Jelenlegi hely

Kis éji színház az M3-on

  • Kis éji színház az M3-on
    Kis éji színház az M3-on
A legjobb színházi közvetítések a retrocsatorna műsorán

Június 13-tól új arculattal jelentkezik az M3 hétfő esti színházi sávja. A „Kis éji színház” műsoraiban minden hétfő este a magyar színházközvetítések legjavát láthatják a nézők.
Június 13-án 22:00-kor a Stuart Mária 1972-es előadásával nyit a „Kis éji színház”. A Both Béla által rendezett darab az angol történelem két jelentős alakját és kettejüknek a trón birtoklásáért vívott harcát idézi. Június 20-án 21:05-kor a Nemzeti Színház 1966-os Két nő közt előadása kerül terítékre, szintén Both Béla rendezésében. Marivaux régmúlt drámája ma is rendkívül szórakoztató a nagy magyar színészek szellemes előadásában. A XII. században játszódó vígjáték főszereplője a „lovag”, aki tulajdonképpen férfiruhába öltözött kíváncsi nő, aki külsejét leplezve akarja megismerni jövendőbelije valóságos jellemét.

Július 18-tól tíz héten át tíz színházi előadást vetít a csatorna Lengyel György rendezésében. Ezzel köszönti az M3 az idén 80 éves, 1936. május 18-án született híres színházi rendezőt, írót, egyetemi tanárt, színigazgatót. A sorozat utolsó darabja híres debreceni rendezése lesz, Az ember tragédiája, mely a Magyar Dráma Napját megelőző napokban kerül sugárzásra.
„Kis éji színház” – hétfő esténként az M3 műsorán.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep