Jelenlegi hely

Jog

Kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy koszovói szerb politikust

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Pristina, 2016. január 21., csütörtök (MTI) -
Háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság vádjával kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága Oliver Ivanovic koszovói szerb politikust - jelentette a helyszínről a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) tudósítója csütörtökön.

A koszovói Szociáldemokrata Párt (SDP) vezetőjének pere több mint egy évig tartott, a férfit 2014 januárban, a koszovói önkormányzati választások kampányának idején vették őrizetbe, a per ideje alatt házi őrizetben volt.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
KoszovóJog

Először ítéltek el Koszovóban külföldi harcokban részt vevőket

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád/Pristina, 2016. január 20., szerda (MTI) -
Három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Koszovóban két férfit, mert az an-Nuszra Front nevű szélsőséges iszlamista szervezet soraiban harcoltak; ez az első eset, hogy külföldi harcokban részt vevő zsoldosokat ítéltek el - számolt be az ítélethirdetésről honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap szerdán.

Az elítéltek 2013-ban harcoltak a szervezet oldalán Szíriában.
Annak ellenére, hogy a balkáni térségből a legtöbben Koszovóból és Bosznia-Hercegovinából csatlakoznak külföldi, főleg közel-keleti katonai vagy félkatonai alakulatokhoz, és Koszovóban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek már, korábban egyetlen ítélet sem született.

Forrás: 
MTI

Szydlo: téves információk alapján, megalapozatlanul ítélik el a lengyel kormányt

By Platforma Obywatelska RP from Polska [CC BY-SA 2.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0)], via Wikimedia Commons

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel/Strasbourg, 2016. január 19., kedd (MTI) -
Téves információk alapján, megalapozatlanul ítélik el a lengyelországi választások nyomán abszolút parlamenti többséghez jutott Jog és Igazságosság párt (PiS) tevékenységét - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő az Európai Parlament (EP) keddi strasbourgi plenáris ülésén, amelyen a lengyelországi jogállamiság helyzetével foglalkoztak.

A vita kezdetén Frans Timmermans európai bizottsági alelnök ismertette a brüsszeli testület aggályait a közelmúltbeli lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban.
Beata Szydlo ezen aggályokra reagálva hangsúlyozta, a lengyel polgárok szabad választások útján, demokratikus módon döntöttek arról, hogy a PiS által javasolt változtatásokat végre kell hajtani Lengyelországban.

Forrás: 
MTI

Pereket indít a nyelvi jogokért az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom

Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo)

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár/Marosvásárhely, 2016. január 19., kedd (MTI) -
A nyelvi jogok biztosítását célzó "stratégiai" perek indítását jelentette be kedden egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo).

Szigeti Enikő, a Cemo elnöke elmondta, olyan állami intézmények beperelésére készülnek, amelyek nem alkalmazzák, vagy csak hiányosan, részlegesen alkalmazzák a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. Hozzátette, a közigazgatás és az oktatás terén kívánnak olyan pereket indítani, amelyek végén szimbolikus erővel bíró ítéletek születhetnek.

Forrás: 
MTI

Bevándorlási hivatal: rendkívüli migrációs nyomás érte Magyarországot tavaly

Budapest, 2016. január 18., hétfő (MTI) - Rendkívüli év volt a tavalyi, soha nem látott mértékű migrációs nyomás érte el Magyarországot - mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.

Közölte, bár korábban a nemzetközi fórumokon jelezték, hogy a balkáni útvonal jelentősége növekedni fog az illegális migrációban, az Európai Unió döntéshozói nem láttak komoly kockázatot ezekben a jelzésekben. Tavaly azonban kirívó növekedést lehetett tapasztalni: a tiltott határátlépők száma a 414 ezret is meghaladta.

Forrás: 
MTI

Háborús bűnök miatt vádat emelt a horvát ügyészség "Dragan kapitány" ellen

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Zágráb, 2016. január 8., péntek (MTI) -
A horvát államügyészség vádat emelt a szerb Dragan Vasiljkovic ellen, akit "Dragan kapitány" néven is ismernek, és akit az ausztrál hatóságok tavaly júliusban adtak át Horvátországnak - jelentette az N1 kereskedelmi csatorna pénteken.

A spliti ügyészség azzal vádolja Vasiljkovicot, hogy mint a szerb félkatonai alakulatok parancsnoka, a szerb-horvát háború elején horvát katonák, rendőrök és civilek, valamint külföldi újságírók elűzésére, megkínzására és megölésére adott parancsokat a közép-horvátországi Glinában.

Forrás: 
MTI

Belgium tavaly a menedékkérelmek közel kétharmadát pozitívan bírálta el

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2016. január 8., péntek (MTI) -
Több mint 60 százalék volt a pozitívan elbírált menedékkérelmek aránya tavaly Belgiumban, a befogadottak nagy többsége Irakból, Szíriából és Afganisztánból érkezett - közölte a belga menekültügyi hivatal (CGRA) a Le Soir című helyi lap pénteki cikke szerint.

A hatóság közlése szerint a menedékkérelmek 60,7 százaléka részesült pozitív elbírálásban 2015-ben azokban az ügyekben, amelyekben a hatóságok határozatot hoztak. Ez 8122 pozitívan elbírált ügyet jelent, amelyek nyomán 10 783 ember kapott védelmet Belgiumban. A felnőtt kísérővel érkezett kiskorúak menedékkérelme az érvényben lévő szabályozás értelmében nem számít külön ügynek.
Az elbírált ügyek 50,5 százalékában menekültstátust, 10,2 százalékában pedig úgynevezett kiegészítő védelmi jogállást ítéltek meg a kérelmezőknek.

Forrás: 
MTI

Hét helyett csak két százalékot irányoztak elő Vajdaságnak

By This image is a work by Wikipedia and Wikimedia Commons user Aktron. When reusing, please credit me as: Aktron / Wikimedia Commons.  I would appreciate being notified if you use my work outside Wikimedia. Do not copy this image illegally by ignoring the terms of the license below, as it is not in the public domain. If you would like special permission to use, license, or purchase the image please contact me to negotiate terms. More of my work can be found in my personal gallery.          cs en +/−    cs

ÚJVIDÉK - A vajdasági képviselőház megkezdte a jövő évi tartományi költségvetési javaslat vitáját. A büdzsé megközelítőleg 58 milliárd dinár lesz. Az itteni kormány többször is bírálta a köztársaságit, mert Vajdaság a neki járó 7 százalék helyett mindössze 2 százalékot kap az államkasszából, és emiatt csökkentenie kell a nagyberuházásokat.

Bojan Pajtić tartományi kormányfő az ülés előtt rámutatott arra, hogy az utóbbi három és fél évben, a pénzeszközök folyamatos lefaragásával gyakorlatilag elfojtották a vajdasági közigazgatást.

Véget ér a parlament őszi ülésszaka

By Boris Dimitrov (Own work) [CC BY-SA 3.0 (http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0)], via Wikimedia Commons

BELGRÁD - Szavazónap van a köztársasági parlamentben, és ezzel véget ér a ház rendes őszi ülésszaka.
A képviselők állást foglalnak egyebek között a földtörvény módosításáról, gazdasági és adótörvénycsomagról, valamint arról a javaslatról, hogy az állam vállalja át a Srbijagasnak a Szerbiai Kőolajipari Vállalat iránti adósságát.

A sokat bírált földtörvényről vitázik a parlament

protest paora kikinda 7 RTV (Martin Martinov)

BELGRÁD - A köztársasági parlament megkezdte a földtörvény módosításának vitáját. Ez lehetővé tenné külföldiek számára az állami földek bérlését.

A földtörvény módosítása nem irányozza elő a termőterületek külföldieknek való eladását – hangsúlyozta Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter.

A köztársasági parlamentben a javaslatról szóló vita elején rámutatott: csak hazai gazdaságok és termelők vásárolhatnak majd földet.

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep