Jelenlegi hely

Április negyedikén indul a jegyelővétel az idei Malomfesztiválra

  • MALOMFESZTIVÁL 2016
    MALOMFESZTIVÁL 2016
Forrás: 
Wemsical Serbia

Hahó, fesztiválozók, hahó, fiatalok, hahó, idősek és hahó, gyermekek!

Húsvét környékén nagyjából kiforrt az idei Malomfesztivál fellépői listájának 80%-a, amelyben megismerhetjük a kortárs magyar rock- és népzene élvonalbeli képviselőit, de nem csak őket. Ha minden eddigi biztos fellépőt fel szeretnénk sorolni az jóval túlhaladná a rövid hír fogalmát. De azért vegyünk sorba párat. Hazai vizekről evezik be a Malom kikötőjébe a belgrádi Repetitor kortárs rockzenekar, a zentai UpRize, az oromi Lábos Electric Orchestra! Magyaroszágról olyan stílusmeghatározó együttesek parkolják le turnébuszaikat Oromon, mint a Buda Folk Band, a Góbé, Szabó Balázs Bandája, a Kistehén, a Middlemist Red, a Rosa Parks és a nemrég Szabadkán koncertező Lóci Játszik. Érdekességként lehet megemlíteni, hogy  a budapesti Cseh Centrum is a rendezvény támogatói közé állt. Nekik köszönhetően fellép a prágai örömegyüttes, a Circus Problem. Egy többszörösen díjazott szlovákiai dzsessz formáció is gazdagítja a fesztivál programját, ők a Talent Transport.
 A Malomfesztivál 2016-os programjának egyik különlegessége, hogy ezúttal a gyerkőcökre, a családosokra is gondoltak a szervezők! Augusztus 20-án fellép a fesztiválon a 2016-os év egyik, ha nem az egyetlen, öko-tudatos tematikájú, ugyanakkor interaktív módon játékosan szórakoztató gyerekzenekara, a Hahó Együttes. A négytagú csapat a Kaukázus énekesének, Kardos Horváth Jánosnak gyerekeknek szóló formációja. Az új lemezük a napokban jelenik meg Rózsi néni, sok a szatyor! címmel, az első klip, az Éljen a Szeretet Ereje! már elérhető. A tagok mind aktív környezetvédők, akik mind a gyerekeknek, mind pedig gyermekeiket öko-tudatosan, egészségesen, szeretetben nevelő szülők számára is hangulatos koncertet adnak majd! Kisgyemekek, gyermekes családok és a Kaukázus zenekar rajongói, Kardos-Horváth János fanok számára is kötelező koncert! Tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek a rendezvényt egyébként is ingyenesen látogathatják!

A Malomfesztivál ugyancsak helyet ad az első vajdasági Sticker Exponak, amely egy globális felhívás a minden matricatervezőknek. A pályázatról nyugodtan elmondhatjuk, hogy  óriási az érdeklődés iránta. Máris beérkeztek az első pályaművek a világ minden tájáról, például Thaiföldről és Brazíliából is.
Esemény:https://www.facebook.com/events/1557016051276462/
S a végére hagytuk a legfontosabb hírt, ami egy dátum! Április negyedikén jelentik be ugyanis a szervezők a Malomfesztivál Facebook-oldalán, hogy hol vásárolhatóak meg az idei Malomfesztiválra az elővételes, kedvezményes jegyek! Érdemes lesz tehát április negyedikén, este kilenckor bepötyögni keresőnkbe a www.facebook.com/malomfesztival oldalt.
Az idei Malomfesztivált augusztus 18-20. között tartják meg az oromi szélmalomnál (Magyarkanizsa községben, Szerbiában), számos művészeti táborral egyetemben, amelyek a fesztivált megelőzik. Minden friss informáciért érdemes figyelni a Malomfesztivál közösségi oldalát is, a www.fb.com/malomfesztival cím alatt!

Plakát:

Malomfesztivál 2016




Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep