Jelenlegi hely

MTI

Alapvető kérdésekben egyetért a magyar és az osztrák belügyminiszter

Pintér Sándor és az osztrák belügyminiszter találkozója - Budapest, 2018. március 9. Herbert Kickl osztrák (b) és Pintér Sándor magyar belügyminiszter sajtótájékoztatót tart tárgyalásuk után Budapesten, a Belügyminisztériumban 2018. március 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2018. március 9., péntek (MTI) - Az alapvető kérdésekben egyetértésüknek adott hangot Ausztria és Magyarország belügyminisztere a péntek délelőtti budapesti tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón.

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter, akinek kinevezése után Budapestre vezetett első útja, arról beszélt az eseményen: a közös kultúra, történelem és értékek mellett az is közös a felekben, hogy egyaránt érdekeltek Közép- és Délkelet-Európa stabilitásában, biztonságában, valamint a külső határok védelmében.
Az osztrák kormánytag fontosnak nevezte, hogy a külső határok védelme során szüntessék meg a gyenge pontokat, megjegyezve, "a magyarok ezen a kérdésben sok-sok területen kiválóan dolgoznak", és Magyarország "nagyon jó partner" a külső határok védelmében.
Mint mondta, európai szintű paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy a problémák kijavítása helyett a megelőzés kerüljön a fő helyre. Hangsúlyozta, hogy "migrációs és visszajuttatási politikára van szükség", valamint arra, hogy Európa helyett az általuk elhagyni kívánt válságövezet közelében helyezzék el az embereket.
Herbert Kickl azt hangsúlyozta: a szolidaritás nem azt jelenti, hogy az uniós tagállamokba a lakosság akarata ellenére, elosztási kvóták alapján telepítenek be migránsokat, hanem az Európai Unió külső határainak közös megvédését.

Forrás: 
MTI

Szijjártó: Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási környezete

Az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletétele Debrecenben - Debrecen, 2018. március 9. Alex Davern, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (b-j) az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletételén Debrecenben 2018. március 9-én. Az új elektronikai gyártóüzem és szolgáltató központ 5,44 milliárd forintos beruházásához, am

Debrecen, 2018. március 9., péntek (MTI) - Európa legversenyképesebb beruházási környezetének nevezte Magyarországot a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben.

Szijjártó Péter az NI Hungary Kft. új épületének alapkőletételén kiemelte: ma Magyarországon vannak Európa legalacsonyabb adói, az egyetlen egyjegyű társasági adó, a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadó, a gazdasági fejlődés üteme pedig tartósan 4 százalék feletti, miközben a munkanélküliség 3,8 százalék.
A miniszter "öldöklőnek" nevezte azt a versenyt, amely ma már a nagy nemzetközi vállalatok beruházásaiért folyik. "Modernkori ipari forradalom zajlik" - mondta hozzátéve: ebben az új típusú versenyben szinte nap mint nap érvelni kell azért, hogy a beruházásokat Magyarországra hozzák. Magyarország megállta a helyét a versenyben - nyomatékosította Szijjártó Péter.
A külgazdasági miniszter üdvözölte az NI új beruházását, amellyel 210 munkahelyet hoznak létre döntően diplomás, két nyelven beszélő munkavállalóknak. Az új elektronikai gyártóüzem és szolgáltató központ 5,44 milliárd forintos beruházásához 2,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány - közölte Szijjártó Péter.
Elmondta azt is, hogy 1700 amerikai cég működik hazánkban, a s több mint 100 ezer embernek adnak munkát.
Az elmúlt években Debrecen és a szaktárca befektetési szervezete együttműködésének eredményeként 24 beruházást vittek Debrecenbe 140 milliárd forint értékben, amivel 3791 új munkahelyet hoztak létre - sorolta Szijjártó Péter.
Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szerint "a magyar gazdaságban alapvető szerkezetváltás következik be". Biztató arányban nő a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások száma, a digitalizáció, a munkaerő-igényesség és -hatékonyság - jelezte, megjegyezve, hogy mindezzel nem mindig tart lépést a szabályozás.

Forrás: 
MTI

Donald Trump májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2018. március 9., péntek (MTI) - Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor - fogalmazott Csung - az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó - aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal - azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást. A levelet - amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat - a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is. "Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit" - fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.

Forrás: 
MTI

Kövér: egész Európa sorsát befolyásolja a magyarországi választás

Sopron, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Egész Európa sorsát befolyásolja az április 8-i országgyűlési választás, mert az is a tétje, hogy az európai migrációs politikában Magyarország tudja-e segíteni szövetségeseit - hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Sopronban, a Fidesz-KDNP választási fórumát megelőző sajtótájékoztatón.

Az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy "egyre több szövetségesünk látszik gyülekezni mellettünk", nem csak a visegrádi négyek. Az osztrák és az olasz választás is azt mutatja, hogy fordulat látható az európai politikában. Ezért szeretné Brüsszel még a 2019-es európai parlamenti választás előtt elfogadtatni a migránsok kötelező szétosztási rendszerét.
Azt is eldöntjük a választáson, hogy "akarunk-e ebben a táborban maradni és segítséget adni, hogy a normalitás, a józan ész diadalmaskodjon". Ha Magyarország "elesik", akkor ez a folyamat megakad, a visszájára fordul, és "bevégeztetik Európa jövője" - mondta a házelnök.

Forrás: 
MTI

Belgiumból építené a jövőbeli katalán köztársaságot a két legnagyobb függetlenségi párt

Madrid/Barcelona, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Belgiumból építené a jövőbeli katalán köztársaságot a két legnagyobb függetlenségi párt - derül ki abból a tervezetből, amelyet csütörtökön tett közzé a spanyolországi sajtó.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) pártok 46 oldalas megállapodása három szintű "politikai struktúra" létrehozását tartalmazza, ezek a Köztársaság Képviselőinek Közgyűlése, a Köztársaság Tanácsa és a Köztársaság Tanácsának elnöksége lennének Carles Puigdemont leváltott katalán elnök vezetésével.
Az ő feladata lenne a köztársaság érdekében szükséges politika, a stratégiák és konszenzusok előmozdítása, valamint ő nevezné ki a tanács tagjait is, ami egyfajta párhuzamos kormányként működne.

Forrás: 
MTI

Közel egymilliárd forint uniós forrás jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására

Budapest, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Az egészségben eltöltött évek számának növelése és az egészségmegőrzés területén a különböző "jó gyakorlatok" átültetése a célja annak programnak, amelyet uniós támogatással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közösen valósít meg.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak fel.

Forrás: 
MTI

Potápi: a kormány a külhoni közösségekben a gyarapodást kívánja ösztönözni

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szentlászló, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - A magyar kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni közösségekben a gyarapodást kívánja ösztönözni, hátországként támogatni - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön a muravidéki Szentlászlón, ahol ünnepélyes keretek között átadta az Alvarium Méhészeti Oktató és Látogatóközpont elnevezésű tájház főépületét.

Kiemelte: feladatuknak tekintik, hogy a Kárpát-medencében - így a Muravidéken is - a magyar közösségek gazdaságilag megerősödjenek. Szentlászlón sikerült egy olyan intézményt létrehozni közösen, amely megtartó erőként, az ott élők gyarapodását szolgálja majd.
Potápi Árpád János az MTI-nek elmondta: a külhoni magyar szakképzés éve keretein belül a jól képzett, felkészült magyar munkaerő megteremtését helyezték előtérbe, szakképző intézmények fejlesztésével és a szakképzésben részt vevő diákok képzésével. Emlékeztetett arra, hogy a program indulása óta 888 millió forint értékben 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták. Az idén további 300 millió forintból folytatják a szakképző intézmények fejlesztését. A szentlászlói tájházra 85 millió forintot különített el a magyar kormány.

Forrás: 
MTI

Hat év kilenc hónapra ítéltek egy macedón kábítószercsempészt

Szeged, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Hat év kilenc hónap fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy macedón kábítószercsempészt, aki csaknem 30 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Nyugat-Európába szállítani.

A bíróság különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés kiszabása mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről.
A vádlott tavaly február 16-án este jelentkezett belépésre a röszkei autópálya-határátkelőhelynél. A férfi egy korábban Macedóniában bérelt autót vezetett, amelybe a határátlépést megelőzően ismeretlenek az ő tudtával a gyári kialakítású belső oldallemezek takarókárpitjai mögé 61 csomagban mintegy 30 kilogramm marihuánát rejtettek el. A vádlottnak a kábítószert Magyarországon keresztül kellett volna Nyugat-Európába csempésznie.

Forrás: 
MTI

Vasárnap este adják át a Magyar Filmdíjakat

Budapest, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Vasárnap este rendezik meg a Vígszínházban a 3. Magyar Filmdíj gálát, amelyen 23, köztük a legjobb játékfilm-, tévéfilm-, dokumentumfilm-, kisjátékfilm- és animációs film kategóriában hirdetnek győztest.

A Magyar Filmakadémia Egyesület február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy a tagok titkos szavazásának eredményeként a 4. Magyar Filmhéten bemutatott filmek közül 23 kategóriában melyik 5-5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra - idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
A legjobb játékfilmnek járó díjért az 1945, az Aurora Borealis, A Viszkis, a Kincsem és a Testről és lélekről című film versenyez. A tévéfilmek közül a benevezett négy alkotás, az Árulók, a Csandra Szekere, az Egy szerelem gasztronómiája és az Utolsó adás kapott jelölést. A legjobb dokumentumfilm kategóriában az Egy nő fogságban, az Elhallgatott zenekarok a 60-as, 70-es évekből, a Granny Project, az Ultra és a Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja kapta a legtöbb szavazatot.
A legjobb kisjátékfilm kategóriában A Kockaember, az Asszó, a Cinematographer, a Földiek és a Zabigyerek van a jelöltek között, míg az animációk közül A kozmosz nagykövetei, az Albrecht Dürer rinocérosza, az Egy komisz kislány naplója - 2.epizód: Mr.Barnum cirkusza, a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek, valamint a WireLess kapta a legtöbb szavazatot.

Forrás: 
MTI

Nem lesz ellenzéki összefogás Montenegróban

Montenegró / pixabay

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád/Podgorica, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Hónapokig tartó egyeztetés után szerda estére kiderült, nem lesz ellenzéki összefogás az április 15-i montenegrói elnökválasztáson.

A podgoricai sajtó beszámolói szerint a jelöltállítás március 26-ig tart, ám az már most biztosra vehető, hogy minden politikai szereplő külön indul, illetve saját jelöltet állít.
Ahhoz, hogy valaki elnökjelölt legyen, 7993 támogatói aláírást kell összegyűjtenie, ami az ország választópolgárainak másfél százaléka.
Mindaddig, amíg nem végleges a lista, a politikusok nem kezdenek igazi kampányba, így azt sem lehet még tudni, hogy kinek milyen ígéretei lennének a következő öt évre.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep