Jelenlegi hely

Ma ünneplik világszerte a cirkusz világnapját

  • Fotó: pixabay.com
    Fotó: pixabay.com
Forrás: 
MTI

Budapest, 2016. április 16., szombat (MTI) - Ebben az évben ma ünneplik világszerte a cirkusz világnapját színes programokkal és rendezvényekkel. Budapesten emberpiramist építenek a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt artisták, ismert előadóművészek és a vállalkozó kedvű közönség közreműködésével.

A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.
A Cirkuszművészeti Világszövetség (Fédération Mondiale du Cirque) minden évben egy központi üzenetet tesz közzé a világnapon, így idén az Összefogás és együttműködés a jövő cirkuszáért! hívómondat köré szerveződnek az események.
Budapesten egy "emberpiramis" felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják. Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

Cimkék: 
KultúraSzínes

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep