Jelenlegi hely

Könyvhét - Gyulán tartották az országos megnyitót

Forrás: 
MTI

Gyula, 2016. június 9., csütörtök (MTI) - A magyar könyvszakma, a minőségi regényirodalom sokat köszönhet Gyula városának - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökségi tagja csütörtökön a Békés megyei városban, a 87. Ünnepi Könyvhét kiemelt vidéki helyszínén, amely idén az országos megnyitónak is helyet adott.

Katona Ildikó Gyulát a könyves kultúra városának nevezte, mely - szavai szerint - nagyon komoly hagyományokkal bír a könyvszakmában.
Örömét fejezte ki, hogy a megnyitón sok iskolás gyermek vett részt; mint mondta, a szegedi Könyvmolyképző Kiadó vezetőjeként elsődleges célja e korosztály körében terjeszteni a könyv szeretetét, az olvasás kultúráját.
Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó gyulai származású főszerkesztője megnyitó beszédében felidézte: 1929 óta rendezik meg az ünnepi könyvhetet a régész és lapszerkesztő, Supka Géza kezdeményezésére. Az eseményt 1957 kivételével minden évben megtartották - tette hozzá.
Kónya István, Gyula alpolgármestere a megnyitót követően az MTI-nek elmondta: a városnak kötelessége megőrizni és az utókor számára továbbadni a kulturális örökségeket, a főúri kultúráét például az Almásy-kastélyban, a polgári kultúra elemeit a Ladics házban, ahogyan más történeti emlékeket is.

A háromnapos könyves seregszemlén Gyulán író-olvasó találkozók, könyvbemutatók és felolvasóestek várják a közönséget. A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban csütörtökön Gyula, a könyves kultúra városa címmel konferenciát, szombat este megyei slam bajnokságot rendeznek.
Szombaton az Almásy-kastély Látogatóközpontban Hon-vágy - A vér nem válik vízzé címmel filmvetítést és beszélgetést szerveznek Jeanne Marie Wenckheim Dickens grófnővel. Esténként a Világóránál koncertek lesznek, csütörtökön a Téglás zenekar, pénteken a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar, szombaton a Mentés Másként Együttes zenél.

Cimkék: 
KönyvKultúra

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep