Jelenlegi hely

Gazdaság

Kihirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázat külhoni győzteseit

Budapest, 2016. augusztus 16., kedd (MTI) - A Kolozsvári magyar napokon hirdették ki a 19. Magyar Termék Nagydíj pályázat határon túli győzteseit, idén először vettek részt külhoni vállalkozások a megmérettetésen - közölték a kiírók kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint idén 38 főcsoportban pályázhattak a vállalkozások az egyetlen nem szakmaspecifikus tanúsító elismerésre, amelyre a gazdaság egész területéről, önkéntes nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni. A határon túli győztesek bejelentésére augusztus 15-én, a Kolozsvári magyar napokon került sor.
A pályázattal a kiírók szeretnék elismerni az áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegíteni a nemzetközi piacon versenyképes termékek előállítását, valamint támogatni a vállalkozások innovatív, fogyasztóközpontú, értékteremtő tevékenységét - áll a közleményben. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére szeptember 6-án a gazdaság ünnepén, a parlament felsőházi termében kerül sor.

Forrás: 
MTI

Orosz lapok: a Putyin-Erdogan csúcs nyomán újraindulnak a félbeszakított gazdasági projektek

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2016. augusztus 10., szerda (MTI) - Az összes félbeszakadt kétoldalú projekt, a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építése mellett újraindul a kereskedelem és az idegenforgalom is Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szentpétervári találkozója nyomán - írta szerdán a Vedomosztyi című üzleti napilap.

Az újság értékelése szerint az egyetlen megoldatlan égető probléma a felek Szíriával kapcsolatos álláspontja közötti különbség maradt, amely a Moszkva és az Ankara közötti konfliktus valódi kiváltó oka volt, mert a válság nem pusztán egyetlen bombázó lelövése miatt tört ki. Megmaradtak még a nézetkülönbségek a tágabb értelemben vett közel-keleti térség, a Kaukázus és a krími tatárok ügyében is.

Forrás: 
MTI

Putyin és Erdogan megállapodott a kétoldalú kapcsolatok helyreállításáról

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) - A megromlott kétoldalú viszony átfogó helyreállításáról, egyebek között a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, így a Török Áramlat gázvezetékprojekt újjáélesztéséről állapodott meg kedden Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Putyin a közös sajtótájékoztatón kijelentette: a két ország prioritásként kezeli, hogy a válság előtti szinten és teljes körűen állítsák helyre a kétoldalú kapcsolatokat. Elmondta, hogy politikai döntés született a Török Áramlat megvalósításáról és az akkuyui nukleáris erőmű építésének befejezéséről, amely az első ilyen létesítmény lesz Törökországban.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy a Török Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást októberben írják alá, és a vezeték első ágát várhatóan 2019 decemberére építik ki.
Putyin szerint a gázvezeték második, Törökországon túlnyúló szakaszáról, amely az európai gázszállításokat lenne hivatott biztosítani, az Európai Bizottsággal kell majd egyeztetni, amire Moszkva és Ankara egyaránt készen áll.

Forrás: 
MTI

Spanyolországnak és Portugáliának nem kell büntetést fizetnie a deficittúllépés miatt

Brüsszel, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) - Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az uniós bizottság júliusban tett javaslatát, amely szerint nem rónak ki büntetést Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben - írta közleményében az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata kedden.

A tájékoztatás szerint az uniós tagországok pénzügyminiszterei egyetértenek azzal is, hogy adjanak több időt Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére.
Az elfogadott javaslat értelmében Portugáliának az év végéig, Spanyolországnak pedig legkésőbb 2018-ra kell leszorítania a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá a költségvetési hiányt.
A két ország vizsgálata során arra jutottak, hogy az utóbbi időben mindkét ország komoly erőfeszítéseket tett a közpénzügyek rendbehozására, fontos strukturális reformokat hoztak, amelyek következtében csökkent a munkanélküliség.
A tanács ugyanakkor felszólította Portugáliát, hajtson végre konszolidációs intézkedéseket annak érdekében, hogy az államháztartási hiány 2,5 százalék alá csökkenhessen, még 2016-ban. Minden rendkívüli nyereséget arra kell használni, hogy az gyorsítsa a hiány és az adósság csökkentését - tették hozzá.

Forrás: 
MTI

Erdélyben is lehetővé válhat a pálinka terméknév használata

Kolozsvár, 2016. augusztus 8., hétfő (MTI) - Az Erdélyi Pálinka Lovagrend képviselői a Földművelésügyi Minisztérium illetékeseivel folytatott megbeszélés után bíznak benne, hogy hamarosan Erdélyben is használhatják a pálinka terméknevet- írta hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilap.

Dezső Tibor, az Erdélyi Pálinka Lovagrend szakmai vezetője a lapnak elmondta, pénteken megbeszélést folytattak a magyarországi szaktárca illetékeseivel annak érdekében, hogy az Erdélyben főzött pálinkákra is kiterjedjen az európai uniós eredetvédettség. A következő - szeptember közepére tervezett - megbeszélésig a minisztérium munkatársai összeállítanak egy memorandumot, és elindítják az eredetvédelem erdélyi kiterjesztésének folyamatát - tette hozzá. Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni.
Elmondta: az erdélyi pálinkakészítők azt kérték, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők.

Forrás: 
MTI

Egyre népszerűbb vidéken a közösségi kerékpáros közlekedés

Budapest, 2016. július 6., szerda (MTI) - Egyre népszerűbb vidéken a közösségi kerékpáros közlekedés, a legrégebbi az esztergomi, a legnagyobb pedig Győrben működik, de a kölcsönzési díjak, a hozzáférési lehetőségek és az informatikai rendszerek országszerte különböznek - derül ki az MTI összeállításából.

Magyarország első közbringarendszerét 2013-ban Esztergomban adta át a városban működő, kerékpárokat gyártó Neuzer Kft., mintegy 50 millió forintos beruházással. A társaság rendszereit használják Győrben, Hévízen, Nagykanizsán, Miskolcon jelenleg zajlik a próbaüzem, a Neuzer Kft. Szegedre és Debrecenbe is szállított kerékpárokat. Az esztergomi 9 dokkoló 93 kerékpárját naponta átlagosan 30-szor kölcsönzik ki. Az esztergomiak az 1600 forintos kártya kiváltásával naponta kétszer ingyen vehetik igénybe a kerékpárokat. A turisták interneten kapnak kódot a kölcsönzéshez, díja félóránként 200 forint.
Az egyedi tervezésű kerékpárok alkatrészei nem szabványosak, ezért értéktelenek a piacon. Az első és hátsó sárvédő nagy felületét reklámhordozóként értékesítik, ami az esztergomi lakosok ingyenes használatának díját fedezi. Az EBI kiépítéséhez az önkormányzat biztosította a dokkolók területét, a teljes rendszert Magyarország legnagyobb kerékpárgyárként a Neuzer Kft. működteti.

Forrás: 
MTI

Putyin: Moszkva kész egységes gazdasági tér kiépítésére az EU-val

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2016. június 30., csütörtök (MTI) - Oroszország továbbra is kész közös gazdasági térség létrehozására az Európai Unióval - jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin elnök Oroszország nagyköveteinek moszkvai tanácskozásán.

"Oroszország nemcsak nem ellenzi azt a gondolatot, hogy egységes gazdasági és humanitárius térséget alakítson ki az Európai Unióval az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, de azt a legreményteljesebbnek tartja az eurázsiai kontinens hosszú távú, fenntartható fejlődése szempontjából" - mondta.
Putyin arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unió elhagyásáról szóló brit népszavazás fájdalmas piaci következményei még sokáig hatni fognak, de hangot adott véleményének, hogy középtávon minden helyreáll majd. Elmondta, hogy Moszkva figyelemmel fogja kísérni a London és Brüsszel közötti tárgyalásokat
"Meglátjuk, hogy a demokrácia elvei hogyan érvényesülnek náluk" - fogalmazott.
Megismételte, hogy az unióból való kilépés, a Brexit a britek belügye, amelybe Oroszország a múltban sem kívánt és a jövőben sem akar beleavatkozni.

Forrás: 
MTI

Brexit - Az orosz jegybank és az orosz vezetők nem aggódnak

Moszkva, 2016. június 24., péntek (MTI) - Oroszország vezetői és központi bankja nem tartja különösebben kockázatosnak az orosz gazdaságra nézve Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését, de a moszkvai értéktőzsde és az orosz rubel is megszenvedte pénteken a brit népszavazás váratlan eredményét.

A moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói közül a dollárban számított RTS-index eddigi napi mélypontján 5,71 százalékos mínuszban, 887,44 ponton, a rubelben számított MICEX-index pedig 3,78 százalékos veszteségben, 1846,91 ponton állt. Helyi idő szerint délután fél három körül az RTS 4,70 százalékkal, a MICEX pedig 2,63 százalékkal volt alacsonyabb csütörtöki záróértékénél.
Az euró 0,15 százalékkal 72,63 rubelre, a dollár pedig 2,80 százalékkal 65,61 rubelre erősödött a moszkvai tőzsde devizakereskedésében, de napi maximumán a dollár 3,09 százalékos, az euró pedig 2,04 százalékos nyereségben állt.
A jegybank pénteken kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a világpiacok reakciója nem okozott meglepetést, és nem jelent közvetlen fenyegetést Oroszországra nézve. A központi bank szoros figyelemmel követi a helyzet alakulását, és rendelkezik a szükséges eszközökkel az instabil piaci feltételek közötti működéshez.

Forrás: 
MTI

Brit EU-népszavazás - Szakértő: más világ lesz Brüsszelben Nagy-Britannia kilépésével

Budapest, 2016. június 24., péntek (MTI) - Más világ lesz az Európai Unióban Nagy-Britannia kilépésével, szűkebb, hatékonyabb döntéshozatalra lesz szükség Brüsszelben - mondta Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, intézetigazgató az MTI-nek.

A szakértő kifejtette: az ország nem léphet ki azonnal az unióból, csak fokozatosan, a kilépési folyamat akár két évig is eltarthat, hiszen tisztázni kell, mire jogosult Nagy-Britannia és mire nem. Így tárgyalni kell kereskedelmi szerződésekről, Nagy-Britannia hozzáférési lehetőségéről az uniós belső piachoz, továbbá a vámtételekről a harmadik országokkal folytatott kereskedelemben - sorolta.
Magas István szerint ha Nagy-Britannia hajlandó kapcsolatban maradni az EU-val, Svájchoz és Norvégiához hasonló viszonyt alakíthat ki az unióval. Ezek az országok befizetnek az EU kasszájába, cserébe a hozzáférésért a közös piachoz - mutatott rá.
Ugyancsak fontos kérdésnek nevezte, hogy a tőke és a munkaerő unión belüli szabad áramlása miatt mennyire lesz szigorú az EU a kilépő országgal szemben, e tekintetben azonnali intézkedésekre lehet szükség, mert kérdéses, hogy rögtön lesz-e hatása a kilépésnek vagy csak átmeneti időszak után.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
EUGazdaság

Szijjártó: Oroszország kiemelt gazdasági partnere Magyarországnak

Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ket fog Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, miután aláírták a Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság IX. ülése jegyzőkönyvét a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. június 22-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Budapest, 2016. június 22., szerda (MTI) - Oroszország kiemelt gazdasági, kereskedelmi és energetikai partnere Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság ülését követően szerdán, Budapesten.

A tárcavezető, aki egyúttal a bizottság társelnöke is, sajtótájékoztatóján emlékeztetett: kedden döntés született az Oroszország elleni uniós szankciók meghosszabbításáról, ezt Magyarország álláspontja szerint helytelen és antidemokratikus módon hozták meg, a kérdést a lehető legmagasabb szinten kellett volna megvitatniuk a tagállamoknak.
Kiemelte: Magyarország a döntés meghozatalának módját vitatja, nem fogadja el, hogy "fű alatt, sunyi módon született döntés" egy ilyen rendkívül fontos ügyben. Tisztázni kellett volna, hogy a szankciók hozzájárultak-e, és ha igen, mennyiben a minszki megállapodások teljesítéséhez - vélekedett. Hozzáfűzte: most van egy olyan kezdeményezés, hogy ősszel az állam- és kormányfők megvitatják a kérdést, Magyarország ezt "jobb híján támogatja", így legalább majd akkor lesz valamilyen konzultációs lehetőség.
A miniszter megjegyezte: be kellene fejezni "a képmutató európai politikát", hiszen miközben van egy szigorúnak tűnő brüsszeli döntés, a múlt héten európai politikusok gazdasági együttműködésről tárgyaltak Oroszországgal Szentpéterváron.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep