Jelenlegi hely

Feszült a helyzet a görög-macedón határon, a szerb-horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek

Forrás: 
MTI

Idomeni/Budapest, 2016. március 1., kedd (MTI) - Feszült a helyzet a görög-macedón határon, míg a szerb-horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden kora délután.
A közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója elmondta, hogy a görög-macedón határ melletti Idomeninél több mint tízezer migráns várakozik a táborban, ez a szám azonban folyamatosan nő, és vele együtt a feszültség is. Csak kedd reggel több száz újabb migráns érkezett Idomenibe - tette hozzá.
A görög bevándorlásügyi miniszter (Jannisz Muzalasz) szerint már 30 ezernél is több migráns torlódott fel Görögország teljes területén, és ha továbbra is ennyire akadozik a haladásuk a Balkánon, ez a szám márciusban akár a 70 ezret is elérheti - mondta a tudósító.

Korábbi jelentések szerint a migránsok hétfő délelőtt kidöntötték a görög-macedón határon emelt kerítés egy részét, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok szerintük túlságosan kevés menedékkérőt engednek át Macedóniába, ahonnan folytathatják útjukat Európa északi része felé. A macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani a migránsokat, akik közül sokan átnyomultak macedón területre. A macedón hatóságok erősítést küldtek a helyszínre, a rendőrség különleges egységei helikopterekkel figyelik a határt, valamint vízágyúkat telepítettek a kerítéshez.
Keddre virradóra hatalmas eső volt Idomeninél, ezért sártengerré változott a tábor. Több civil szervezet attól tart, hogy humanitárius katasztrófa következik be a görög-macedón határon - hangzott el az M1-en.
A szerb-horvát határon fekvő Sidből (a migránsok nyugat-balkáni vándorlási útvonalának egyik későbbi pontjáról) azt jelentette kedden kora délután a közmédia tudósítója, hogy ott kevésbé kiélezett a helyzet. A rendőrség nagyobb erőket vezényelt a környékre, hogy ne nőjön a feszültség, és ne terjedjenek tovább az indulatok.
Nemrég kiáltozni kezdtek a migránsok, a rendőrök azonban rájuk szóltak, és ennek hatására abbahagyták. A hatóságok jelenleg urai a helyzetnek, és ellenőrzésük alatt tudják tartani a szerb-horvát határt - mondta a tudósító.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep