Jelenlegi hely

Ma is tiltakoznak a vajdasági gazdák

  • fotó: RTV / Ma is tiltakoznak a vajdasági gazdák
    fotó: RTV / Ma is tiltakoznak a vajdasági gazdák

BELGRÁD, ÚJVIDÉK - Folytatják a tiltakozást a vajdasági gazdák. Miroslav Kiš, a mezőgazdasági termelők társulásának elnöke az este közölte, hogy ma délelőtt 10 órakor ismét traktorra ülnek, és ha továbbra sem engedik őket Belgrádba, akkor a vajdasági utakon vonulnak fel.

Az elnök a tegnapinál is tömegesebb részvételre számít, azt reméli, hogy további községek gazdái csatlakoznak hozzájuk.

Volt mezőgazdasági miniszter: Indokolt a gazdák félelme

Indokolt a gazdák félelme a mezőgazdasági termőföldről szóló törvény kapcsán – jelentette ki Goran Živkov volt szakminiszter.

Az N1 televízió műsorában úgy fogalmazott, a jogszabály annyira rossz, hogy az egészet meg kell változtatni.

„A termelők attól tartanak, hogy a földek 30 százalékát versenypályázat mellőzésével adják el, és a hatalomhoz közeli, befolyásos személyek jutnak hozzá. Az agrárstratégia eddig a családi gazdaságokat részesítette előnyben, most viszont ez módosul. Európában a mezőgazdaság mindenütt családi gazdaságokon alapul. A szerbiai hatalomnak el kell döntenie, hogy ilyen agrárt akar-e, vagy olyat, amely a nagybirtokosok kezén lesz” – figyelmeztet Živkov.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep