Jelenlegi hely

Magyarország

Alapvető kérdésekben egyetért a magyar és az osztrák belügyminiszter

Pintér Sándor és az osztrák belügyminiszter találkozója - Budapest, 2018. március 9. Herbert Kickl osztrák (b) és Pintér Sándor magyar belügyminiszter sajtótájékoztatót tart tárgyalásuk után Budapesten, a Belügyminisztériumban 2018. március 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2018. március 9., péntek (MTI) - Az alapvető kérdésekben egyetértésüknek adott hangot Ausztria és Magyarország belügyminisztere a péntek délelőtti budapesti tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón.

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter, akinek kinevezése után Budapestre vezetett első útja, arról beszélt az eseményen: a közös kultúra, történelem és értékek mellett az is közös a felekben, hogy egyaránt érdekeltek Közép- és Délkelet-Európa stabilitásában, biztonságában, valamint a külső határok védelmében.
Az osztrák kormánytag fontosnak nevezte, hogy a külső határok védelme során szüntessék meg a gyenge pontokat, megjegyezve, "a magyarok ezen a kérdésben sok-sok területen kiválóan dolgoznak", és Magyarország "nagyon jó partner" a külső határok védelmében.
Mint mondta, európai szintű paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy a problémák kijavítása helyett a megelőzés kerüljön a fő helyre. Hangsúlyozta, hogy "migrációs és visszajuttatási politikára van szükség", valamint arra, hogy Európa helyett az általuk elhagyni kívánt válságövezet közelében helyezzék el az embereket.
Herbert Kickl azt hangsúlyozta: a szolidaritás nem azt jelenti, hogy az uniós tagállamokba a lakosság akarata ellenére, elosztási kvóták alapján telepítenek be migránsokat, hanem az Európai Unió külső határainak közös megvédését.

Forrás: 
MTI

Szijjártó: Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási környezete

Az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletétele Debrecenben - Debrecen, 2018. március 9. Alex Davern, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (b-j) az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletételén Debrecenben 2018. március 9-én. Az új elektronikai gyártóüzem és szolgáltató központ 5,44 milliárd forintos beruházásához, am

Debrecen, 2018. március 9., péntek (MTI) - Európa legversenyképesebb beruházási környezetének nevezte Magyarországot a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.

Szijjártó Péter az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletételén kiemelte: ma Magyarországon vannak Európa legalacsonyabb adói, az egyetlen egyjegyű társasági adó, a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadó, a gazdasági fejlődés üteme pedig tartósan 4 százalék feletti, miközben a munkanélküliség 3,8 százalék.
A miniszter "öldöklőnek" nevezte azt a versenyt, amely ma már a nagy nemzetközi vállalatok beruházásaiért folyik. "Modernkori ipari forradalom zajlik" - mondta hozzátéve: ebben az új típusú versenyben szinte nap mint nap érvelni kell azért, hogy a beruházásokat Magyarországra hozzák. Magyarország megállta a helyét a versenyben - nyomatékosította Szijjártó Péter.
A külgazdasági miniszter üdvözölte az NI új beruházását, amellyel 210 munkahelyet hoznak létre döntően diplomás, két nyelven beszélő munkavállalóknak. Az új elektronikai gyártóüzem és szolgáltató központ 5,44 milliárd forintos beruházásához 2,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány - közölte Szijjártó Péter.
Elmondta azt is, hogy 1700 amerikai cég működik hazánkban, a s több mint 100 ezer embernek adnak munkát.
Az elmúlt években Debrecen és a szaktárca befektetési szervezete együttműködésének eredményeként 24 beruházást vittek Debrecenbe 140 milliárd forint értékben, amivel 3791 új munkahelyet hoztak létre - sorolta Szijjártó Péter.
Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint "a magyar gazdaságban alapvető szerkezetváltás következik be". Biztató arányban nő a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások száma, a digitalizáció, a munkaerő-igényesség és -hatékonyság - jelezte, megjegyezve, hogy mindezzel nem mindig tart lépést a szabályozás.

Forrás: 
MTI

Vasárnap este adják át a Magyar Filmdíjakat

Budapest, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Vasárnap este rendezik meg a Vígszínházban a 3. Magyar Filmdíj gálát, amelyen 23, köztük a legjobb játékfilm-, tévéfilm-, dokumentumfilm-, kisjátékfilm- és animációs film kategóriában hirdetnek győztest.

A Magyar Filmakadémia Egyesület február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy a tagok titkos szavazásának eredményeként a 4. Magyar Filmhéten bemutatott filmek közül 23 kategóriában melyik 5-5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra - idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
A legjobb játékfilmnek járó díjért az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről című film versenyez. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás, az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kapott jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az Egy nő fogságban, az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az Ultra és a Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja kapta a legtöbb szavazatot.
A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek van a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek, valamint a WireLess kapta a legtöbb szavazatot.

Forrás: 
MTI

Magyar rendőri kontingens indult Szerbiába és Macedóniába

Budapest, 2018. március 7., szerda (MTI) - Szerbiába 15, Macedóniába pedig 30 magyar rendőr utazott el szerdán, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a kontingensek tagjait Balogh János országos rendőrfőkapitány-helyettes búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központjában.
A rendőrök a macedón-görög, illetve a szerb-bolgár határon járőrszolgálatot látnak el a jogellenes határátlépések megelőzése és felderítése érdekében, valamint közreműködnek az embercsempészek és a Macedónia, illetve Szerbia területére belépő migránsok előállításában. A kiutazók nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítenek szolgálatot, hanem a mélységi területen található főbb és alsórendű utakon is - írták a honlapon.

Forrás: 
MTI

Gazdasági évnyitó - Orbán: nem engedhetünk be egyetlen migránst sem

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitója - Budapest, 2018. március 6. Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a Boscolo Budapest szállodában 2018. március 6-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Budapest, 2018. március 6., kedd (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök szerint ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, meg kell védeni a kerítést, ki kell fizettetni Brüsszellel az árát - minimum a felét, ez 140 milliárd forint -, és a nemzetbiztonsági kockázat miatt ki kell tiltani az országból mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik.

A kormányfő kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című budapesti gazdaságpolitikai fórumán azt mondta: ha sikerül megvédeni az országot, akkor reálisan elérhető minden évben a 4 százalékos gazdasági növekedés, 2022-re pedig a teljes foglalkoztatottság. Magyarország továbbá képes lehet arra, hogy évente emelkedjen a minimálbér, 4 százalékos bővüléssel pedig minden évben lehet nyugdíjemelés és nyugdíjprémium, megőrizhető a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, és újra emelkedhet a családoknak járó adókedvezmény - sorolta. Hozzátette: 2018-2022 között minden évben csökkenthetők lesznek a munkáltatói adóterhek is, a cél, hogy a magyar munkaadói járulékterhek legyenek a régióban a legalacsonyabbak.

Forrás: 
MTI

Újra folyamatos az átléptetés Röszkénél és Ásotthalomnál

Szeged, 2018. március 6., kedd (MTI) - Folyamatos az átléptetés a röszkei és az ásotthalmi közúti, valamint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd délután az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, korábban a számítástechnikai rendszer hibája miatt szünetelt a határforgalom-ellenőrzés az átkelőhelyeken.
A problémát elhárították a szakemberek, az átléptetés zavartalan - tudatta a százados.

Forrás: 
MTI

Szünetel a határforgalom Röszkénél

Budapest, 2018. március 6., kedd (MTI) - A számítástechnikai rendszer hibája miatt szünetel a határfogalom a Röszke-Ásotthalom közúti, valamint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - közölte a rendőrség a police.hu oldalon kedd délután.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a hiba elhárítását. A rendőrség azt kéri az utazóktól, hogy a várakozási időkről tájékozódjanak a rendőrség honlapjának (www.police.hu) határinfó rovatából - írták.

Forrás: 
MTI

MNB: Magyarországon van az ország aranytartaléka

kép: illusztráció / arany/pixabay

Budapest, 2018. március 6., kedd (MTI) - Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka, a hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel.

A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár - 33,1 milliárd forint - értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött az MNB vezetése.
A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása, ami összhangban van a nemzetközi trendekkel, tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat - olvasható a közleményben. Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint az aranyban tartott tartalék külföldi kezelését egyre több jegybank ítélte kockázatosnak, így az elmúlt időszakban többek között a holland, a német, valamint az osztrák jegybank vezetése döntött úgy, hogy az aranytartalékát részben hazaszállítja. Fontos szemponttá vált annak számbavétele is, hogy az aranykészletek helyzete rendezett-e, illetve, hogy olyan helyszíneken őrizzék az aranytartalékokat, amelyek geopolitikai válságok esetén is biztonságot jelentenek.
A közleményben a jegybank felidézte: az MNB az 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot, ennek a mennyisége folyamatosan nőtt a II. világháborúig, amelynek a vége felé, 1945 januárjában mintegy 30 tonna súlyú aranytömböt és aranypénzt szállítottak ki az MNB aranyvonattal az ausztriai Spital am Pyhrn-be. Ez a mennyiség a háború után, 1946-ban teljes mértékben visszakerült.

Forrás: 
MTI

Megnyílt Európa első okostelefonnal vezérelhető hotele Budapesten

Megnyílt Európa első okostelefonnal vezérelhető szállodája Budapesten - Budapest, 2018. március 5. Mobiltelefonját használja bejutáshoz egy férfi Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodájában, a KViHotel Budapestben az avatás napján, 2018. március 5-én. A négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szállodában a foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is mű

Budapest, 2018. március 5., hétfő (MTI) - Megnyílt Európa első, magyar fejlesztésű okostelefonos alkalmazással vezérelhető szállodája a fővárosban, a KViHotel Budapest - jelentették be a fejlesztők és a tulajdonosok a hotel sajtóbejárásán hétfőn Budapesten.

Kató Csaba, a TMRW Hotels applikáció ötletgazdája és a cég alapítója elmondta: a négycsillagos színvonalú, negyvenszobás, papírmentes szálloda a TMRW (tomorrow) Kft. első alkalmazása, a fejlesztés ötlete négy évvel ezelőtt indult. A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának, sorban állás nélkül, a telefon belépőkártyaként is működik. Minden funkciót egyetlen alkalmazásba integráltak, ez a TMRW Hotels alkalmazás, amit két év alatt fejlesztettek ki, és a KViHotelben teszteltek először - mondta.
Az MTI-nek elmondta: a szállodaiparban innovációnak számító alkalmazást további magyarországi és európai hoteleknek tervezik licencbe adni, a fejlesztés és a beruházás értékét üzleti titokként kezelik.

Forrás: 
MTI

Illegális bevándorlás - Tuzson: a migráció akár 50-100 évre is elronthatja az ország sorsát

Budapest, 2018. március 5., hétfő (MTI) - A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint akár 50-100 évre is "elronthatja" az ország sorsát, ha nem sikerül megállítani a migrációt.

Tuzson Bence az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta, egyre több állam vélekedik Magyarországhoz hasonlóan az illegális bevándorlásról. A visegrádi négyek, az Egyesült Államok, Ausztrália és - a vasárnapi választások után valószínűleg - Olaszország is úgy gondolja, nem akar bevándorlóországgá válni.
A csata már nemcsak az Európai Unióban, hanem az ENSZ-ben is zajlik - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a világszervezet javaslatában összemosódik a menekült és az egyik országból a másikba elköltözni akaró migráns fogalma.
Tuzson Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, az ENSZ javaslata szerint a migráció emberi jog, amelyet támogatni kell, a határvonalakat pedig meg kell szüntetni.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep