Jelenlegi hely

Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson

Forrás: 
MTI

Berlin, 2015. október 1., csütörtök (MTI) - Németországban ismét tömegverekedés történt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban. A rendőrség szerdán avatkozott közbe, és csütörtök reggelre sem tudta helyreállítani a rendet.

Sajtójelentések szerint szír és afgán menedékkérők estek egymásnak egy volt barkácsáruházban kialakított befogadóállomáson. A rendőrség 50 emberrel szállt ki a helyszínre még szerdán délelőtt. Napközben többször kiújult a konfliktus, ezért a szállás környékén összevont rendőri erőknek többször közbe kellett lépniük.

Az éjszaka sem volt nyugodt, a ZDF országos közszolgálati televízió szerint a rendőrök még csütörtök reggel is intézkedtek.
Az összecsapásokban nagyjából 200 menedékkérő vett részt, többen megsebesültek. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért mérgesedett el a helyzet.
Németországban az utóbbi két hónapban legkevesebb 12 tömegverekedés történt menedékkérőket befogadó intézményekben. Általában különböző nemzetiségű csoportok csapnak össze. Szintén jellegzetes, hogy viszonylag csekély súlyú ügyekből keletkezik tömegverekedésbe torkolló konfliktus. Például a legutóbbi, a Hessen tartományi kassel-caldeni egykori repülőtéren vasárnap történt verekedés kiváltó oka az volt, hogy egy albán fiatal tolakodott ebédosztás közben, és ezt nehezményezte egy idősebb pakisztáni menedékkérő.
Szakértők szerint a konfliktusok elsősorban a menekültszállások zsúfoltsága miatt mérgesednek el.
A hamburgi szállásokon minden hely betelt. A tartományi rangú Hansa-városban keddről szerdára és szerdáról csütörtökre virradó éjjel is több száz menedékkérő a szabad ég alatt éjszakázott, mert nem tudták elhelyezni őket.
A tartományi törvényhozás várhatóan csütörtök fogad el egy jogszabályt, amely felhatalmazza a hatóságokat, hogy azonnali hatállyal lefoglaljanak használaton kívüli kereskedelmi, ipari ingatlanokat.
A Hamburger Morgenpost című lap az online kiadásában arról számolt be, hogy szerdára virradó éjjel tűzoltók hatósági utasításra feltörtek egy üresen álló teniszcsarnokot, amelyben 250 menedékkérőnek rögtönöztek átmeneti szállást.
Az 1,7 millió lakosú városban már 30 ezer menedékkérőt helyzetek el, és naponta 400-500 újabb ember érkezik.

pbm \ hgp
Forrás: MTI

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep