Jelenlegi hely

Brexit - Válságülést tartott az olasz kormány a brit kilépést követően

Forrás: 
MTI

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Róma, 2016. június 24., péntek (MTI) - Válságülést tartott az olasz kormány pénteken, Matteo Renzi olasz miniszterelnök vezetésével a kabinet Nagy Britannia európai uniós kilépéséről egyeztetett. Az olasz EU-államtitkár rémálomnak nevezte a Brexitet.

A válságtanácskozáson többek között Paolo Gentiloni külügyminiszter, Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter, valamint Ignazio Visco, az olasz jegybank elnöke vett részt. A brit népszavazás eredménye miatt az olasz balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) pénteki vezetőségi ülését is elhalasztották. Az ülésen Matteo Renzi PD-főtitkári lemondatása szerepelt napirenden.
Politikai földrengésnek nevezte Nagy Britannia kilépését az EU-ból Sandro Gozi, az EU-ügyekkel foglalkozó államtitkár a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak nyilatkozva. Hangsúlyozta, hogy attól tart, más tagállamok is a Brexit útját követhetik.
Sandro Gozi kijelentette, hogy a brit népszavazás eredménye ismeretlen területre vezette az Európai Uniót. Hozzátette, "nem szabad bizonytalanságban maradnunk, minél gyorsabban, legfeljebb két éven belül és minél határozottabban le kell bonyolítani Nagy Britannia kilépését az ehhez szükséges megállapodásokkal".

Az olasz államtitkár szerint akár az EU végét is jelentheti, ha a brit példát más uniós tagállamok is követik. "Minden a reagálási képességünktől függ" - mondta Sandro Gozi, hangoztatva, hogy az EU-nak mostantól valóban politikát kell váltania, bebizonyítva, hogy a közösségi út erősebb a nemzetállami politikánál.
Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke szerint el kell kerülni a pánikkeltést: felesleges lavinát kiáltani - mondta, ugyanakkor kijelentette, hogy a brit népszavazás eredménye mindenképpen erős jelzés Brüsszel számára, amelyben mostanáig nem tudatosultak az európaiak problémái. Prodi szerint a Brexit példája a vártnál kisebb mértékben "ragad majd át" más tagállamokra. A volt bizottsági elnök úgy fogalmazott, hogy a közép- és kelet-európai tagállamok ugyan "kísértést éreznek, de így jelentős EU-forrástól esnének el, és az életszínvonaluk zuhanásnak indulna".
Matteo Salvini, az Északi Liga nevű jobboldali ellenzéki párt vezetője Twitter-fiókján üdvözölte a brit kilépést. Azt írta: "Köszönjük Nagy Britannia, most rajtunk a sor!". Salvini szerint a népszavazás eredménye mutatja, hogy a "szív, elme, büszkeség legyőzi a hazugságot, fenyegetéseket és zsarolást". Utóbbiakat az Északi Liga az EU-nak tulajdonítja.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep