Jelenlegi hely

Strasbourgból, sajnos, nem látni el Röszkéig

Gál Kinga sajtóközleménye

Juncker bizottsági elnök mai helyzetértékelése az Unió állapotáról, illetve az Európai Bizottság ma bejelentett migrációs csomagja nem tudott válaszokat adni a hetek óta gyűrűző égető kérdésekre. Gál Kinga néppárti képviselő a bejelentések kapcsán hangsúlyozta, hogy nem hangzott el a legalapvetőbb feladat, miszerint meg kell védeni Európai külső határait, különben összeomlik az egész schengeni rendszer.

A hetek óta gyűrűző égető kérdésekre a bevándorlás kapcsán nem tudott válaszokat adni a mai napon bejelentett migrációs csomag, sem az azt követő európai parlamenti vita. Gál Kinga néppárti képviselő a bejelentést követően elmondta: "Azt látjuk, ismerve a mai kritikus helyzetet a szerb-magyar határon, hogy a szép bejelentéseknek nem sok közük van a valósághoz. Nem hangzott el egyértelműen, pedig ez elsődleges feladatunk: meg kell védenünk Európa külső határait. Nem mondták el, hogyha ezt nem tesszük meg, összeomlik az egész schengeni rendszer."

Gál Kinga a vitához hozzászólva az alapkérdések felelős, következetes megválaszolását hiányolta. A fideszes képviselő kifejtette: "ha érvényes, márpedig érvényes a schengeni szabályozás a külső határok védelméről, a térségen belüli mozgásról, a regisztrációról, a visszaküldésről a beléptető tagállamba, akkor nem lehet felróni Magyarországnak, hogy megpróbálja betartani ezeket a szabályokat, és védi az Unió külső határait. Ahhoz, hogy a valóban rászorulókon segíteni tudjunk, előbb urai kell legyünk a helyzetnek az Unió külső határainál. Akik ma az Unió határain belülre szeretnének kerülni, azoknak csak töredéke valódi menekült. A naponta érkező többezres tömeg nagy része a jobb boldogulás reményében teszi kockára saját és családja életét, hogy a szociális segélyeket bővebben osztó országokba érjen, és ezért más tagállamban nem is akar együttműködni a hatóságokkal".

A csomagban szereplő kvóták szerinti elosztási mechanizmus sem ad kellő megoldást a jelen helyzet kezelésére. Gál Kinga elmondta: "ez a javaslat csak azt tükrözi, hogy a brüsszeli döntéshozók nem látják a reálisan a problémát. Mihelyt lehetőségük lesz, a bevándorlók többsége a kvóták szerinti elosztást követően is olyan államok felé veszi útját, ahol nagyobb szociális segélyre számíthat. Addig pedig kvótákról, elosztásról nincs értelme sokat beszélni, ameddig Európa külső határain naponta több ezren jutnak be az Unióba. Ráadásul csak töredékük lenne menekültstátuszra jogosult. Minden az Unión belül elhangzó üzenetnek következménye van azon kívül is, hiszen újabb és újabb tömegeket ösztönözhet arra, hogy útra keljenek, akár életük kockáztatása árán is".

Strasbourg, 2015. szeptember 9.

Gál Kinga irodája

http://fidesz-eu.hu/

http://www.galkinga.hu

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep