Jelenlegi hely

EBESZ - Szerb miniszterelnök: a Balkán még most is puskaporos hordó

  • A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi tanácskozásának résztvevői a Kombank Arénában 2015. december 3-án.  MTI Fotó: Kkm/burger Zsolt
    A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi tanácskozásának résztvevői a Kombank Arénában 2015. december 3-án. MTI Fotó: Kkm/burger Zsolt
Forrás: 
MTI

Puskaporos hordónak nevezte a Balkánt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtökön Belgrádban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáját megnyitó felszólalásában.

Hozzátette: egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy ismét lángba boruljon a térség. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hónapokban Koszovóban, Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában is aggodalomra okot adó események történtek.

Hozzátette, országának célja az, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, eközben azonban fenn kell tartania a hagyományosan jó kapcsolatokat Oroszországgal is.
Bírálta azokat az országokat, amelyek kerítést emeltek a balkáni migránsútvonalon. Szerinte ez nem jelent megoldást, ahhoz egyetértésre és együttműködésre van szükség. Mint mondta: a migránsválság rámutatott az érintett országok és a nemzetközi szervezetek gyengéire, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a problémák együttműködéssel oldhatók meg.
"Megjelent az a félelem is, hogy külföldi terrorista harcosok jelenhetnek meg, akik a szíriai és az iraki harcokban vettek részt, és ez a félelem növekszik, de növekszik az idegengyűlölet is" - fogalmazott Aleksandar Vucic. Leszögezte, hogy a terrorizmus a legkomolyabb veszélyt jelenti a biztonságra, de azokra az értékekre is, amelyeket Európa képvisel, és minden ország egyformán érintett, ezért egységes megoldásra van szükség.
Az EBESZ-konferencia mentén csütörtökön tárgyalóasztalhoz ül Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is. Ez lesz az első hivatalos találkozó azt követően, hogy a török légierő a múlt héten lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török határ térségében.
A kétnapos konferencia fő témája az európai terrorveszély, a szíriai helyzet és a migránsválság.

Cimkék: 
SzerbiaEBESZ

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep