Jelenlegi hely

Lengyelország

Lengyel kormányfő: fordulatra van szükség a menekültpolitikában

Berlin, 2016. február 12., péntek (MTI) - Menekültpolitikai fordulatot sürget Beata Szydlo lengyel kormányfő egy német lapinterjúban, amely a politikus pénteki berlini bemutatkozó látogatására időzítve jelent meg.

Beata Szydlo a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a bevándorlási válság kezelésében eddig követett út nem vezet sehová, és ellenőrizetlenné vált a helyzet az uniós külső határon és Németországban is, ezért fordulatra és új megoldásokra van szükség.
Németország meggyengülése fokozza Európa instabilitását - tette hozzá a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) politikusa, felidézve, hogy pártja "nagyon korán" figyelmeztetett arra, hogy a nyitott kapuk politikája miatt a migránsok áradata nem csillapodik, hanem erősödik.
"A bevándorlási hullámmal ott kell megbirkózni, ahol keletkezik. Sajnos, és ezt anélkül mondom, hogy elégtételt éreznék, nekünk volt igazunk" - mondta a lengyel miniszterelnök.

Forrás: 
MTI

A lengyel parlament alsóháza jóváhagyta a családtámogatási törvényt

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. február 11., csütörtök (MTI) -
Jóváhagyta csütörtökön a lengyel parlament alsóháza, a szejm az új családtámogatási törvényt, melynek értelmében áprilistól minden második és további gyermek után havi 500 zloty (mintegy 35 ezer forint) támogatást fizetnek.

A törvény mellett a tavaly november óta kormányzó, abszolút parlamenti többséggel rendelkező Jog és Igazságosság képviselőin kívül a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) 2 képviselője, a szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt összes képviselője, a Kukiz´15 képviselőinek több mint egyharmada, valamint 3 független képviselő is szavazott. A PO képviselőinek többsége tartózkodott a szavazástól.

Forrás: 
MTI

Orbán: történelmi szövetség a lengyel-magyar

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében 2016. február 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor miniszterelnök a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országház Delegációs termében 2016. február 8-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Budapest, 2016. február 8., hétfő (MTI) - Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására bármilyen kettős mérce alkalmazásával szemben.

A Budapesten folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés (V4) megerősítését. Hangsúlyozta: a következő években a közép-európai térség sikerén múlik az egész Európai Unió sikere, ugyanis "ha mi nem leszünk sikeresek, akkor Európában nem lesz gazdasági növekedés".

Forrás: 
MTI

Lengyelországban embercsempész bandát lepleztek le

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. február 2., kedd (MTI) -
Embercsempészet miatt indított eljárást a lengyel ügyészség egy lengyel-szíriai házaspár, valamint az általuk alkalmazott lengyel sofőrök ellen - közölte keddi sajtóértekezletén a katowicei fellebviteli ügyészség.

Az eljárást több hónapos nyomozás előzte meg, melynek eredményeként őrizetbe vettek egy Krakkóban élő szíriai állampolgárt és lengyel feleségét azzal a gyanúval, hogy 2014 második felében bűnbandát szerveztek, mely a balkáni útvonalon Európába érkező migránsok szállításával foglalkozott.
Előzetes megállapítások szerint a házaspár 500-750 euró fejében mindenekelőtt szíriai és iraki migránsokat juttatott Lengyelország területére, többek között egy krakkói szállásra. Verbuválási helyük egy ausztriai muzulmán művelődési központ környéke volt. A migránsokat főleg Németországba, Hollandiába, Dániába és Svédországba vitték tovább.

Forrás: 
MTI

A lengyelek a közösségi jog kényszerét tartják az EU legnagyobb hibájának

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. február 2., kedd (MTI) -
A lengyelek zöme az Európai Unió legnagyobb hátrányának azt tartja, hogy a közösségi jogot rákényszerítik a tagállamokra - derül ki egy közvélemény-kutatásból.

A Rzeczpospolita című napilap kedden tette közzé az IBRIS közvélemény-kutató intézet január végén készített felmérését, amely a többi között arra próbált fényt deríteni, hogy a lengyelek mit tartanak az uniós tagság legnagyobb hátrányának és előnyének. A legnagyobb hátránynak a válaszolók többsége azt nevezte, hogy Lengyelországra rákényszerítik az uniós jogot, továbbá Brüsszel nem egyformán kezeli a tagállamokat, például a mezőgazdasági támogatások elosztásában, és olcsó munkaerőt lát a lengyelekben.

Forrás: 
MTI

A kereszténység felvételének 1050. évfordulóját ünneplik idén Lengyelországban

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. január 31., vasárnap (MTI) -
A kereszténység felvételének 1050. évfordulóját ünneplik idén Lengyelországban, az ezzel kapcsolatos határozatot szombat este fogadta el a lengyel szenátus.

A dokumentum mellett szavazott a kormányzó Jog és Igazságossság szenátorai mellett az ellenzéki Polgári Platform szenátorainak és a függetlenek többsége is.
A parlamenti felsőház határozata azután született, hogy tavaly decemberben az alsóház, a szejm arról döntött: idén jubileumi emlékévet tartanak abból az alkalomból, hogy 966-ban az első lengyel fejedelem, a Piast-dinasztiát megalapító I. Mieszko megkereszteltette magát.
A 966-as év "a saját és független államra mindig is vágyó lengyel nemzet történelmének jelképes kezdete" - áll a szombati szenátusi határozatban.
A dokumentum arra emlékeztet: a kereszténység felvételével Lengyelország a nyugati civilizációs körbe kapcsolódott be, és szuverén státuszra tett szert Európában. A keresztény hiten alapuló értékrend máig marad "a nemzet és az állam szolgálatában aktív lengyelek" viszonyítási alapja - szögezték le a szenátorok.

Forrás: 
MTI

Lengyel és horvát államfő: folytatni kell az észak-déli tengelyen zajló együttműködést

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. január 28., csütörtök (MTI) -
Folytatni kell az észak-déli tengelyen zajló közép-európai együttműködést, különösen konkrét gazdasági és infrastrukturális projektek révén - hangsúlyozta csütörtökön Kolinda Grabar-Kitarovic horvát és Andrzej Duda lengyel államfő közös varsói sajtóértekezletükön.

Grabar-Kitarovic kétnapos lengyelországi hivatalos látogatása során egyeztetett a lengyel államfővel a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatokról. A találkozó napirendjén szerepelt az európai migrációs válság és a júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó is.
A tárgyalás fő témája a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger menti államok tengelyén - az úgynevezett ABC-formátumban - folytatott együttműködés volt. Az ABC a közép-európai államok tervezett új együttműködési formája, az erre vonatkozó kezdeményezést az ENSZ szeptemberi, New York-i közgyűlés keretében lengyel és horvát politikusok tették.

Forrás: 
MTI

A lengyelek többsége ellenzi a menekültek befogadását

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. január 26., kedd (MTI) -
A lengyelek döntő többsége ellenezné az észak-afrikai és közel-keleti menekültek befogadását, illetve letelepedését, miközben a társadalom nyitott az ukrajnai migránsok befogadására - derül ki a CBOS lengyel közvéleménykutató kedden közzétett felméréséből.

A megkérdezettek 53 százaléka úgy látja, hogy Lengyelországnak nem kellene befogadnia az európai migrációs válság során érkező menekülteket. 41 százalék helyeselné a befogadásukat, de ezen csoport többsége is csak átmeneti menedéknyújtást látna jónak. Csupán a válaszolók 4 százaléka azon a véleményen van, hogy a menekülteket nemcsak befogadni kellene, de meg is engednék letelepedésüket.
A januárban második hetében készített felmérésben a CBOS összehasonlította az eredményeket a decemberi adatokkal, megállapítva, hogy a szilveszter éjszakáján történt németországi szexuális támadások nem voltak hatással a lengyelek befogadási készségére, és nem nőtt a menekültek érkezését ellenzők aránya.

Forrás: 
MTI

Megkezdte tevékenységét a közös lengyel-litván-ukrán dandár

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 2016. január 25., hétfő (MTI) -
Hivatalosan megkezdte tevékenységét hétfőn a közös lengyel-litván-ukrán dandár (Litpolukrbrig), melynek nyitóceremóniáját a kelet-lengyelországi Lublinban, az alakulat parancsnokságának főhadiszállásán tartották a részt vevő országok védelmi minisztereinek jelenlétében.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a Juozas Olekas litván és Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszterrel közös sajtóértekezleten bejelentette: a regionális katonai együttműködés megerősítésére hivatott egység a jövő évben éri el a teljes harckészültséget.
Macierewicz az egység békemissziós küldetését hangsúlyozta, ugyanakkor kijelentette, az egység "nagyon világos jelzés mindazok számára, akik az európai békét akarnák megsérteni".

Forrás: 
MTI

A lengyel külügyminisztérium kész párbeszédet folytatni orosz partnerével

Marek Ziółkowski / By Adam Nurkiewicz (Senat Rzeczypospolitej Polskiej) [CC BY-SA 3.0 pl (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/pl/deed.en)], via Wikimedia Commons

Varsó/Moszkva, 2016. január 22., péntek (MTI) - A lengyel külügyminisztérium kész párbeszédet folytatni orosz partnerével - hangsúlyozta pénteki moszkvai tárgyalásain Marek Ziólkowski lengyel külügyminiszter-helyettes.
Marek Ziólkowski és orosz kollégája, Vlagyimir Tyitov megvitatta a kétoldalú kapcsolatok helyzetét - olvasható a tárgyalásokról kiadott lengyel külügyi közleményben. Különös figyelmet szenteltek a szmolenszki légikatasztrófa ügyének.
A Lech Kaczynski akkori lengyel elnököt és magas rangú tisztségviselőkből álló kíséretét szállító lengyel kormánygép 2010. április 10-én zuhant le leszállás közben a Szmolenszk melletti katonai repülőtér közelében, a katasztrófát a repülőgép 96 utasa közül senki sem élte túl.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep