Jelenlegi hely

A szerb jegybank 4,25 százalékon tartotta az alapkamatot

Forrás: 
MTI

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2016. március 17., csütörtök (MTI) -
Nem változtatott az alapkamaton a szerb nemzeti bank (NBS) csütörtökön, 4,25 százalékon tartotta az irányadó rátát.

A központi bank februárban - három hónap után - 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot az alacsony inflációs nyomás és a kőolaj világpiaci árának esése miatt.
A NBS a csütörtöki közleményében azt írta: továbbra is óvatos monetáris politikát folytat, viszont az év közepétől növekedésnek indulhat az infláció, és elérheti a célérték alsó határát, a 2,5 százalékot, így a nemzeti bank a kamattartás mellett döntött.
A szerb központi bank 4 százalékban határozta meg az inflációs célértéket, amelyet mindkét irányba másfél százalékpontos sávon belül értelmez. A januári infláció 2,4 százalék volt, a februári viszont már csak 1,5 százalék.
A NBS óvatos monetáris politikájához a közelgő előre hozott parlamenti választás is hozzájárulhat. Az április 24-i voksolásig jelentős gazdasági intézkedéseket már nem hoz Szerbia, a választás után viszont a bejelentések szerint folytatódnak a reformintézkedések.

A világgazdasági növekedés lassulása, ezzel együtt az eurózóna gazdaságának alakulása is kihatott a döntésre. Az eurózóna Szerbia legjelentősebb külkereskedelmi partnere. A döntéshez emellett hozzájárult a kőolaj és más nyersanyagok árának ingadozása, a geopolitikai kockázatok, valamint a vezető központi bankok eltérő monetáris politikája.
A jegybank legközelebb április 7-én tart kamatdöntő ülést.

Rovatok / címkék

2018-as magyarországi országgyűlési választás Ada Afganisztán Albánia Ausztria Autó Balkán Belgium Belgrád Bosznia-Hercegovina Brüsszel Budapest Bűnügy Ciprus civil Cnesa Csehország Csillagászat Diplomácia Dánia Dél-Korea EBESZ Egyesült Államok Egyiptom Egészség Elefántcsontpart Energia ENSZ Erdély EU Eurovíziós Dalfesztivál 2016 Exodus / tömeges kivándorlás Fehéroroszország Felhívás Fesztivál Film Fotó Franciaország Gasztronómia Gazdaság Görögország Hollandia Hongkong Horgos Horvátország Időjárás Időjárás-előrejelzés Ifjúság India Indonézia Informatika Interjú Internet Irak Irán Izrael Japán Jog Kalendárium Katasztrófa Kereskedelem Kerékpár Kishegyes kormány Koszovó Kosztolányi Dezső Színház Kultúra Kárpát-medence Kárpátalja Kína Könyv Közlekedés Külföld Lengyelország Litvánia Líbia Macedónia Magyarittabé Magyarkanizsa Magyar Mozgalom Magyarország Magyarság Mezőgazdaság MNT Mongólia Montenegró MTVA Muzslya média Művészet Nagy-Britannia Nagybecskerek NATO Nyári Mozi Színházi Közösség Németország Oktatás, nevelés Olaszország Orom Oroszország Palics Piac Portugália Pályázat Pénzügy Románia Régészet Spanyolország Sport Statisztika Svédország Szabadka Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szeged Szerbia Szerbiai választások 2016 Szlovákia Szlovénia Színes Színház Szíria Temerin Természetbarát kertészkedés Természetvédelem terrorizmus Topolya Topolya Község Múzeuma Tudomány Turizmus TV-Rádió programajánló TV-Rádió programajánlóvíziós Dalfesztivál 2016 Táborok Társadalom Történelem Törvény Törökország Ukrajna V4 Vajdaság / Délvidék Vallás Vatikán Videó VMMSZ VMSZ Vélemény Zene Zenta Zombor Állatvilág Élelmiszer Észak-Korea Észtország Íjászat Óbecse Újvidék Újvidéki Színház Ünnep