Jelenlegi hely

Tömeges tragédia történt a mekkai zarándoklaton

Forrás: 
MTI

Máté Bence, az MTI tudósítója jelenti:
Dubaj/Kairó, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) -
A mekkai zarándoklat alatt csütörtökön történt tülekedés halálos áldozatainak száma 453-ra emelkedett az al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint.

A muszlim szent várostól, Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minában történt balesetnek a halálos áldozatok mellett 719 sérültje van. A mostani számít az évente tartott zarándoklat alatt eddig történt egyik legnagyobb tragédiának.
Körülbelül kétmillió zarándok érkezett az elmúlt napokban a világ minden tájáról Mekkába, és onnan százezrek indultak útnak kedden a várostól öt kilométerre keletre fekvő Mina felé, hogy megkezdjék a hagyományos éves muzulmán zarándoklatot, a haddzsot.
A katasztrófát az okozta, hogy a zarándokok egymást taposva pánikszerűen menekülni kezdtek. Hogy mi váltotta ki a tömeg rémületét, azt egyelőre nem tudni. Sajtójelentések szerint akkor történt a tragédia, amikor a zarándokok az Arafát-hegyről arra a helyre tartottak, ahol az "ördög megkövezésének" rítusával folytatják a haddzsot.
A tülekedés a 204-es utcán alakult ki, amely a Minán át Dzsamarátba, a kövezés helyszínére vezető két főútvonal egyike. Csütörtökön kezdődött az iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha, amely a hasonló tömegbalesetek szempontjából a zarándoklat egyik legveszélyesebb napjának számít, mivel rengeteg hívő egyazon helyen, egyszerre vágja le áldozati állatát.
Az arab sajtóban terjedő helyszíni felvételeken földön fekvő sebesültek láthatóak, akiken az odaérkező mentősök és a polgári védelem munkatársai próbálnak segíteni. A híradások szerint mintegy négyezer főt küldtek a helyszínre a mentéshez.
Az al-Arabíja a sebesülteket kezelő négy kórház egyikében több érintettet megszólaltatott, akik elmondása szerint a csodával határos módon menekültek meg a haláltól. Egy elhaló hangon nyilatkozó egyiptomi férfi megragadta az alkalmat, hogy a hírtelevízió közvetítésén keresztül tudassa hozzátartozóival, hogy életben van.
Mekka az iszlám legszentebb városa, a vallásalapító Mohamed próféta időszámításunk szerint 570-körüli születésének helyszíne. A hívők a világ minden táján Mekka irányába fordulva imádkoznak. A városközpontban álló nagymecsetben áll a Kába-kő, amely a vallás szerint azt a helyet jelzi, ahol isten vizet fakasztott a sivatagból, hogy megmentse Ábrahám és Hagar fiát, Ismáelt a szomjhaláltól. A zarándoklat egyik fontos részét alkotja a Kába-kő körbejárására.
Évente több millió zarándok érkezik Mekkába, a legtöbben az országon kívülről. A csütörtökihez hasonló balesetek nem mennek ritkaságszámba, az eddigi legnagyobb tragédia 1990-ben történt, akkor egy alagútban kitört pánik következtében több mint 1400 ember vesztette életét.
A városba érkező tömegek növekedése miatt kibővítik a nagymecsetet és környékét. A legutóbbi baleset éppen az építkezéssel hozható összefüggésbe, szeptember 11-én ugyanis a nagymecsetre zuhant egy hatalmas daru, több mint száz ember halálát okozva. A balesetnek közel négyszáz sebesültje volt.

kmb \ kpk \ kvs
Forrás: MTI

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep