Jelenlegi hely

Brexit - Szakértő: Lengyelország veheti át az Egyesül Királyság szerepét az EU-ban

Forrás: 
MTI

Budapest, 2016. július 4., hétfő (MTI) - A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint eddig az Egyesült Királyság lépett fel leginkább a centralizáció ellen az Európai Unióban (EU), kilépésével ez a hely megüresedhet, Lengyelország pedig megpróbálhatja átvenni ezt a szerepet.

Lajtai Mátyás a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy a lengyel kormányzó párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) szombati tisztújító kongresszusán új uniós alapszerződésről szóló vita kezdeményezésére hatalmazta fel kabinetjét.
A szakértő szerint a döntés hátterében többek között az állhat, hogy a PiS kormányra kerülése óta megromlott Lengyelország kapcsolata az EU-val. Emellett Lengyelországban is úgy érzik, hogy az unió központi vezetése egyre inkább olyan témákkal foglalkozik, amely az egyes tagországok belügye lenne. Ezt szeretné megszüntetni Lengyelország a mostani kezdeményezéssel - tette hozzá.
Közölte, az alapszerződés módosítása hosszú folyamat lehet, de ha "van komoly politikai akarat, akkor gyorsan is keresztül lehet vinni" az unióban.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep