolt be, hogy a Magyarország felé tartóknak kedden három órát kellett várakozniuk a hőségben, mintegy harminc kilométeres sor alakult ki, és időközben a kerülőutakon - például a B10-es úton - is zsúfolt lett a forgalom.
Ausztria felé napok óta hosszú kilométereken torlódnak a teherautók, előfordult, hogy a sor hossza a húsz kilométert is meghaladta, hatórás várakozással.

Forrás: 
MTI

Bakondi György - Az elmúlt 24 órában 1060 migráns próbált bejutni Magyarországra

Budapest, 2016. július 6., szerda (MTI) - Az elmúlt 24 órában 1060 illegális bevándorló kísérelt meg Magyarországra jutni - erről a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az M1 aktuális csatornán szerda reggel.

Bakondi György elmondta: 190-en sikeresen átjutottak a kerítésen, 870 ember átjutását pedig megakadályozták a magyar hatóságok.
Beszámolt arról is, hogy arra számít, lesz visszatartó ereje az új határellenőrzési rendszernek, mivel jelentős lehet a megelőző hatása, ha az illegális bevándorlók azt látják, nem érdemes próbálkozniuk, mivel 100 százalékban elfogják őket. Hozzátette: az új szabályok szerint, ha elfogják a bevándorlót és nem történt bűncselekmény, akkor szabálysértési eljárás keretében visszakísérik őt az áteresztő kapuhoz. Ott tájékoztatják arról, hol adhatja be a kérelmét és visszaküldik a kerítés túloldalára. Bakondi György ismertetése szerint a migránsok együttműködőek, tudomásul veszik a tájékoztatást. Jelenleg 300-350-an várakoznak Tompánál és Röszkénél a tranzitzónákban - mondta.

Forrás: 
MTI

Egyre népszerűbb vidéken a közösségi kerékpáros közlekedés

Budapest, 2016. július 6., szerda (MTI) - Egyre népszerűbb vidéken a közösségi kerékpáros közlekedés, a legrégebbi az esztergomi, a legnagyobb pedig Győrben működik, de a kölcsönzési díjak, a hozzáférési lehetőségek és az informatikai rendszerek országszerte különböznek - derül ki az MTI összeállításából.

Magyarország első közbringarendszerét 2013-ban Esztergomban adta át a városban működő, kerékpárokat gyártó Neuzer Kft., mintegy 50 millió forintos beruházással. A társaság rendszereit használják Győrben, Hévízen, Nagykanizsán, Miskolcon jelenleg zajlik a próbaüzem, a Neuzer Kft. Szegedre és Debrecenbe is szállított kerékpárokat. Az esztergomi 9 dokkoló 93 kerékpárját naponta átlagosan 30-szor kölcsönzik ki. Az esztergomiak az 1600 forintos kártya kiváltásával naponta kétszer ingyen vehetik igénybe a kerékpárokat. A turisták interneten kapnak kódot a kölcsönzéshez, díja félóránként 200 forint.
Az egyedi tervezésű kerékpárok alkatrészei nem szabványosak, ezért értéktelenek a piacon. Az első és hátsó sárvédő nagy felületét reklámhordozóként értékesítik, ami az esztergomi lakosok ingyenes használatának díját fedezi. Az EBI kiépítéséhez az önkormányzat biztosította a dokkolók területét, a teljes rendszert Magyarország legnagyobb kerékpárgyárként a Neuzer Kft. működteti.

Forrás: 
MTI

Külügyi államtitkár: a határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti

Megnyílt a 21. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a 21. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megnyitóján az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) 2016. július 5-én. Az asztalnál L. Simon László, a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mezey Barna rektor, Palkovics László oktatási államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Al

Budapest, 2016. július 5., kedd (MTI) - A határon túli magyarok boldogulása a nemzet boldogulását is jelenti egyben, ezért is tartja fontosnak a kormány segíteni a megmaradásukat a szülőföldjükön - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem július 5. és 10. között ismét megrendezi határon túli, magyar anyanyelvű egyetemistáknak a 21. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet.
Az eseménysorozat megnyitóján az államtitkár kiemelte: ez a kezdeményezés komoly szerepet tölt be abban, hogy a magyar nemzet összekovácsolódjon, és akiknek az otthon és a haza földrajzi értelemben elválik egymástól, otthonra találhatnak most itt, Budapesten.
Szabó László úgy véli, a részt vevő diákok tudásának piaci értékét növeli, hogy itt magyarul is tanulhatnak. Azt kérte a hallgatóktól, hogy hazatérve Magyarország nagyköveteként tekintsenek magukra és képviseljék a magyar nemzetet.
Kitért arra: a kormány a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését a Kárpát-medencében prioritásnak tekinti, ezt mutatja, hogy az elmúlt időben sok határátkelőt nyitottak meg és nyitnak a jövőben is.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kulturális önazonosság megélésének egyik legfontosabb terepe a határon túli magyarok számára a magyar nyelvű felsőoktatás, amely a jövő értelmiségképzése szempontjából is nagyon lényeges terület.

Forrás: 
MTI

Szakértő: Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma

Budapest, 2016. július 5., kedd (MTI) - Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma - mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Varga Zoltán közlése szerint Magyarországon összesen 128 ezer fegyver van civileknél - köztük vannak a vadászok, sportlövők és azok is, akik engedéllyel tartanak maroklőfegyvert. Magyarországon száz lakosra 1,9 fegyver jut, míg a délszláv térségben száz lakost tekintve 30-40, akár 50 is lehet ez a szám. Albániában pedig "hagyomány a fegyvertartás" - tette hozzá.
Arról is beszélt, hogy Szlovákiában már 16 éves kor felett tartható lőfegyver, 18 éves kor felett pedig akár sorozatlőfegyver is, ugyanakkor a fegyverbirtoklással összefüggésben Szlovákiában kevés az anyagi jellegű bűncselekmények.
Ennek kapcsán kitért arra is, a szakmában sokan gondolkodtak azon, hogy a magyarországi fegyvertörvényen enyhíteni kellene, azért is, mert a szomszédos országokban jóval több a fegyver. Ezzel együtt Varga Zoltán kiemelte, hogy a fegyvertartást szigorú szabályokhoz kell kötni.

Forrás: 
MTI

Mélységi határőrizetet vezetnek be a magyar hatóságok a szerb és a horvát határ mentén

Budapest, 2016. július 4., hétfő (MTI) - Úgynevezett mélységi határőrizetet vezetnek be a magyar hatóságok a szerb és a horvát határ mentén kedden 0 órakor - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bakondi György elmondta: ez azt jelenti, hogy azokat a migránsokat, akiket a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül elfognak, visszakísérik a határkerítésen található kapukig, és útbaigazítják őket a legközelebbi tranzitzóna felé.
Az intézkedést, amellyel egy időben jelentősen megerősítik a határőrizeti erőket a térségben, az Országgyűlés felhatalmazása tette lehetővé - fűzte hozzá.
A főtanácsadó elmondta, hogy az idén 17 351 illegális határátlépőt fogtak el (tavaly 391 ezret), és 330 embert tartanak idegenrendészeti őrizetben. Ebből 13 embert fogtak el mindössze a horvát határszakaszon az idén, ami elenyésző a szerb szakaszon tapasztalt aktivitáshoz képest.
Tájékoztatása szerint erőszakos határátlépés, vagyis a határzár bizonyítható megrongálása miatt 4942 esetben indult eljárás tavaly szeptember óta. Tavaly 1176 ember állt bíróság elé embercsempészet miatt, az idén 163.
Menekültkérelmet az elmúlt évben több mint 177 ezren, ebben az évben pedig 22 ezren adtak be, ám mindössze 264-en szereztek menedékjogot.

Forrás: 
MTI

Brexit - Szijjártó: Európának le kell vonnia a tanulságokat

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a brit népszavazásról Budapesten, a minisztériumban 2016. június 24-én, a brit népszavazás másnapján. A brit szavazók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka a bennmaradásra. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Budapest, 2016. június 24., péntek (MTI) - Európának le kell vonnia a Nagy-Britannia EU-tagságáról tartott népszavazás tanulságait - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján, a brit referendumra reagálva.

A tárcavezető hangsúlyozta: az első ilyen tanulság, hogy "az emberek véleményét meg kell hallani, még Brüsszelben is". A második, hogy nem lehet következmények nélkül olyan politikát folytatni, amely figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét vagy szembemegy az akaratukkal - vélekedett. Közölte: mindenki érdeke az erős Európa, de ez csak akkor valósulhat meg, ha a súlyos kihívásokra igazi megoldásokat ad az unió, mert akkor nem lehet erős Európa, ha olyan válaszokat ad, amelyek meggyengítik a tagállamokat és az uniót.
Szijjártó Péter további tanulságnak nevezte, hogy Európában el kell jönnie az őszinte politika korának. Az elmúlt időben képmutató és a politikai korrektségre irányuló, nem őszinte politikát folytatott az EU, és ennek következménye, hogy sok kihívásra, válságra nem tudott helyes válaszokat adni, így a válaszoknak tagállami szinten kellett megszületniük - fogalmazott.
A külügyminiszter kijelentette: ideje Európában nevén nevezni a dolgokat, és ebből senkinek nem származhat gondja, a valós kihívásokra pedig valós válaszok kellenek.
Azt mondta, a brit kilépés precedensértékű, az uniós szerződésekben ugyanis csak homályosan vannak szabályozva az ezzel kapcsolatos kérdések, így sok múlik az uniós intézményeken, hogy miként értelmezik a szabályokat. Tehát hosszú, bonyolult, sok vitával teli folyamat elé nézünk - vélekedett.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Orbán: Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a 180 perc című műsorban 2016. június 24-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Budapest, 2016. június 24., péntek (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját.

A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.
Orbán Viktor szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, "hogyan tudják megtartani a szigetüket" - fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt.
Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön - hangoztatta.
A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert "hiszünk egy erős Európában". De "Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott" - fogalmazott.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep