Jelenlegi hely

MTI

Éremtáblázat a riói olimpia 11., keddi versenynapját követően

Rio 2016

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 17., szerda (MTI) - Az Egyesült Államok továbbra is nagy fölénnyel vezet az éremtáblázaton a riói olimpia 11., keddi versenynapját követően, a magyarok hat arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel a 12. helyen állnak.

A riói olimpia összesített éremtáblázata a keddi versenynap után:

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Sport

Látványosabb és hosszabb lesz a 15. Interetno fesztivál Szabadkán

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Öt szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 27. között az Interetno fesztiválon a vajdasági Szabadkán, a rendezvény az idén ünnepli 15. évfordulóját, ezért a megszokottól hosszabb és látványosabb lesz.

A fesztivál hivatalos honlapján olvasható program szerint a fellépő tánccsoportok Magyarországról, Argentínából, Oroszországból, Uruguayból, Észak-Ciprusról, Costa Ricából, valamint Szerbiából érkeznek a magyar határhoz közeli településre.
A szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint az utóbbi tizenöt évben a fesztivál több mint 40 ország táncegyüttesét látta vendégül. A csoportok ezúttal is szerveznek táncházat, ahol saját nemzetük táncait tanítják majd az érdeklődőknek.
A résztvevők augusztus 22-én és 23-án Szabadka testvérvárosában, Kiskunhalason is fellépnek, augusztus 25-én pedig Zentán mutatkoznak be.

Forrás: 
MTI

Kihirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázat külhoni győzteseit

Budapest, 2016. augusztus 16., kedd (MTI) - A Kolozsvári magyar napokon hirdették ki a 19. Magyar Termék Nagydíj pályázat határon túli győzteseit, idén először vettek részt külhoni vállalkozások a megmérettetésen - közölték a kiírók kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint idén 38 főcsoportban pályázhattak a vállalkozások az egyetlen nem szakmaspecifikus tanúsító elismerésre, amelyre a gazdaság egész területéről, önkéntes nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni. A határon túli győztesek bejelentésére augusztus 15-én, a Kolozsvári magyar napokon került sor.
A pályázattal a kiírók szeretnék elismerni az áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegíteni a nemzetközi piacon versenyképes termékek előállítását, valamint támogatni a vállalkozások innovatív, fogyasztóközpontú, értékteremtő tevékenységét - áll a közleményben. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére szeptember 6-án a gazdaság ünnepén, a parlament felsőházi termében kerül sor.

Forrás: 
MTI

Rio 2016 - Éremtáblázat

Rio 2016

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 16., kedd (MTI) - Az Egyesült Államok továbbra is nagy fölénnyel vezet az éremtáblázaton a riói olimpia tizedik, hétfői versenynapját követően, a magyarok öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel visszacsúsztak a 12. helyre.

A riói olimpia összesített éremtáblázata a hétfői versenynap után:

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
Sport

Politológus: Soros György gyakran nem számol a társadalmi következményekkel

Budapest, 2016. augusztus 16., kedd (MTI) - Galló Béla politológus szerint Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember gyakran beavatkozik a politikai folyamatokba anélkül, hogy annak társadalmi következményeit logikusan kiszámítaná.

A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában kifejtette: Soros György fő ideológiai üzenete a nyitott társadalom, s ezen elv mentén értelmezi a migránsügyet is. Azt képviseli, hogy jöjjenek Európa felé a migránsok, és kritizálja is az Európai Uniót amiatt, hogy nem fordít elegendő forrást a migránsok befogadásához szükséges intézkedésekre. Sőt, Soros György szerint a tagállamoknak is több pénzt kéne áldozniuk a migránsok befogadására, akár kölcsönök felvételével is - fejtette ki Galló Béla.
A politológus szerint Soros György elképzelése egy "íróasztalteória": nem számol azzal például, hogy beleegyeznének-e az európaiak abba, hogy a migránsokra áldozzanak plusz pénzeket az országok, miközben saját szociális, napi problémáik is megvannak.
Galló Béla kitért arra is, különösen az utóbbi 20-25 évben, a globalizáció erősödésével látható, hogy a céglogika egyre inkább áthatja a politikát. Mint elmondta: a cégek részéről két típusú beavatkozás jellemző: az egyik, amikor csak a "háttérből manipulálnak", a másik, amikor az üzletemberek nyíltan vállalják befolyásukat, hatalmukat, s utóbbira példa Soros György is.

Forrás: 
MTI

Négyszáztíz határsértőt tartóztattak föl a hétvégén

Szeged, 2016. augusztus 15., hétfő (MTI) - Magyarország területére 410-en próbáltak meg illegálisan bejutni péntektől vasárnapig a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 255 ember illegális belépését akadályozták meg az ország területére, 155 embert pedig feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 47, szombaton nyolc, vasárnap száz migránst tartóztattak föl, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák.

Forrás: 
MTI

Nagyboldogasszony ünnepe van ma

Budapest, 2016. augusztus 15., hétfő (MTI) - Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délelőtt az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus "röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe" édesanyja, Mária holttestét.
Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariae-nek, azaz "a Szentséges Szűz elszenderülésének" neveztek. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, és a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nek, azaz a Boldogságos Szűz mennybevételének nevezték.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
ÜnnepVallás

Plácido Domingóval közös fellépésre készül Mága Zoltán

Budapest, 2016. augusztus 12., péntek (MTI) - Plácido Domingóval közös fellépésre készül Mága Zoltán, akinek nagyszabású jótékonysági templomi hangversenysorozata augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában kezdődik - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Mága Zoltán hegedűművész a műsorban elmondta: a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált a 100 Templomi Koncert című jótékonysági hangversenysorozatához hasonlóan szeretné megvalósítani, hiszen a kezdeményezés sikeres volt, több mint 100 millió forint értékben gyűjtött adománnyal segítette a bajbajutott embereket itthon és határon túl. "Segítettünk beteg gyermekeknek, kórházaknak, ifjú tehetségeknek és templom felújításáért is sokszor megszólalt a hegedűm" - tette hozzá a művész.
Elmondta: ismét templomokat választott a fesztivál helyszínéül. A hangversenysorozat célja, hogy minél több embernek örömet szerezzenek a klasszikus zenével és segítsenek a bajba jutottakon. A nyitókoncert bevételéből a Hortobágyon hősi halált halt négy tűzszerész családtagjait szeretnék támogatni, és életmentő orvosi műszert vásárolnak a Heim Pál Gyermekkórháznak. Mecénások támogatásával pedig szeretnének hozzájárulni a budapesti Szent István-bazilika felújításához és fenntartásához.

Forrás: 
MTI
Cimkék: 
KultúraZene

Arab cégek földeket és ingatlanokat vásárolnak fel Bosznia-Hercegovinában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Szarajevó, 2016. augusztus 12., péntek (MTI) - Arab cégek egyre több földet és ingatlant vásárolnak fel Bosznia-Hercegovinában. A hirtelen megnövekedett keresletre a rendőrség és a hírszerzés is felfigyelt - közölte a helyi média pénteken.

Az arab vásárlók nagyobb területeket vesznek - legalább 4000 négyzetmétereseket - főleg a fővárostól nem messze fekvő Hadzici, Trnovo és Ilidza kirándulóhelyeken, de Szarajevóban is.
Hadziciban kuvaitiak egész településrészeket, pihenő és rekreációs központokat építettek már ki.
A tömeges felvásárlásokra a hatóságok is felfigyeltek, és vizsgálatot rendeltek el.
Arab országok állampolgárai a boszniai törvények szerint nem vásárolhatnak lakóingatlant és földet az országban. Helyettük Bosznia-Hercegovinában bejegyzett külföldi tulajdonú cégek teszik ezt meg, amelyek milliókkal rendelkeznek - mondta Slobodan Ujic, a boszniai idegenrendészet igazgatója, hozzátéve, hogy az ellenőrzések során kiderült: ezeknek a cégeknek a többsége pénzmosással foglalkozik.

Forrás: 
MTI

Segélyszállítmányt küldött a magyar katasztrófavédelem Macedóniának

Magyarország Macedóniának szánt, egy kamionnyi, 19 millió forint értékű segélyszállítmánya az indulás előtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) budapesti központja elől 2016. augusztus 12-én.  MTI Fotó: Máthé Zoltán

Budapest, 2016. augusztus 12., péntek (MTI) - Csaknem 19 millió forint értékű segélyszállítmányt indított útjára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken a vihar sújtotta Macedónia fővárosába, Szkopjébe - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője az MTI-t.

A segélyszállítmányt Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a katasztrófavédelem megbízott főigazgatója indította el Igor Esmerovnak, a Macedón Köztársaság budapesti nagykövetének jelenlétében - közölte Mukics Dániel.
A Macedón fővárosra augusztus 6-án este rendkívül erős vihar csapott le, amely 22 ember halálát okozta.
A helyettes szóvivő elmondta: a vihar napján majdnem ezer embert kellett kimenekíteni Szkopje északkeleti részéből. Az erős széllel, áradásokkal és földcsuszamlásokkal járó viharban a halálos áldozatok mellett több százan megsérültek és hat ember eltűnt. A kormány veszélyhelyzetet hirdetett.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep