Jelenlegi hely

Egészség

Közel egymilliárd forint uniós forrás jut a határon túl élő magyarok egészségügyi felzárkóztatására

Budapest, 2018. március 8., csütörtök (MTI) - Az egészségben eltöltött évek számának növelése és az egészségmegőrzés területén a különböző "jó gyakorlatok" átültetése a célja annak programnak, amelyet uniós támogatással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közösen valósít meg.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak fel.

Forrás: 
MTI

Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2018. március 7., szerda (MTI) - Továbbra is terjed Szerbiában a kanyaró, a szerdai beszámolók szerint október óta már kilencen haltak bele a betegség okozta szövődményekbe.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta viszont Szerbia és Koszovó területén összesen 3162 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg 15 napos, a legidősebb 70 éves volt. A legtöbb fertőzött az ötévesnél fiatalabbak közül került ki.
Mivel Szerbia saját tartományának tekinti Koszovót, így csak olyan adatok állnak rendelkezésre, amelyek a két ország betegeit összesítik.
Az egészségügyi intézmények tájékoztatása szerint a betegek 95 százaléka nem kapta meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kapott-e vakcinát.
Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter az RTS reggeli műsorában beszélt a védőoltás jelentőségéről, és kiemelte, még körülbelül 30 ezer gyereket kell beoltani az országban, a szülők azonban gyakran az oltásellenes lobbinak hisznek, és elutasítják a vakcinát. Még a pénzbüntetés sem riasztja el őket - tette hozzá.
A legtöbb szerbiai óvodában már bevezették azt a szigorítást, amely szerint a gyerek csak az oltási igazolás felmutatásával járhat az intézménybe.
A belgrádi városi közegészségügyi intézet november elején figyelmeztetett a kanyarójárvány veszélyére, az országban azonban azóta sem hirdettek járványhelyzetet.
A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy jelentkezzenek azok, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat. Emellett elkezdték beoltani az egészségügyi dolgozókat is, ugyanis 1993 előtt csak egyszer oltották be a gyerekeket, a kétszeres védőoltást csak ez után kezdték alkalmazni, így az 1980 előtt születetteknek nem megfelelő a védettsége a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kell kapniuk.

Forrás: 
MTI

Küzdelem a jó minőségű magyar pálinkáért

EPP-HungarianPress
Hölvényi György sajtóközlemény
Az Európai Parlament plenáris ülése ma délben szavazott a szeszes italok meghatározásáról, kiszereléséről és címkézéséről szóló rendelet-tervezetről. Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) módosító indítványainak köszönhetően az EP álláspontja támogatja a magyar pálinkafőzési hagyományok megtartását.

Ónodi-Szűcs Zoltán: kockázatot jelent a migránsok együttműködésének hiánya

Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos (j) és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár (j2) a Magyarországra érkező migránsok egészségügyi állapotáról és egészségügyi ellátásáról tartott sajtótájékoztatón a röszkei tranzitzónánál 2016. augusztus 2-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Röszke, 2016. augusztus 2., kedd (MTI) - A magyar egészségügyi ellátórendszer ura a migráció okozta helyzetnek, kockázatot jelent azonban, hogy az érkezők nem együttműködőek, nem várják meg a szűrővizsgálatok eredményét - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden Röszkén.

Ónodi-Szűcs Zoltán a röszkei tranzitzónánál tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a jelenlegi szabályok alapján a magyar hatóságok "elmentek a falig". Magyarországot az a vád szokta érni, hogy nem nyújt kellő védelmet a migránsok számára, nagyon nehéz azonban ezt megtenni, ha az érintettek nem hajlandóak igénybe venni a segítséget - tette hozzá.
Az orvosi alapellátás a tranzitzónákban biztosított, egy-egy orvosi rendelő működik gyermekeknek és felnőtteknek, ezek személyzetét a honvédség biztosítja. A gyermekorvosok a kerítés vajdasági oldalára, de még magyar területre is kimennek, és aki igényli, azt ellátják - mondta az államtitkár.
A politikus kitért arra, hogy tavaly áprilistól több mint 350 millió forintba került az érkező migránsok egészségügyi ellátása, az orvosi kezelés, a gyógyszerek, vakcinák, szűrővizsgálatok, a mentős szállítás költsége.

Forrás: 
MTI

Ki nyerte meg az év praxisát a Kárpát medencében?

Ki nyerte meg az év praxisát a Kárpát medencében?

Tisztelettel meghívjuk” Az Év praxisa a Kárpát medencében” pályázat hivatalos eredményhirdetésére!

Hatodik alkalommal indult útjára, ezúttal az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szervezésében „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat. Az elmúlt öt esztendő alatt majd 1000 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette páciensei és tágabb környezete elismerését, közülük százan kapták meg „Az év praxisa a Kárpát medencében „kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának épületében. Az ajánlók ezúttal is a hálás betegek, a polgármesterek, a nyugdíjas klubok, az idősotthonok, alapítványok, szerkesztőségek, akik 150 ajánlást küldtek be a pályázat portáljára itthonról, valamint Erdélyből, Ukrajnából és a Felvidékről. A TOP 20-at a zsűri választotta ki, a végleges sorrendet pedig az internetes közönségszavazás döntötte el.

Forrás: 
vajdasag.eu

Mielőbbi uniós szabályozást az egészséges táplálkozásért!

Hölvényi György

Hölvényi György sajtóközleménye
Hölvényi György kereszténydemokrata (Fidesz-KDNP) EP-képviselő közreműködésével ma délután szemináriumot tartottak a brüsszeli Magyar Állandó Képviseleten az iparilag előállított transz-zsírsavak egészségügyi kockázatairól. A képviselő dán és magyar szabályozási tapasztalatokra építve az élelmiszerekben található transz-zsírsavak mielőbbi uniós csökkentését sürgette.

Az Európai Parlament Környezetvédelmi és Közegészségügyi bizottságának néppárti tagja megnyitó beszédében leszögezte: mára döntő mennyiségű tudományos tény támasztja alá az iparilag előállított transz-zsírsavak emberi egészségre gyakorolt káros hatását. "A transz-zsírsavak fokozott bevitele nemcsak a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát növeli, hanem összefüggésbe hozható többek között a kóros elhízással, valamint a 2-es típusú cukorbetegséggel is" - emelte ki a politikus.

Cimkék: 
EgészségEU

Autizmus világnapja - Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él

A Séta az autizmussal élőkért elnevezésű rendezvény Budapesten, a Széchenyi István téren 2016. április 2-án, az autizmus világnapján. Az idei a hatodik, a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány szervezésében megtartott séta. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Budapest, 2016. április 2., szombat (MTI) - A becslések szerint Magyarországon minden századik gyermek autizmussal él, a gyógypedagógiai terápiák révén azonban jól fejleszthető ez az állapot - mondta az Autisták Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Kővári Edit elmondta, az autizmus nem gyógyítható genetikailag meghatározott állapot, amely különböző mértékben, egyéni módon, változatosan jelenhet meg az érintetteknél.
A szövetség nagy munkát fektet a társadalmi szemléletformálásba, a családokat információkkal látják el, jogi segítséget nyújtanak, szülői tréningeket tartanak - ismertette az elnök, hozzátéve, fontos a döntéshozók felé megnyilvánuló lobbitevékenységük is.

Forrás: 
MTI

30 kilogrammos csokitojással ajándékozta meg Mága Zoltán a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit

Ifjabb Mága Zoltán, Mága Zoltán és Nagy Anikó főigazgató főorvos
A kórházban már hagyománnyá vált a hegedűművész húsvéti meglepetése

Idén is az észak-olaszországi Cremonából származó óriási, 30 kilogrammos, közel 2 méteres csokitojással és ajándékcsomagokkal kedveskedett a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban ápolt kicsiknek Nagypénteken Mága Zoltán hegedűművész. A hátrányos helyzetben lévők támogatása érdekében végzett tevékenységéért Pro Caritate-díjjal kitüntetett hegedűvirtuóz gyermekeivel Jenniferrel és Zolikával adta át meglepetését a kis gyógyulóknak.

Nógrádi György: súlyos fertőzéseket hozhatnak a migránsok

Budapest, 2016. március 14., hétfő (MTI) - Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket.

A szakértő az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn elmondta, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria és a balkáni országok, a vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, hogy a német emberek sem akarnak befogadni korlátlanul migránsokat.

Forrás: 
MTI

Oldalak

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep